Nincs lovag, se sárkány feje

Gondolkodtam, közzé tegyem-e a leírtakat. Nagyon személyes dolgokról van szó, és nemcsak engem érintenek, meggondolja az ember kiengedi-e mindezt az éterbe. Kicsit olyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, ilyesféleség. Úgy érzem muszáj volt leírnom, végiggondolnom ezeket a dolgokat, de végül is nem kell ezt közzé tenni. Van, ami magánügy.   
Ha a másikkal nem tudom megbeszélni, amit kellene, akkor sem kürtölöm világgá, ami csak két emberre tartozik. Akkor sem, ha rettentő nehezemre esik lezárni egy alig megkezdett történetet. Talán azért is, mert tudom kit találtam és veszítettem el. Bár hiányzik az utolsó beszélgetés, amivel esetleg lezárhatnám, valamiféle búcsú, de már túlestünk ilyenen régen, az is igaz. Szívesen megkérdezném, hogy van, vagy mire gondol. Elmondanám, én hogy érzem magam, néha kiabálnék vele, néha nem. Rengeteg megválaszolatlan kérdés merült fel bennem, amit nincs kihez intézni. Sokkal rosszabb, hogy nem beszélhetek vele, mint a fizikai hiány, hogy nem láthatom, nem hallhatom, nem érezhetem a jelenlétét. Ami biztos, nem ragaszkodhatom hozzá, ha csak kínzom őt is és magamat is azzal, hogy nem bírom elengedni. Hiszen ő nem boldog velem. Most muszáj lesz engedni. Ő megtette, most rajtam a sor. Ez már csak az én dolgom, ehhez már semmi köze, a fájdalom, szorongás vagy mifene csak az enyém. 
 
Maga az igazi szerelem rövid ideig tartott, az az két-három hétig tartó mosoly az arcomon elmúlik, megtörhet az érzés. De a szeretet régebb óta tart és az nem múlik el csak úgy. Remélem át tud alakulni barátsággá, ha így is fontos nekünk a másik. Azt is remélem, hogy a másik fél is felfogja, ha nincs is szerelem, elveszíteni egy értékes embert nem akarok. Barátként megtarthatjuk egymást. Majd egyszer, de nem most. Most minek kínozzam magam ezzel. Egy felszínes köszönő viszony nincs ínyemre, de sajnálatból nem kell a barátság. Akkor inkább semmi sem kell.