Kicsit szarul érzem magam. Ez az érzés most nem olyan nagy világfájdalmas jajongás, inkább kicsit közönyös beletörődés íze van. Nem vagyok kimondottan szomorú, talán picit melankolikus. Mert nem tudom merre, nem tudom hogyan, de indulni, menni kéne. Csakhogy most egyszerűen nem megy. Nincs se erő, se bátorság, se semmi. Írhatnám, hogy úgy érzem magam, mint egy kalitkába zárt madár, nincs kiút a saját magam állította labirintusból, meg hogy üvegfalak, meg körbevevés, átnemtörés, bla-bla-bla … De ez mind csak giccses hülyeség. Ilyenkor kéne, hogy valaki felpofozzon. Hogy oda ne rohanjak, a szenvedő kis pacsirta, akit korlátoz a világ meg a maga tehetetlensége. Az sem segít, hiába próbálkoznak. Sose segített.
Önmagamból van elegem. Lehet, hogy már fel is adtam.
Nem találom a fogást a saját nyafogó lelkemen, hogy kitörjem a nyakát és eltemessem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Wassernixe, nem ismerlek, de olyan jol ismerem az allapotot amiben vagy... egy vaya con dios szam szovegebol jutott eszembe ket sor:tomorrow is calling but I'm dragging my feet...
Olcso vigasz, h. mas is van igy s nem csak en.
az olcsó vigasz is vigasz, szerintem vagyunk még néhányan igy ezzel az érzéssel :) majd elmúlik. asszem.
és hadd jegyezzem meg, nagyon meglepődtem, hogy valaki más is eltévedt a blogra azon a 2-3 emberen kivül, akik néha beleolvasnak :D
Megjegyzés küldése