Szellem

Mostanában szellemeket látok mindenhol. Nem igaziakat, nem test nélküli árnyalakokat, akik hiábavalóan és elkeseredetten próbálnak kijutni a világból, ahol leragadtak, de mégis valami zavarba ejtőt. Káprázatot. Olyan embereket vélek látni az utcán, akik nincsenek is ott. Káprázik a szemem, mintha ismerős arcokat látnék velem szembe jönni, hirtelen a torkomban dobog a szívem. Máskor majdnem mosolyogva köszönök valakinek, mint egy rég nem látott ismerősnek, mikor megfordul, és észre veszem, hogy egy idegen áll előttem. Zavar, ideges pislogás. A szomszédomban, arcvonásaiban egy régi lakótársamat vélem felfedezni és megismerkedem egy idegen emberrel, aki nagyon emlékeztet valakire. Olyan, mint az illető húsz évvel idősebb mása. Hogy hasonlíthat ennyire egy ember valakire, aki több száz kilométerre lakik tőle és vagy két évtized áll köztük? Különös. Nem tudom mi ez, de nincs jó előérzetem.