Ma Agatha Christie-t olvasok, matrózkék ruhát öltöttem magamra, teázom és terveket szövögetek. Trükközve próbálom egyensúlyba hozni a kissé kizökkent, tántorgó lelkemet, ami az utolsó néhány napban nem találja a helyét. Mintha fél évvel visszaestem volna a fejlődésben.
Először le akartam ide ülni a gép elé, majd' most kiírom magamból, számba veszem ki kit bántott meg jobban, kronológiai sorrendben, ki ütött vissza és volt nehezebb az ökle. De ennek nincs sok értelme. A lényeg az, hogy barátot bántottam, bántottak, lelkiismeret-furdalással küszködve próbálok rájönni az okokra, megoldásra, miközben az az érzésem, a másik nem hajlandó belátni, mindketten hibázhattunk. Hibázni lehet. Kizárólag a másik hibáira koncentrálni nem. Mert akkor nem következik be semmiféle előrelépés, változás. Azt meg ugye már mindenki tudja, hogy a változás az egyetlenállandó és mindenéletforrása. Hát várok és teret adok, hátha ez segít és a másik most az egyszer meglep.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése