Kockázat

Ha kockázatot vállalsz, számolnod kell azzal, hogy a dolog nem fog bejönni. Na az szar. De hát ha az ember tudja mibe megy bele, vállalnia kell a következményeket is. Ha nincs kockázatvállalás, nincs esély a győzelemre. Hogy mekkora a kockázat, mit lehet ezzel nyerni, mekkora az esetleges bukás esélye és dimenziói, megéri-e ez neked, azt magadnak kell mérlegelni. Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a győzelem. Vagy a pofáraesés. Ez a játék így működik. Hogy békélsz meg a nemkívánt végeredménnyel, az más dolog.
De ha tudatosan mész bele egy rizikós helyzetbe, és az nem reményeid vagy elképzeléseid szerint alakul, akkor verdd a fejed a falba, ordíts vagy bőgj, ahogy jólesik, sajnáld kicsit magad. De aztán lépj túl rajta. Persze könnyű ezt mondani.
Biztos vannak ennek is fázisai, önsajnálat - düh - megkönnyebbülés, vagy reménykedés - önsajnálat - rezignálás, mittomén. Majd írok, ha megtudom, hogyan is működik ez. Mindenesetre azt a rossz érzést, mintha az egész mellkasod görcsölne, át kell vészelni valahogy. Ki így, ki úgy. Mondjuk egy jó baráti beszélgetés segíthet. A "kimegyek a teraszra és kiordítom magamból a düht és fájdalmat" nem rossz megoldás, de magadra haragíthatod a szomszédokat, mivel ilyesféle ötletei az embernek általában csakazértis éjfél után jönnek. A "félholtra iszom magam" kevésbé nőies és másnapra nagyon megbánhatja az ember lánya. A "szöget szöggel kiütni", na azt sose! Az csak tovább bonyolítja az életet, megoldást nem nyújt. Szóval nem könnyű megtalálni a megfelelő módot a szerencsétlenség átvészelésére. De mindig alakul valahogy. Az nálam jó jel, ha objektívan szemlélődni kezdek, tárgyilagosan vizsgálom a sebeim. Mindenből le kell vonni a konzekvenciát. És az időnek állítólag nemcsak foga van, de a sebeket is gyógyítja.