Egyáltalán nem értek a képzőművészethez, de laikusként imádom a művészi kifejezés ezen formáját. Az osztrák expersszionista festő, Egon Schiele műveit pedig azért szeretem, mert egyedülálló módon látja, láttatja bennük a világot. Okosabb és hozzáértőbb emberek írtak erről már nagyon sokat, én csak arról tudok írni, ami engem fogott meg a képeiben. A festmények brutálisan őszinték és egyben valahogy rémísztőek is. A nemiség és a halál állandó témái képeinek, a test hús-vér volta és evilágisága szinte kézzelfoghatóvá válik bennük. A görcsös, kificamlott testek, a pornográf témák teljesen ellentmondanak a századeleji szecesszionisták esztetizálásának. Önarcképeit nézve néha egyenesen rettegés kap el, de van bennük valami igazi, valami valós. Olyan tükröt állít maga és a néző elé, ami többet láttat a valóságból, mint a reális kép maga. És nem ez a művészet lényege?
Persze mindenki döntse el maga, ez a gondolat mennyire állja meg a helyét, és neki mennyire jön be Schiele.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése