Fata morganaÉl egy árnyember a lakásomban. Nem ismerem, a nevét se tudom. Nem tudom, hogy előttem vagy utánam költözött-e be, egyszercsak észrevettem, hogy ott van. Jön, megy, néha marad kis ideig, de sose tudni meddig. Arcát, ha lehet, elfordítja előlem, teste szétmosódik a szemem előtt. De ott van. Néha csak azt érzem, hogy elmegy mellettem a folyosón, hozzáér a kezem a kezéhez, sima hideg bőre megborzongat.
Várom, hogy melyik nap toppan be megint. Aztán mikor reggel felébredek, vízcsobogást hallani a fürdőszoba felől, mézillatú bőrön apró vízcseppek gömbölyödnek. Reggeli közben beszélget velem, elmondja előző esti álmait, hallgatom. Égő nap sistergése a tó vizén, alkonyatkor, gyerekkori álmok és vágyak. Aztán napokig nem látom, nem jelenik meg sehol, a szúró fájdalom a mellkasban jelzi, hogy nincs. Szerdán a trolin megfogja a kezem, nem szól hang, csak a kesztyűs kéz melegíti elgémberedett ujjaim. Hóesés, a troli továbbhalad.
Ma reggeltől fáradtan ülök a szobában, dolgozni képtelen aggyal. Csend van és mozdulatlan levegő, csak bámul ki valaki a fejemből. Szöszmötölés hallatszik a konyhából, újra itt van. Szó nélkül ebédelünk, délután kávét főzök neki. Két cukor, tej. Nézem, ahogy fogja a csészét, a forró porcelánt érinti, körbekulcsolja ujjaival a finom tárgyat. Óvatosan szájához emeli a gőzölgő tejeskávét, mintha félne bántani. Puha ajka a csészéhez ér, égeti a meleg porcelán.
Éjszaka lefekvés előtt fogmosás és felszáradó könny az arcon. Az árny a paplan alatt magához szorít, csókot ad a fáradt szemekre. Keze az arcomat simítja és tünteti el a rémálmokat. A hosszú sötét csend után ébredéskor figyelek. Nincs vízcsobogás, csak hajnali borzongató hideg van. Reggelinél kiteszek két bögrét az asztalra. Nézek ki az ablakon, hóesés, jeges, hideg fájdalom.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése