Időt beoszt, előre néz és halad

Egyre gyakrabban előfordul, hogy nem találok időt arra, amire igazából szeretnék energiát fordítani. Jürgen is kifejtette nemrégiben,  hogy tervez, tervez, aztán valahogy kifut az időből. Pedig én is pontosan ezen akartam változtatni néhány hónapja és most megint ugyanott találom magam, ahol akkor voltam. Sőt, bizonyos szempontból még rosszabb is a helyzet, bár ez relatív. Nem foglalkozom ezernyi projekttel, hogy levegő után kapkodnék. A probléma inkább abban lehet, hogy nem osztom be kellően az időm, vagyis inkább sehogy sem osztom be, mindig történik valami, ami miatt el kell halasztani a szívemnek kedves dolgokat, vagy energiám nincs már esténként semmire. Legfeljebb ágyban, párnák közt halni meg.

Tegnap viszont végre foglalkoztam azzal, amivel akartam, amin már egy ideje agyalok és közben megnéztem egy részt a Star Trekből. Mindjárt jobban érzem magam. Ma ugyanaz vár, talán a Star Treket lecserélem egy Kisvárosi gyilkosságokra. Komoly munkálatokba kezdek, megemberelem magam és csinálom azt, amit szeretek, önkifejezés, az pedig jól esik. Mindenképp rendbe kell szednem magamat, a közvetlen környezetemet, az időbeosztásomat, a terveimet és felállítani egy fontossági sorrendet. Úgysem lehet mindig betartani az ilyesmit, viszont nagyjából el kell döntenem mi a fontos és mi nem az. Amit pedig muszáj, azt minél előbb el kell végezni, semmi halogatás, mert csak feltorlódnak a kötelességek és sehogy sem jutok előre. Alig van valamicske "valódi szabadidőm" naponta és azt a keveset bizony gatyába kell rázni.

Csütörtökön pedig koncert, Konvergencie, szabad ég alatt, biztosan hideg lesz este, vigyek sapkát, sálat? Mert Bach gyönyörű, de ha a lelket melegíti is, megfázástól biztosan nem véd meg.

Zsibbad a kezem

Zsibbadni kezdett a jobb kezem, aztan rájöttem azért, mert fáj a reggeli tűszúrás nyoma. Vért vettek tőlem egy teli, nyüzsgő orvosi rendelőben. Egymás lábát tapostuk a nagy sietségben. Leültem, mindenféle számokat akartak tőlem, telefon és születési szám, mittomén. Jött a Tű én pedig sóhajtottam egy nagyot, mintha illenék eképpen tisztelettudóan köszönteni Őt. Az egyik nővér kérdezte, rosszul leszem-e. Nem. Jó, mert nem tudjuk, hogyan kell elsősegélyt nyújtani. Viccelődés, röhögcsélés, enhyénvörös vér bugyog a kémcsőbe, majd a kémcső besorakozik a többi kb. harminc másik mellé a polcon. Várja, hogy mi lesz. Én is várok.

Szeretem a napsütéses őszi délutánokat, szépek az ősz színei, repül az ökörnyál, ilyenek. Jó. Ilyenkor kellene verset írni vagy romantikus sétára indulni a Duna-partra. Ehelyett tömeggyilkosokról zenélnek a fülhallgatón keresztül az agyamba. Pontosan ez hiányzott. De komolyan.

VAST

Dialógus

• Jó reggelt!
• Hm...
• Ramatyul nézel ki, mi van?
• Hm...
• Baj?
• Esik.
• Hát ha csak ez a gond.
• Baszki, ne idegesíts hajnali hat órakor! Nincs esernyőm, azért gond. Mert még esernyőt venni sem sikerült tegnap, nem működött a bankkártyám. Bármi elektromoshoz nyúlok mostanában, az mind elszaródik. Számítógép, lámpa, internetkapcsolat. Gond van a karmámmal vagy mifene, oszt futkoshatok mindent elintézni. Csak aludni járok haza, azt se sokat, mert hajnalban utazni kell. És ne vigyorogj nekem, mert mindjárt a vonat elé taszítalak!

Azóta kissé ideges protagonistánk ivott egy forró fekete teát és jobban érzi magát. A másik szereplő valahol a vonatállomás sínei közt fekszik.