unaloműzés. önterápia. miegymás.

- -

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kunst/Literatur. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kunst/Literatur. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 19.

Cartoon

2010. szeptember 22.

Időt beoszt, előre néz és halad

Egyre gyakrabban előfordul, hogy nem találok időt arra, amire igazából szeretnék energiát fordítani. Jürgen is kifejtette nemrégiben,  hogy tervez, tervez, aztán valahogy kifut az időből. Pedig én is pontosan ezen akartam változtatni néhány hónapja és most megint ugyanott találom magam, ahol akkor voltam. Sőt, bizonyos szempontból még rosszabb is a helyzet, bár ez relatív. Nem foglalkozom ezernyi projekttel, hogy levegő után kapkodnék. A probléma inkább abban lehet, hogy nem osztom be kellően az időm, vagyis inkább sehogy sem osztom be, mindig történik valami, ami miatt el kell halasztani a szívemnek kedves dolgokat, vagy energiám nincs már esténként semmire. Legfeljebb ágyban, párnák közt halni meg.

Tegnap viszont végre foglalkoztam azzal, amivel akartam, amin már egy ideje agyalok és közben megnéztem egy részt a Star Trekből. Mindjárt jobban érzem magam. Ma ugyanaz vár, talán a Star Treket lecserélem egy Kisvárosi gyilkosságokra. Komoly munkálatokba kezdek, megemberelem magam és csinálom azt, amit szeretek, önkifejezés, az pedig jól esik. Mindenképp rendbe kell szednem magamat, a közvetlen környezetemet, az időbeosztásomat, a terveimet és felállítani egy fontossági sorrendet. Úgysem lehet mindig betartani az ilyesmit, viszont nagyjából el kell döntenem mi a fontos és mi nem az. Amit pedig muszáj, azt minél előbb el kell végezni, semmi halogatás, mert csak feltorlódnak a kötelességek és sehogy sem jutok előre. Alig van valamicske "valódi szabadidőm" naponta és azt a keveset bizony gatyába kell rázni.

Csütörtökön pedig koncert, Konvergencie, szabad ég alatt, biztosan hideg lesz este, vigyek sapkát, sálat? Mert Bach gyönyörű, de ha a lelket melegíti is, megfázástól biztosan nem véd meg.

2010. július 24.

Weöres Sándor: Olvadás

Csipp,
csepp,
egy csepp,
öt csepp
meg tíz:
olvad a jégcsap,
csepereg a víz.

2010. március 13.

Dreaming

If you're fond of sand dunes and salty air,
quaint little villages just here and there.

2009. október 5.

Fogaskerekes

Ööööö ... izé ....








Az ember mindig tanul valami újat.  És rácsodálkozik a világra.
Ez itt meg kellene, hasznát venném.



2009. július 24.

Kancellár asszony

Klikk, klikk.

2009. május 23.

Ki a virágot szereti ...

Nekem is kell ilyen váza!!! 
 
  
 

2009. május 7.

Művészet

Egy színházi előadáson belül két teljesen és egy majdnem meztelen férfifenék nekem sok. Vagyis nem sok, csak épp felesleges és értelmetlen. De a játék nagyon jó volt és minimális díszlet mellett kiváló jelmezeket kaptak a színészek (mondja, mintha értene hozzá). Azt hiszem díjat is kapott az előadás.
Egyszóval a kedves meghívást megérte elfogadni. Egy váratlan találkozás és egy kellemes látogatás pedig tökéletes levezetése az estének. 
Fridrich Schiller: Úklady a láska (Kabale und Liebe)

2009. május 3.

KAHLO

2009. április 10.

Mindennapi giccs!?


Érdekes porcelánfigurák ezek, simán felveszik a versenyt nagyanyám "Táncoló szerelmespár"-jával. Barnaby Barford porcelán társadalomkritikái persze nem mutatnának jól bármely nappali vitrinjében, de akkor is naggyon jók. Lenne ötletem, kinek ajándékoznék ilyet. Aki keres, az talál itt. Ha van kedvetek, szakítsatok időt a blog régebbi bejegyzéseinek átböngészésére, tényleg megéri. Találhattok ott még olyan különlegességeket, mint Chuck Norris akciós farmerja, a hiperrealista szobrok, meg a következő szülinapi ajándékomat is itt találtam meg. Valaki majd gondoljon rám, léééégysziiii!

2009. március 3.

Rémségek kicsiny boltja

Na még néhány kép, mert ezt nem lehet kihagyni. Jimmy Pickering rajzai annyira bájosak és ijesztöek egyszerre, zabálni lehet a karaktereit. Harsogó színű ördögök és arany kis szörnyecskék.
Egy kis ízelítő:







Eyecandy

Munkahelyi unatkozó szörfölés közben hirtelen villámcsapás, VividFluxury. Hmmm ...

2009. február 27.

Schiele

Egyáltalán nem értek a képzőművészethez, de laikusként imádom a művészi kifejezés ezen formáját. Az osztrák expersszionista festő, Egon Schiele műveit pedig azért szeretem, mert egyedülálló módon látja, láttatja bennük a világot. Okosabb és hozzáértőbb emberek írtak erről már nagyon sokat, én csak arról tudok írni, ami engem fogott meg a képeiben. A festmények brutálisan őszinték és egyben valahogy rémísztőek is. A nemiség és a halál állandó témái képeinek, a test hús-vér volta és evilágisága szinte kézzelfoghatóvá válik bennük. A görcsös, kificamlott testek, a pornográf témák teljesen ellentmondanak a századeleji szecesszionisták esztetizálásának. Önarcképeit nézve néha egyenesen rettegés kap el, de van bennük valami igazi, valami valós. Olyan tükröt állít maga és a néző elé, ami többet láttat a valóságból, mint a reális kép maga. És nem ez a művészet lényege? 

Persze mindenki döntse el maga, ez a gondolat mennyire állja meg a helyét, és neki mennyire jön be Schiele.