2011. január 19.
2010. szeptember 22.
Időt beoszt, előre néz és halad
Tegnap viszont végre foglalkoztam azzal, amivel akartam, amin már egy ideje agyalok és közben megnéztem egy részt a Star Trekből. Mindjárt jobban érzem magam. Ma ugyanaz vár, talán a Star Treket lecserélem egy Kisvárosi gyilkosságokra. Komoly munkálatokba kezdek, megemberelem magam és csinálom azt, amit szeretek, önkifejezés, az pedig jól esik. Mindenképp rendbe kell szednem magamat, a közvetlen környezetemet, az időbeosztásomat, a terveimet és felállítani egy fontossági sorrendet. Úgysem lehet mindig betartani az ilyesmit, viszont nagyjából el kell döntenem mi a fontos és mi nem az. Amit pedig muszáj, azt minél előbb el kell végezni, semmi halogatás, mert csak feltorlódnak a kötelességek és sehogy sem jutok előre. Alig van valamicske "valódi szabadidőm" naponta és azt a keveset bizony gatyába kell rázni.
Csütörtökön pedig koncert, Konvergencie, szabad ég alatt, biztosan hideg lesz este, vigyek sapkát, sálat? Mert Bach gyönyörű, de ha a lelket melegíti is, megfázástól biztosan nem véd meg.
2010. július 24.
2010. március 13.
2009. október 5.
Fogaskerekes
Az ember mindig tanul valami újat. És rácsodálkozik a világra.
Ez itt meg kellene, hasznát venném.
2009. július 24.
2009. május 23.
2009. május 7.
Művészet
Egyszóval a kedves meghívást megérte elfogadni. Egy váratlan találkozás és egy kellemes látogatás pedig tökéletes levezetése az estének.
Fridrich Schiller: Úklady a láska (Kabale und Liebe)
2009. május 3.
2009. április 10.
Mindennapi giccs!?
2009. március 3.
Rémségek kicsiny boltja
Egy kis ízelítő:



2009. február 27.
Schiele
Egyáltalán nem értek a képzőművészethez, de laikusként imádom a művészi kifejezés ezen formáját. Az osztrák expersszionista festő, Egon Schiele műveit pedig azért szeretem, mert egyedülálló módon látja, láttatja bennük a világot. Okosabb és hozzáértőbb emberek írtak erről már nagyon sokat, én csak arról tudok írni, ami engem fogott meg a képeiben. A festmények brutálisan őszinték és egyben valahogy rémísztőek is. A nemiség és a halál állandó témái képeinek, a test hús-vér volta és evilágisága szinte kézzelfoghatóvá válik bennük. A görcsös, kificamlott testek, a pornográf témák teljesen ellentmondanak a századeleji szecesszionisták esztetizálásának. Önarcképeit nézve néha egyenesen rettegés kap el, de van bennük valami igazi, valami valós. Olyan tükröt állít maga és a néző elé, ami többet láttat a valóságból, mint a reális kép maga. És nem ez a művészet lényege?
Persze mindenki döntse el maga, ez a gondolat mennyire állja meg a helyét, és neki mennyire jön be Schiele.













