Önértékelés

Ma ajánlottak egy könyvet, egy amolyan hogyan legyünk boldogok kézikönyvszerűségről van szó. Olyan tanácsokat ad benne a szerző az olvasónak, mint például,  légy olyan, mint amilyennek a jó barátaidat elképzeled, légy pozitív realista, ne légy túl kritikus önmagaddal szemben, keresd magadban a jót stb. stb. Szóval a mai napomat utólag kiértékelve két dolgot találtam, amivel ma hozzá tudok járulni a pozitív önértékelésemhez. Segítettem egy barátomnak és különösebb gondok nélkül ettem evőpálcikákkal. Felebaráti szeretet és kézügyesség kipipálva. Mára ennyi elég a jóból, most megyek olvasni. Orvosos-összeesküvéses klisékkel teli krimi kipipálva.

Összefoglaló pár mondatban avagy mit tanultam a héten

A takarítás a társadalom által teljesmértékben túlértékelt aktivitás.  

Az internetnek olyan bugyrait fedeztem fel magamnak, amikről eddig fogalmam sem volt, hogy efféle módon léteznek. Még ámulok és bámulok. Nagy az Isten állatkertje, ahogy szokták volt mondani. És annak nagy részét chat oldalakra terelték be.

A tél hideg. A hó nedves. A jég csúszik.

Az embernek, legyen bármennyire önálló és magabiztos, néha szüksége van egy kis kobaksimogatásra. A „ne aggódj, rendbe jönnek a dolgok“-féle mondatok legtöbbször kiborítóan idegesítőek, nem is segítenek a bajon, de a megfelelő ember szájából néha mégis gyógyírként hatnak.

 

Párbaj

Jogomban áll visszakérni tőled a vért és verítéket, követelni az alázatot az alázatomért, arcodba dobom a kesztyűt és párbajra hívlak téged. Erre kelletlenül nyújtod nekem a kezed, erőtlenül kezet fogsz és közönyösen továbbhaladsz. Állok néhány percig bambán, felveszem a fehér kesztyűt a földről és leporolva zsebre teszem.

Időt beoszt, előre néz és halad

Egyre gyakrabban előfordul, hogy nem találok időt arra, amire igazából szeretnék energiát fordítani. Jürgen is kifejtette nemrégiben,  hogy tervez, tervez, aztán valahogy kifut az időből. Pedig én is pontosan ezen akartam változtatni néhány hónapja és most megint ugyanott találom magam, ahol akkor voltam. Sőt, bizonyos szempontból még rosszabb is a helyzet, bár ez relatív. Nem foglalkozom ezernyi projekttel, hogy levegő után kapkodnék. A probléma inkább abban lehet, hogy nem osztom be kellően az időm, vagyis inkább sehogy sem osztom be, mindig történik valami, ami miatt el kell halasztani a szívemnek kedves dolgokat, vagy energiám nincs már esténként semmire. Legfeljebb ágyban, párnák közt halni meg.

Tegnap viszont végre foglalkoztam azzal, amivel akartam, amin már egy ideje agyalok és közben megnéztem egy részt a Star Trekből. Mindjárt jobban érzem magam. Ma ugyanaz vár, talán a Star Treket lecserélem egy Kisvárosi gyilkosságokra. Komoly munkálatokba kezdek, megemberelem magam és csinálom azt, amit szeretek, önkifejezés, az pedig jól esik. Mindenképp rendbe kell szednem magamat, a közvetlen környezetemet, az időbeosztásomat, a terveimet és felállítani egy fontossági sorrendet. Úgysem lehet mindig betartani az ilyesmit, viszont nagyjából el kell döntenem mi a fontos és mi nem az. Amit pedig muszáj, azt minél előbb el kell végezni, semmi halogatás, mert csak feltorlódnak a kötelességek és sehogy sem jutok előre. Alig van valamicske "valódi szabadidőm" naponta és azt a keveset bizony gatyába kell rázni.

Csütörtökön pedig koncert, Konvergencie, szabad ég alatt, biztosan hideg lesz este, vigyek sapkát, sálat? Mert Bach gyönyörű, de ha a lelket melegíti is, megfázástól biztosan nem véd meg.

Ne zavarjátok köreimet!

Adjatok egy csésze (bögre) valódi kávét! Valódi tejjel! A napfelkelte ugyan szép, de hagyjatok reggel inkább aludni! Ne bánjatok úgy velem, mint egy tudatlan, hülye kölyökkel! Hagyjátok, hogy csináljam, amihez kedvem van! Ne zavarjátok köreimet!

27

... ok, amiért érdemes élni és amiért még nem mentem a Dunának. A sorrendnek nincs különösebb jelentősége.

1. család és barátok, akik csak részben akarnak a maguk képére formálni
2. a napfényes koraősz meleg és nyirkos illata késő délutánonként
3. meleg kávé, hideg kávé, tejes kávé, habos kávé stb., ezt csak egy pontnak veszem
4. ja persze még a tea is, leginkább fekete
5. a tervezés és az alkotás öröme
6. anyum szerb tortája, csak miattam, pedig nem is szereti csinálni
7. utazás, bárcsak több lenne belőle
8. beszélgetések, amik közben látod a másikon, hogy pontosan tudja miről beszélsz
9. kávéházban pohár bor mellett élőzene
10. gyertyaláng
11. történetek és szavakba öntött gondolatok, az olvasás öröme, Dorian Gray és Halál Velencében ésatöbbi, ésatöbbi
12. egy-egy elejtett mosoly, kedves szó, ölelés
13. meggörnyedt hát a hímzés felett, piros ujjbegyek, már annyira sem látok, hogy beletaláljak a fonallal a tű fokába, de azért még egy kicsit hadd csináljam
14. Hamburg, Elba, Currywurst meg erős széllökések mellett arcodba csapó vízpára, persze még sorolhatnám
15. hosszú séta a városban, figyelni az idegeneket és a város változó és mégis időtlen idők óta mozdulatlan arcát
16. frissen esett hó ropogása a lábam alatt
17. kellemes, pihentető alvás után ébredés, majd másik oldalamra fordulás és továbbalvás
18. érzékek, az akácfa meg a mindenféle virágok illata, hideg, évszázados falak tapintása, az égbolt szépszéges színei, madárcsicsergés, málnaíz
19. vasárnapi forró húsleves otthon a szülőknél, aztán veszekedés, hogy mi menjen a tévében
20. frissen sült, esetleg főtt (ide helyettesíts szinte bármit) illata, amit saját magam készítettem
21. karácsony
22. másoknak örömet szerzés, az előző ponttól teljesen függetlenül
23. esőcseppek koppanása az esernyőn (csak el ne felejtsek venni egy újat)
24. gondolatok, érzések és tapasztalatok megosztása egymással
25. jól elvégzett munka után megérdemelt pihenés
26. szombat reggelek
27. nemrohanás, nemidegeskedés, nyugodtság, semmi stressz

Hú, de nehéz volt összeszedni a 27 pontot. Talán ezen kellene javítani az elkövetkező évben.

Lyukasharisnyás monológ

Kilyukadt a fekete harisnyám és a lábam egyik ujja, méghozzá a Böbe nevezetű, kikandikál a lyukon. Az elfutott szemet nézegetve eszembe jutott, hogy a két világháború közti időkben, azt hiszem Amerikában, léteztek olyan szalonok, ahol a hölgyeknek barna festékkel harisnyát festettek a lábukra. Az akkori divat szerint még függőleges csíkot is húztak a vádli és a comb hátsó részére. A tökéletes illúzió. A festék és a szolgáltatás együtt még így is olcsóbb és elérhetőbb volt, mint a nájlon.
Romantikus idők lehettek azok, amikor egy pár selyempapírba és elegáns dobozba csomagolt nájlonharisnya tulajdonképpen luxusszámba menő ajándék volt.

Érdekes, hogy az ember miként definiálja magát ruháin, megjelenésén keresztül. Öltözékünk is persze egyfajta kommunikációs felület. Nemcsak az árul el rólunk valamit, ha túl sokat törődünk a megjelenésünkkel, de az is, ha nem. És itt lép képbe a tudatosság. Mi az, amit láttatni akarok magamból, és mi az, amiről azt akarom, mások lássák bennem. Ha valaki lehetőségein belül a megjelenésén keresztül kommunikálja embertársai felé a világról alkotott képét, értékrendjét, vagy ha magasról tesz az egészre, az is teljesen rendben van. Szerintem baj akkor van, ha különösebb kritika és gondolkodás nélkül elfogadjuk azt, amit mások elfogadhatónak tartanak. Nem nézünk önmagunkba és nem vizsgáljuk felül, mi az ami a csomagból hozzánk is illik és mi az, amit ez a csomag tulajdonképpen kínál. Például engem mindig megmosolyogtat, amikor a fogyasztói társadalomban felnevelkedett és azt részben működtető tinédzserek előszeretettel öltenek magukra punk stílusjegyekkel ellátott ruhatárat, amit persze egy nagy, lehetőleg amerikai koncern dob piacra. Ugye erre mondják, hogy paradoxon?
Szerintem bármit magunkra aggathatunk, amíg tudjuk, mit miért teszünk. Bármi jobb annál, mintha csak a világ által diktált szabvány tükröződik rajtunk vissza, míg belőlünk semmi sem látszik.
Szóval most megyek és tudatosan megvarrom a harisnyámon a lyukat.

Színes buborékok

Az utóbbi hetekben (jól van na, hónapokban, sőt talán  években) kissé nehezemre esik a koncentrált és hosszabb ideig tartó egydologragondolás. A fejemben rengeteg ötlet van, elképzelés, színes buborék, kapkodom a fejem egyiktől a másikig. Mikor aztán a tettek mezejére lépnék, hogy megvalósítsak, kézzel foghatóvá tegyek belőlük bármit is, elszáll minden kedvem. Eltűnik a buborék és a helyébe lép másik kettő. Osztódó buborékok. Ha festőművész lennék, nevezhetnénk ezt mondjuk alkotói válságnak, ugye? Talán azért történik ez, mert bármennyire is igyekszem, a kezem alól kikerülő dolog nem hasonlít a gondolatban felvillanó kidolgozott egészre. Lehangoló egy helyzet. Hiába, az ötlet nem minden, azt életre is kell kelteni. Pedig ott, a fejemben, látom a buborék egészét és részleteit egyszerre, a felületén táncoló fényt és szivárványszíneket. A kezeim között azonban csak a levegő marad. Tanulnom kell, még nagyon sokat. Csak ne lennék ennyire türelmetlen.

Klikk, klikk

A tudásszomj árt az egészségnek, ez már részemről bizonyított tény, ugyanis fájósra olvastam a szemeim a számítógép előtt és a hátam is majd' beszakad. De hát annyi minden van, amit el KELL olvasni és utána KELL nézni. Például ezt, ezt, meg ezt is itt. Pedig alig csetelek már és nem építek virtuális farmot, miegyebet (sosem játszom a gépen), mégis az utóbbi napokban állandóan itt ülök a monitor előtt. Rohamokban jön rám ez a dolog. Néha napokig felé sem nézek a gépnek, épp csak a szükséges életjelet adom magamról a külvilágnak. Aztán ha rákattanok valami témára, akkor elsüllyedek a információ feneketlen kútjában. Ha időm engedi, akkor ez nem olyan nagy gond, viszont ha valami fontos emiatt mellékvágányra kerül, akkor az már bizony zavaró körülmény. A kíváncsiság rendkívül jó dolog, de természetében rejlik, hogy csillapíthatatlan. Titeket nem kap el néha az ámok, hogy észre sem veszitek, már lement a nap, vagy már újra felkelőben van?

PS: Ezentúl hívjatok Miss Audrey Radcliffnek. [Steampunk Name Generator]

Hernyó

Volt már olyan érzésed, mintha a lelkednek nevezett valami bebábozódva csüngött volna egy selyemfonalon tested sötét, üreges belsejében? Puha, selymesen fehér gubó. A változás katalizátora a konfliktus. Miféle konfliktusba kerülhet egy bábba zárkózott hernyó egy fekete lyukban?

Amit nem szeretnék többet:

olyan munkát elvállalni, ami igazából nem is nekem való.
szorongani mások hibái, felém kinyilvánított érzelmei vagy cselekedetei miatt.
belekezdeni valamibe, aztán befejezetlenül abbahagyni azt.
gonosznak lenni másokkal, akik nem érdemlik azt meg.
egy kupac szerencsétlenségként lapítani társaságban.
sajnálni magam tehetetlenségem és korlátaim miatt.
automatából „kávét” inni.
kibújni a felelősség alól.
elhanyagolni azokat, akiket szeretek.
keveset járni a várost és nem figyelni a világot.

bizonyára ezeregy dolog van még, de ma jó napom van, ez is elég lesz.

Csakazért sem

Rég nem jegyzeteltem ide semmit és általában akkor jön meg megint a kedvem, ha valami rossz történik vagy szomorú vagyok. Most csakazért sem írok semmi szorongósat, akkor sem, ha épp úgy érzem, mintha egy kötéllel kötözték volna meg a szívemet, mint a sonkát, és szorongatnák vele azt. Enyhe túlzással.

Új évtized!?

Nem szoktam különösebbképp évet összegezni, meg már közeledünk február felé, de most ilyen hangulatom van, na.
Viszont nehezemre esik, mert azt sem tudom hol kezdődött vagy hol végződik az előző év. Csak részletekre tudok visszaemlékezni, a májusi akácfaillatra a vonaton, több költözésre a kelleténél, a felnőtt élettel való állandó konfrontációra, kudarcokra, már ismerős vagy addig ismeretlen helyzetekre, idegen arcokra. Hirtelen kinyitom a szemem és már 2010-et írunk. Gyerekkoromban ezzel a dátummal scifik is íródtak. Szóval új év, új évtized, és megint pakolássza valaki rám döntések nehéz súlyát. Kínlódom alattuk hosszabb-rövidebb ideig, aztán megint simán jobból választok.
Nehéz lesz ez az év azt hiszem, mert változások következnek, amiket általában nehezen viselek. De szükség van rájuk, azt érzem. Akkor is, ha fogalmam sincs milyen irányba visznek majd. Szorítok magamnak, hogy ne süljön el a legrosszabbul.

Többszörös személyiség

A karácsony egy rendkívül kellemes ünnep, de egy idő után ezt is elkezdi unni az ember lánya. A szaloncukrot, kalácsot is, meg a villogó fényeket, rénszarokat, kinél mi a szokás otthon. Olyankor aztán leül a gép elé, csakúgy, nézelődni. Ismerkedik a világhálóval. Egy szó mint száz, beírtam a nevem kíváncsiságból a gúgliba. Ha valaki azt mondja, sosem csinált ilyet, szerintem hazudik. Mit ad isten, kidobott a gép 93.400 találatot, amelyekből persze nem mind használható, de találtam néhány meglepő dolgot.

Hozzá kell tennem, nincs kimondottan szokványos család- és keresztnevem, így együtt. Saját magamról csak a facebookos adatlapom jelent meg, de más dimenziókban élő alteregójaimról érdekes dolgokat tudtam meg. Például él valahol Magyarországon egy informatikus könyvtáros ugyanazzal a névvel, mint én, akinek van egy kisfia és tíz évvel idősebb nálam. Aztán létezik egy Szökevény című magyar film, aminek a stáblistáján felbukkan a nevem. Ki tudja mit csinálhatott ott a másik énem. Talán vágó volt vagy díszlettervező? Aztán van még egy alapítványi kuratóriumi elnök, aki többször is feltűnik egy bizonyos cég alkalmazottjaként, ami elnevezésében engem erősen emlékeztet egy közismert szektára. Nem mondom meg melyikre, lehet találgatni.

Fura dolgok ezek, akkor is, ha egyébként semmi közünk egymáshoz, mégis, ki tudja ki kinek rokona, felmenője. Sosem lehet tudni. Azt eddig is tudtam, hogy létezik két irodalmár ezzel a családnévvel, de azt hittem, hogy egyébként inkább ritkaságszámba megyünk. Hát tévedtem.

Forduljon Wassernixéhez!

Épp olvasok valamit. Egy mulattató kis könyvet, melynek főhőse annyira unja az állását nagybátja halkereskedésében, hogy a következő hirdetést adja fel a helyi újságban:

Forduljon Psmithhez!

Psmith majd segít!

Psmith mindent elintéz!

Önnek szüksége lenne

valakire, aki eljár peres ügyeiben?

Valakire, aki elintézi üzleti ügyeit?

Valakire, aki sétálni viszi a kutyáját?

Valakire, aki meggyilkolja az Ön nagynénjét?

Psmith elintézi!

Bűntény nem akadály!

Bármilyen megbízása van

(feltéve, hogy halakkal nem kell dolgozni),

forduljon Psmithhez!

Mostanában (megint ill. még mindig) én is unom a munkám. Lehet, hogy kicserélem a nevem Psmith-tel, holnap felkerekedem és feladom valamelyik újságban én is ezt a hirdetést. Unja a régit, a jól beváltat és szeretne egy új, energikus alkalmazottat? Forduljon Wassernixéhez!

#104

Miért van az, hogy jó kedve van az embernek, de elég egy fél mondat, egy fél gondolat vagy egy fél emlék és teljesen elszontyolodik? Hogy apróságok, tulajdonképpen lényegtelen dolgok képesek pillanatok alatt kihúzni a lábunk alól a talajt? Régebben minden lepergett rólam. Ha nyomot is hagyott bennem egy-egy fájó felismerés, emelt fővel tovább tudtam haladni. Most minden bánt. Csapongok. Előfordul. Legalább van mi közt csapongani, nem vagyok búvalbélelt egész nap. (Látod Jürgen, igyekszem, pozitív hozzáállás.)

Nehéz értékelni a dolgokat, amik vannak, és könnyű hiányolni azt, ami nincs. Könnyebbnek tűnik búslakodni, elmélyülni a lelkem szutykában, mint felülkerekedni önmagamon és megteremteni azt, ami hiányzik. Könnyebb másra hárítani a felelősséget, okolni mindent és mindenkit, mikor merről fúj a szél.
Most pedig megint fészkelődöm, nyűgös vagyok. Nem akarok másokat okolni, kifogásokat keresni, hogy miért vagyok képtelen élni, de magamon sem tudok változtatni. Elegem van már. Szűkös ez a hely, tudom, de valamiért nem tudok érdemben előrelépni. Csapongok és kapkodom, belekezdek és abbahagyom, elindulok, de megtorpanok. Most megint elkezdenék valamit, de hamar megunom majd és nem fogom befejezni. De igazából csak félek tőle. A kudarctól. Meg a sikertől is.

Péntek 13.

Péntek 13. van, de nem vagyok babonás, úgyhogy nem pánikolok. Kicsit talán még szerencsés is ez a nap, mert a Gondviselés (ha van olyan) megmentett önmagamtól. Úgyhogy péntek este egyedül ücsörgök saját gondolataim kissé feltornyosult kupacán és kivételesen nem az jut eszembe, mi olyan szar mostanában. Túlzott optimizmusra ez sem ad okot, mert azon gondolkodom, hogy akkor mi hiányzik. Ezt viszont előrelépésnek veszem. És hogy pont most mi is hiányzik?

Hideg tea helyett finoman gőzölgő tea.
Alapos hátmasszázs.
Állandó számítógép előtt üléstől nem sajgó és piros szemek.
Több idő másokra.
Rendszeres testmozgás.
Huzamosabb ideig egy helyben lakás, nemköltözés.
Pár értelmesnek tűnő sor az asztalon fekvő könyvről, amit egy ideje már bűvölök.
Alvás.
Pár értelmesnek tűnő saját gondolat.
Bátorság.

Ha ez egyszer legalább részben megvan, akkor szépazélet lesz.

Minden a régi

A megzakkanás még mindig tart. Már halucinálok is. Vagy nem, de az talán még rosszabb. Bonyolult? Igen. Érthetetlen? Bizonyára.
Rájöttem, hogy a mostani helyzet az utóbbi évek hosszú és fáradtságos munkájának eredménye, ami épp most kezd tetőzni. Vagyis még nagyon sokáig eltart majd. Gondosan elő van ez készítve. Minden sikerélményre jutott az évek során sok kudarc, hogy a jobbfajta pozitív érzések csíráját is kiirtsam magamból. Most hibát hibára halmozok, ellehetetlenítem magam és nemcsak a reputációm rontom, de ezzel együtt a vesztembe is rohanok. Tudom, hogy nem kéne és mit is kéne, de engem ez nem fékez, még csak le sem lassítja a vonatot, amin utazom. Volt már alkalom, amikor tanulhattam volna a hibáimból, de sosem tanulok. Vagyis igen, tanulok, csakhogy a végeredményen a tisztánlátás sem változtat, mert akkor is teljes gőzerővel haladok a vakvágányon. Mondtam, hogy zakkant vagyok.
Na, vége a melodrámának, megyek vissza dolgozni.

Jótett

Ma rosszat cselekedtem. Vagyis visszautasítottam, hogy jót cselekedjek. Ami ugyanaz. Még jó, hogy a sors csak azzal büntetett, hogy húsz lépésnyivel arréb beakadt a cipőm sarka a macskakőbe, megbotlottam. Nem pedig azzal, hogy nem sokkal később a zebrán az autók elé estem volna. A legrosszabb talán, hogy néha nem is azért cselekszünk jót, mert az másoknak örömet okoz, egy kis fellélegzést jelent, hanem mert félünk a lehetséges büntetéstől, vagy mert biztatjuk a saját egónkat, hogy mi igenis jó emberek vagyunk.

Dal

„Az első a siratás, ezen már túl vagyunk.

A második a hallgatás, ezen is túl vagyunk.

A harmadik és a legnehezebb: az ének, a dal.”

Hogy ez mennyire igaz. Fűszeres Eszternél olvastam.