Hangulatingadozás

Tegnap nőttem néhány centit. Nem mitha agyba-főbe dícsértek volna és az önbizalmam dagadna egyre nagyobbra. Van új cipő, szokásosnal magasabb sarok. Innen a magasságbeli növekedés. És nem azért van új lábbeli, mert elkapott volna a nőknel általánosnak ítélt soppingolós hangulat. Pechemből fakadó kényszerhelyzet, azért van új cipő. De mindegy, nem érdekes. Csak írnek valamit, ez jutott az eszembe először.

Semmi új és érdekes nem történik. De szerencsére süt a nap, reggel már ébredéskor ágyban fekve melegítette a napsütés a lábamat. Ha lenne teraszom, kinn üldögéltem volna reggeli teával és bágyadt vigyorral az arcomon. Tuti elkéstem volna a munkából. Így viszont nem késtem. Pedig a terasz jobb lenne, mint a pontosság.
Hiányzott ez már, hátha a tavasztól új erőre kapok. Egy kis energia és jókedv kellene, ami cselekvésre ösztönöz. Magamtól valahogy most nem megy. Hogy mit cselekednék, azt nem tudom, de ha megvan az ösztönző impulzus, talán felbukkan valahonnan egy picike cél is. Nem baj ha csak öklömnyi és erőtlen, de legalább lenne. Nincs kedvem már ahhoz, hogy csak úgy sodródjam az árral. Vagyis mostanság inkább csak állok egy sodródó folyó közepén, mint egy kő, amit odadobtak, önálló cselekvésre képtelenül. A víz megtörik rajta és hangosan zúg, de ennyi. Tovább nem löki, csak kikerüli. Na, még egy megfelelő gyámoltalan hasonlatot se tudok erre a helyzetre találni.

Minden, amit csinálok, halálra van ítélve. Leginkább meg úgyse csinálok semmit. És nem tudom mi a baj. Mivel nem tudom, mi a baj, nem tudom megtalálni a megoldást sem. Csak hangulatváltozások vannak, hol így, hol úgy. Reggel még jókedv a napsütéstől, most meg a tejeskávéba merülve mélabúzok. Pedig igazából nincs olyan nagy gondom, amit ne lehetne kibírni. Van munkám, megélek, van hol laknom, nem éhezem. Fizikailag nem vagyok a toppon, már régóta érzem, hogy valami nincs teljesen rendben, de még megvan kezem, lábam, élek. Barátaim bár fogyatkoznak, de akik vannak, azok nagyon sokat jelentenek. A nemlétező partnerkapcsolat idegesít, de ettől még nem dől össze a világ. Mégse férek a bőrömbe. Valami kéne, valami hiányzik. Vagy csak simán engem kéne kicserélni.
Nem tudom. De változásnak jönnie kell előbb-utóbb, mert a helyzet egy idő után tarthatatlanná válik. Válság következik nálam is. Jobban kell figyelni a részletekre, az apró örömökre, amik melengetik az ember lelkét. Ki kell mutatni másoknak az érzéseket, hogy fontosak és értékesek. Nem tudok mást tenni, csak kis lépésekkel haladni valamerre. Nem vagyok képes nagy változásra, teljes megújulásra. De tudom terasz helyett ablakból kifele bámulni a napsütést. Biztatni a barátnőt, hogy nem baj, menni fog, megoldódik minden és lesz boldogság és jó közérzet. Lehet a parkban ülni és illatos kávéval a kézben nézni a járókelőket. Hallgathatom szombat reggel az ágyból, hogy a szomszéd zongorázik. Most csak ennyire futja, de talán ettől is lehet majd elégedett és boldog az ember. Remélem.