2009. július 24.
2009. július 13.
Kis elemzés
Mostanában elkerülöm, hogy túl sokat gondolkozzam "az élet fontos dolgairól". Minek is. Bár gyakran eszembe jutnak efféle gondolatok, de jobb elhessegetni őket. Merthogy ...
Merthogy már a harminc felé közeledünk, nem a húsztól távolodunk. Már ettől a kijelentéstől kisebbfajta pánikrohamok sorozata tör rám. Nem érzem magam annyi idősnek, mint amennyi vagyok, ami még önmagában nem baj. De ha visszagondolok, öt éve hol láttam magam ennyi évesen, hát bizony nem jött be. Az idő múlásán nem lehet változtatni, ebbe azért bele tudok nyugodni. Nem azzal van a baj, hogy múlnak az évek, hanem hogy én nem tartom velük a tempót.
Szóval bármennyire is kellemetlen, pont ezen okok miatt muszáj szembenézni a helyzettel.
Hol a baj? Fontos kérdés ez, mert már nem elég konstatálni, hogy minden mennyire szar. Ideje tenni is valamit, ahhoz pedig a problémát alaposan fel kell térképezni, végiggondolni a lehetséges okokat és keresni valami épkézláb megoldást. Ezt tudjuk. Csakhogy a kérdés megválaszolásához ezzel még semmivel sem kerültem közelebb.
Tehát hol lehet a baj? Alapvetően lusta vagyok, ez biztosan nem segít. Néha megfeledkezem magamról, elvagyok, mint a befőtt és nem teszek a saját fejlődésem érdekében semmit. Hiányzik az elszántság, az akarat, a tehetség és a kitartás. A célokról meg ne is beszéljünk, azok sincsenek. Félelmek és aggodalom, az van. A pici kapaszkodók néha segítenek, de vagy nem nyújtanak hosszútávú megoldást vagy maguk is csak rövidtávon léteznek. Igazi megoldás nincs a láthatáron. Leragadtam, minden más mozog és változik körülöttem, csak én nem.
A hibákkal nagyjából tisztában vagyok. Akkor most mi legyen? Ha jobban belegondolok, a megoldás lehet bonyolult, de igazából egy dologgal van gond. Fenékbe kellene engem rendesen billenteni, hogy induljak már el valamerre. Mert mindegy merre megyek, mit készülök tenni, a kezdő lökés nélkül megint csak egy helyben toporgok majd.
Nyugodtan tessék jelentkezni, egy csoportos seggberúgás biztosan meghozza a várt eredményt. Amúgy meg kénytelen leszek önmagam felállni a saját magam által kreált sz.. helyzetből. Végülis így van rendjén, ez az én dolgom.
Merthogy már a harminc felé közeledünk, nem a húsztól távolodunk. Már ettől a kijelentéstől kisebbfajta pánikrohamok sorozata tör rám. Nem érzem magam annyi idősnek, mint amennyi vagyok, ami még önmagában nem baj. De ha visszagondolok, öt éve hol láttam magam ennyi évesen, hát bizony nem jött be. Az idő múlásán nem lehet változtatni, ebbe azért bele tudok nyugodni. Nem azzal van a baj, hogy múlnak az évek, hanem hogy én nem tartom velük a tempót.
Szóval bármennyire is kellemetlen, pont ezen okok miatt muszáj szembenézni a helyzettel.
Hol a baj? Fontos kérdés ez, mert már nem elég konstatálni, hogy minden mennyire szar. Ideje tenni is valamit, ahhoz pedig a problémát alaposan fel kell térképezni, végiggondolni a lehetséges okokat és keresni valami épkézláb megoldást. Ezt tudjuk. Csakhogy a kérdés megválaszolásához ezzel még semmivel sem kerültem közelebb.
Tehát hol lehet a baj? Alapvetően lusta vagyok, ez biztosan nem segít. Néha megfeledkezem magamról, elvagyok, mint a befőtt és nem teszek a saját fejlődésem érdekében semmit. Hiányzik az elszántság, az akarat, a tehetség és a kitartás. A célokról meg ne is beszéljünk, azok sincsenek. Félelmek és aggodalom, az van. A pici kapaszkodók néha segítenek, de vagy nem nyújtanak hosszútávú megoldást vagy maguk is csak rövidtávon léteznek. Igazi megoldás nincs a láthatáron. Leragadtam, minden más mozog és változik körülöttem, csak én nem.
A hibákkal nagyjából tisztában vagyok. Akkor most mi legyen? Ha jobban belegondolok, a megoldás lehet bonyolult, de igazából egy dologgal van gond. Fenékbe kellene engem rendesen billenteni, hogy induljak már el valamerre. Mert mindegy merre megyek, mit készülök tenni, a kezdő lökés nélkül megint csak egy helyben toporgok majd.
Nyugodtan tessék jelentkezni, egy csoportos seggberúgás biztosan meghozza a várt eredményt. Amúgy meg kénytelen leszek önmagam felállni a saját magam által kreált sz.. helyzetből. Végülis így van rendjén, ez az én dolgom.
Új nap
Egy adag időhiány, kis feszültség és ingerültség, betegségtől vissza maradt fáradékonyság és köhögés. Ha mindezt összegyúrjuk, kapunk egy unott, koncentrálni képtelen Ént.
2009. július 3.
Barátság
Azt hittem a barátság azon kevés dolgok egyike, amiben úgy nagyjából kiismerem magam. Azt hittem bízhatom az emberismeretemben annyira, hogy tudjam, ki az, aki értékel egy jó barátot. Na, úgy néz ki, tévedtem.
Valaki, akit a barátodnak tartottál, egyik napról a másikra közönyös lesz veled szemben. Persze minden magyarázat nélkül játssza a sértődöttet. Megvitatni a dolgot, hogy megértsd, esetleg megvédd magad, nem lehet, mert az illető kitér előled. Majd mindemellett rendesen átver. Aztán egy kis idő múlva, mintha mi sem történt volna, jelentkezik, találkozna veled, mert hát barátok vagyunk vagy mifene. Meg van ez húzatva? Nem ér nekem ez annyit, hogy idegsítsem magam vele.
Más "barátságok" pedig azon alapulnak, kitől mit kaphat az ember. Ha hasznot húz belőled a másik, ha önmaga megerősítését kapja tőled, akkor nincsenek viharfelhők azon a bizonyos tiszta kék égen. Viszont ha épp nincs szüksége rád, a neved is elfelejti. Csak eltart egy ideig, míg erre te is rájössz.
Vannak azok az emberi kapcsolatok, amik neked fontosak, de a másiknak inkább másodrangúak és kevésbé bizalmasak. Vannak azok, amik felszínes csevegésekben érik el saját maximumukat és így tökéletesek. Nem követelnek túlzott pszichikai vagy érzelmi ráfordítást. Jönnek-mennek, tarkítják a mindennapokat.
És vannak olyan barátságok, amik állandóak, amik velünk együtt változnak, de nem szűnnek meg létezni. Barátságok olyan emberekkel, akiknek nem számít, hogy mindenkinek az agyára mész időnként. Ritkák ezek, mint a fehér holló (beszúrok még egy frazeologizmust meg közhelyet), ezért kell megbecsülni őket.
Nagyon arra tendál a dolog, hogy ahány ember, annyiféle emberi kapcsolat. Lehet az egy lehetőség egy kiegyensúlyozottabb életre, előre kódolt kudarc, csalódás vagy mindörökre szóló bizalom és kölcsönös megértés. Ki bírja ezt követni? ...
Valaki, akit a barátodnak tartottál, egyik napról a másikra közönyös lesz veled szemben. Persze minden magyarázat nélkül játssza a sértődöttet. Megvitatni a dolgot, hogy megértsd, esetleg megvédd magad, nem lehet, mert az illető kitér előled. Majd mindemellett rendesen átver. Aztán egy kis idő múlva, mintha mi sem történt volna, jelentkezik, találkozna veled, mert hát barátok vagyunk vagy mifene. Meg van ez húzatva? Nem ér nekem ez annyit, hogy idegsítsem magam vele.
Más "barátságok" pedig azon alapulnak, kitől mit kaphat az ember. Ha hasznot húz belőled a másik, ha önmaga megerősítését kapja tőled, akkor nincsenek viharfelhők azon a bizonyos tiszta kék égen. Viszont ha épp nincs szüksége rád, a neved is elfelejti. Csak eltart egy ideig, míg erre te is rájössz.
Vannak azok az emberi kapcsolatok, amik neked fontosak, de a másiknak inkább másodrangúak és kevésbé bizalmasak. Vannak azok, amik felszínes csevegésekben érik el saját maximumukat és így tökéletesek. Nem követelnek túlzott pszichikai vagy érzelmi ráfordítást. Jönnek-mennek, tarkítják a mindennapokat.
És vannak olyan barátságok, amik állandóak, amik velünk együtt változnak, de nem szűnnek meg létezni. Barátságok olyan emberekkel, akiknek nem számít, hogy mindenkinek az agyára mész időnként. Ritkák ezek, mint a fehér holló (beszúrok még egy frazeologizmust meg közhelyet), ezért kell megbecsülni őket.
Nagyon arra tendál a dolog, hogy ahány ember, annyiféle emberi kapcsolat. Lehet az egy lehetőség egy kiegyensúlyozottabb életre, előre kódolt kudarc, csalódás vagy mindörökre szóló bizalom és kölcsönös megértés. Ki bírja ezt követni? ...
2009. június 29.
Igazoltan hiányzik
Betegen, szipogva, kis hányingerrel talán nem lehet olyan nagyon élvezni a szabadnapokat, de én mégis ezt fogom tenni. Ha már egyszer (jujjdejó) kényszerszabira kerültem a náthám miatt, akkor legalább kihasználom a szabadidőm, úgysincs belőle olyan nagyon sok. Elintézem az elintéznivalót, rendbe szedem az agyonstrapált védekezőképességem, összehozunk egy kávézós-dumálgatós-kávézós napot, talán még valami hasznosat is csinálok. Azonnyomban, miután elmúlt a legújabb tünet, a hasfájás. Talán még ide is írok valami velőset.
2009. június 28.
2009. június 27.
On/Off
Már egy ideje elrekesztettek az internettől, érzem is rendesen a hiányát. Szinte teljesen elzárták az információfolyamot előlem, az a pár csepp, amihez hozzájutok, csak erősíti a szomjat. Ma aztán rendesen behozom a lemaradást, azt se tudom hova nézzek először.
Mindemellett náthás vagyok. A legtöbb kellemtelen tünet jelentkezett rajtam, köhögés, fejfájás, orrdugulás, egy kis általános levertség. Erős a gyanúm, hogy ez sertésinfluenza. Bár lázam még nincs.
A nátha és köhögési rohamok miatt rossz időben eléggé megcsappan a szórakozási lehetőségek száma. Amúgy a leginkább most egy teára és csöndre vágyom. Nehezemre esik gondolkodni, de ma még azt is kell majd.
Aztán egy hétig megint ... off.
Mindemellett náthás vagyok. A legtöbb kellemtelen tünet jelentkezett rajtam, köhögés, fejfájás, orrdugulás, egy kis általános levertség. Erős a gyanúm, hogy ez sertésinfluenza. Bár lázam még nincs.
A nátha és köhögési rohamok miatt rossz időben eléggé megcsappan a szórakozási lehetőségek száma. Amúgy a leginkább most egy teára és csöndre vágyom. Nehezemre esik gondolkodni, de ma még azt is kell majd.
Aztán egy hétig megint ... off.
2009. június 16.
Költözött
Tegnap költöztem. Nem igazán önszántamból, inkább kényszerből, hirtelen, szinte egyik napról a másikra. Egyelőre ideiglenesen van hol álomra hajtsam a fejem, aztán meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok.
Kissé megerőltető és fárasztó volt az egész herce-hurca, de szerencsére volt segítségem. Ezer köszönet Petinek, Máténak és a fehér kocsinak, Dankának, nélkülük valahol az Új Híd alatt ébredtem volna :) Vannak még segítőkész emberek a világon, akikre lehet számítani.
Kicsit furcsa hirtelen idegen környezetben találni magam, ott aludni. Szép emlékek kötnek a régi helyhez, de talán jobb is hirtelen váltani. A problémák ugye nem egyedül jönnek, hanem nagy csordában, mindenképp el akarnak tiporni. De majdcsak rendeződik ez a helyzet is, igyekszem kihozni belőle a legjobbat.
Kissé megerőltető és fárasztó volt az egész herce-hurca, de szerencsére volt segítségem. Ezer köszönet Petinek, Máténak és a fehér kocsinak, Dankának, nélkülük valahol az Új Híd alatt ébredtem volna :) Vannak még segítőkész emberek a világon, akikre lehet számítani.
Kicsit furcsa hirtelen idegen környezetben találni magam, ott aludni. Szép emlékek kötnek a régi helyhez, de talán jobb is hirtelen váltani. A problémák ugye nem egyedül jönnek, hanem nagy csordában, mindenképp el akarnak tiporni. De majdcsak rendeződik ez a helyzet is, igyekszem kihozni belőle a legjobbat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
