Lyukasharisnyás monológ

Kilyukadt a fekete harisnyám és a lábam egyik ujja, méghozzá a Böbe nevezetű, kikandikál a lyukon. Az elfutott szemet nézegetve eszembe jutott, hogy a két világháború közti időkben, azt hiszem Amerikában, léteztek olyan szalonok, ahol a hölgyeknek barna festékkel harisnyát festettek a lábukra. Az akkori divat szerint még függőleges csíkot is húztak a vádli és a comb hátsó részére. A tökéletes illúzió. A festék és a szolgáltatás együtt még így is olcsóbb és elérhetőbb volt, mint a nájlon.
Romantikus idők lehettek azok, amikor egy pár selyempapírba és elegáns dobozba csomagolt nájlonharisnya tulajdonképpen luxusszámba menő ajándék volt.

Érdekes, hogy az ember miként definiálja magát ruháin, megjelenésén keresztül. Öltözékünk is persze egyfajta kommunikációs felület. Nemcsak az árul el rólunk valamit, ha túl sokat törődünk a megjelenésünkkel, de az is, ha nem. És itt lép képbe a tudatosság. Mi az, amit láttatni akarok magamból, és mi az, amiről azt akarom, mások lássák bennem. Ha valaki lehetőségein belül a megjelenésén keresztül kommunikálja embertársai felé a világról alkotott képét, értékrendjét, vagy ha magasról tesz az egészre, az is teljesen rendben van. Szerintem baj akkor van, ha különösebb kritika és gondolkodás nélkül elfogadjuk azt, amit mások elfogadhatónak tartanak. Nem nézünk önmagunkba és nem vizsgáljuk felül, mi az ami a csomagból hozzánk is illik és mi az, amit ez a csomag tulajdonképpen kínál. Például engem mindig megmosolyogtat, amikor a fogyasztói társadalomban felnevelkedett és azt részben működtető tinédzserek előszeretettel öltenek magukra punk stílusjegyekkel ellátott ruhatárat, amit persze egy nagy, lehetőleg amerikai koncern dob piacra. Ugye erre mondják, hogy paradoxon?
Szerintem bármit magunkra aggathatunk, amíg tudjuk, mit miért teszünk. Bármi jobb annál, mintha csak a világ által diktált szabvány tükröződik rajtunk vissza, míg belőlünk semmi sem látszik.
Szóval most megyek és tudatosan megvarrom a harisnyámon a lyukat.

Weöres Sándor: Olvadás

Csipp,
csepp,
egy csepp,
öt csepp
meg tíz:
olvad a jégcsap,
csepereg a víz.

Színes buborékok

Az utóbbi hetekben (jól van na, hónapokban, sőt talán  években) kissé nehezemre esik a koncentrált és hosszabb ideig tartó egydologragondolás. A fejemben rengeteg ötlet van, elképzelés, színes buborék, kapkodom a fejem egyiktől a másikig. Mikor aztán a tettek mezejére lépnék, hogy megvalósítsak, kézzel foghatóvá tegyek belőlük bármit is, elszáll minden kedvem. Eltűnik a buborék és a helyébe lép másik kettő. Osztódó buborékok. Ha festőművész lennék, nevezhetnénk ezt mondjuk alkotói válságnak, ugye? Talán azért történik ez, mert bármennyire is igyekszem, a kezem alól kikerülő dolog nem hasonlít a gondolatban felvillanó kidolgozott egészre. Lehangoló egy helyzet. Hiába, az ötlet nem minden, azt életre is kell kelteni. Pedig ott, a fejemben, látom a buborék egészét és részleteit egyszerre, a felületén táncoló fényt és szivárványszíneket. A kezeim között azonban csak a levegő marad. Tanulnom kell, még nagyon sokat. Csak ne lennék ennyire türelmetlen.

Klikk, klikk

A tudásszomj árt az egészségnek, ez már részemről bizonyított tény, ugyanis fájósra olvastam a szemeim a számítógép előtt és a hátam is majd' beszakad. De hát annyi minden van, amit el KELL olvasni és utána KELL nézni. Például ezt, ezt, meg ezt is itt. Pedig alig csetelek már és nem építek virtuális farmot, miegyebet (sosem játszom a gépen), mégis az utóbbi napokban állandóan itt ülök a monitor előtt. Rohamokban jön rám ez a dolog. Néha napokig felé sem nézek a gépnek, épp csak a szükséges életjelet adom magamról a külvilágnak. Aztán ha rákattanok valami témára, akkor elsüllyedek a információ feneketlen kútjában. Ha időm engedi, akkor ez nem olyan nagy gond, viszont ha valami fontos emiatt mellékvágányra kerül, akkor az már bizony zavaró körülmény. A kíváncsiság rendkívül jó dolog, de természetében rejlik, hogy csillapíthatatlan. Titeket nem kap el néha az ámok, hogy észre sem veszitek, már lement a nap, vagy már újra felkelőben van?

PS: Ezentúl hívjatok Miss Audrey Radcliffnek. [Steampunk Name Generator]

Rekkenő hőség

Hajnali háromnegyed kettő. Már aludnék egy kicsit, csak ne lenne ennyire meleg. A sötétben homlokom az ablaküvegre tapasztom és a redőny rései közt figyelem a közelgő vihart. Hátha lehűl a levegő és pihenhetek egy kicsit.

Fél három. Az eső és villámok miatt nem lehet ablakot nyitni. Fekszem az ágyon, várom a villámlást és az azt követő mennydörgést, hogy ki tudjam számolni, milyen távol ütött be az istennyila. Egy, kettő, három, négy ... 1,36 km ...

Hernyó

Volt már olyan érzésed, mintha a lelkednek nevezett valami bebábozódva csüngött volna egy selyemfonalon tested sötét, üreges belsejében? Puha, selymesen fehér gubó. A változás katalizátora a konfliktus. Miféle konfliktusba kerülhet egy bábba zárkózott hernyó egy fekete lyukban?

Nina Simone