Van valami a főzésben, ami megnyugtat és pihentet. Bár igazából néha eléggé megerőltető lehet ez a tevékenység, de az kellemes fáradtság. Persze, csak ha nem egy hat fős családra kell megfőzni egy vasárnapi teljes menüt. Minden tiszteletem az anyáké és háziasszonyoké.
Az egész dolog már ott érdekessé válik, amikor kitalálja az ember, mi is kerüljön a serpenyőbe. Először kinyitod a hűtőszekrényt, aztán a pénztárcádat, mert kiderül a hűtő üres. Ez utóbbi a rosszabbik eset, amikor felkészületlenül ér a főzéskényszer és utána kell járni a dolognak. Maga a bevásárlás ténye is formálja a menüt, minden a kínálat és anyagi ráfordítás kérdése.
De ha ezt letudtuk, bóklásztunk vagy fél órát a bolt polcai közt szerecsendiót keresve, nehéz szatyrokat cipeltünk a villamoson hazafelé, akkor jön a java.
Az étel, mint olyan, nemcsak maga az evés miatt érdekes. Persze az a végkifejlet, az egész macerás főzőcskézés végső célja, de az előkészületek és a főzés folyamata legalább annyira lenyűgöző lehet. Az alapanyagok, azok kombinációja, a különböző halmazállapotú anyagok találkozása, az ízek és illatok keveredése, tiszta kémia. És varázslat egyszerre. Nem kell félni dolgozni a hozzávalókkal. Ismertem valakit, aki nem mert hozzányúlni a nyers húshoz. Megenni a kész sülthúst, azt bezzeg igen. A pizzatésztát is kanállal gyúrta, ha azt a furcsa mozgolódást egyáltalán gyúrásnak lehet nevezni. Én szeretem érezni az alapanyagot, amivel dolgozom. Kézzel szétválasztani a tojás sárgáját a fehérjétől. Érezni, a kelt tészta elég puha és levegős e. Az ember szeletel, keverget, kavargat, kóstol és próbál, miközben a hús sistereg a forró serpenyőben. Lépésről lépésre alakul valami, formát ölt. Ha esetleg nem úgy végződik az egész művelet, ahogy képzeltük, az se baj. Tanulunk a hibáinkból. Aztán lehet együtt élvezni a munkánk gyümölcsét, élvezni az ízek kavalkádját és gondolkodni, a következő alkalommal mi is kerüljön az asztalra.
a kép innen :)
