Ist fast ein Jahr her ..

Spleen?!

Kicsit szarul érzem magam. Ez az érzés most nem olyan nagy világfájdalmas jajongás, inkább kicsit közönyös beletörődés íze van. Nem vagyok kimondottan szomorú, talán picit melankolikus. Mert nem tudom merre, nem tudom hogyan, de indulni, menni kéne. Csakhogy most egyszerűen nem megy. Nincs se erő, se bátorság, se semmi. Írhatnám, hogy úgy érzem magam, mint egy kalitkába zárt madár, nincs kiút a saját magam állította labirintusból, meg hogy üvegfalak, meg körbevevés, átnemtörés, bla-bla-bla … De ez mind csak giccses hülyeség. Ilyenkor kéne, hogy valaki felpofozzon. Hogy oda ne rohanjak, a szenvedő kis pacsirta, akit korlátoz a világ meg a maga tehetetlensége. Az sem segít, hiába próbálkoznak. Sose segített.
Önmagamból van elegem. Lehet, hogy már fel is adtam.

Nem találom a fogást a saját nyafogó lelkemen, hogy kitörjem a nyakát és eltemessem.

Close one eye

Nem találok olyan videót, amit fel tudnék ide tenni, úgyhogy kattintani kell, bocs: Stripsearch
Napokig hallgattam. Ha valaha úgy döntenék, groupie-ja leszek egy rocksztárnak, akkor Mike Patton nagy esélyes lenne.

Jótett

Ma rosszat cselekedtem. Vagyis visszautasítottam, hogy jót cselekedjek. Ami ugyanaz. Még jó, hogy a sors csak azzal büntetett, hogy húsz lépésnyivel arréb beakadt a cipőm sarka a macskakőbe, megbotlottam. Nem pedig azzal, hogy nem sokkal később a zebrán az autók elé estem volna. A legrosszabb talán, hogy néha nem is azért cselekszünk jót, mert az másoknak örömet okoz, egy kis fellélegzést jelent, hanem mert félünk a lehetséges büntetéstől, vagy mert biztatjuk a saját egónkat, hogy mi igenis jó emberek vagyunk.

Szellem

Mostanában szellemeket látok mindenhol. Nem igaziakat, nem test nélküli árnyalakokat, akik hiábavalóan és elkeseredetten próbálnak kijutni a világból, ahol leragadtak, de mégis valami zavarba ejtőt. Káprázatot. Olyan embereket vélek látni az utcán, akik nincsenek is ott. Káprázik a szemem, mintha ismerős arcokat látnék velem szembe jönni, hirtelen a torkomban dobog a szívem. Máskor majdnem mosolyogva köszönök valakinek, mint egy rég nem látott ismerősnek, mikor megfordul, és észre veszem, hogy egy idegen áll előttem. Zavar, ideges pislogás. A szomszédomban, arcvonásaiban egy régi lakótársamat vélem felfedezni és megismerkedem egy idegen emberrel, aki nagyon emlékeztet valakire. Olyan, mint az illető húsz évvel idősebb mása. Hogy hasonlíthat ennyire egy ember valakire, aki több száz kilométerre lakik tőle és vagy két évtized áll köztük? Különös. Nem tudom mi ez, de nincs jó előérzetem.

Fogaskerekes

Ööööö ... izé ....

Steampunk taxidermia

 Clockpunk

Az ember mindig tanul valami újat.  És rácsodálkozik a világra.
Ez itt meg kellene, hasznát venném.

Automatic Tea Making machine

Dal

„Az első a siratás, ezen már túl vagyunk.

A második a hallgatás, ezen is túl vagyunk.

A harmadik és a legnehezebb: az ének, a dal.”

Hogy ez mennyire igaz. Fűszeres Eszternél olvastam.

Vonat

A bécsi éjszakai vonat reggel fél nyolc körül érkezik a Lüneburger Heide környékére. Így október elején alacsonyan száll a köd a zöldes legelők fölött, gyönyörű látvány az ébredező tejfehér tájból itt-ott kibukkanó tehenek csoportja. Talán giccs, de szivetmelengetően idillikus.

A vonat halad Hamburg felé és miután röviden átrobog a külvároson, elénk tárul valami különleges. Az első, amit meglát az ember, az az Elba. Szélesen terül el a város belsejében, hatalmas víztömeg, ami átszeli a várost, de az Alsterral együtt élő része annak, mint egy erezet, ami lüktet és mozgásban tart. Fura mód ő is a környékünkről érkezik, majdnem a szomszédból, mégsem jut ez az ember eszébe. Más világ ez. A nyújtózkodó folyó felett a hídon áthaladva belátni a kikötő egy részét. Raktárépületek, hajók, hanza. Ahogy a vonat halad, a híd oldalsó acélszerkezete meg-megtöri a reggeli fényeket és, mint valami lassan vetített filmkockákon, nézhetjük, hogy tündököl az a rengeteg víz és fénylenek a kikötő barna épületei. A hidat elhagyva a vonatot lassan beszippantja a Hauptbahnhof. A szerelvényből kiszállva úgy érzi az ember, hogy valami átmeneti, köztes világban kötött ki, ahonnan igazából csak előre lehet haladni. Kifelé, a vonatállomás kijárata felé, ahonnan kilépve megcsap az északi levegő. Mély lélegzetvétel a kikötőváros kicsit nyirkos, de tiszta levegőjéből, és akkor érzed, hogy megérkeztél.

 

 

{Jó utat Peti!}