Nincscím

Nyári időszámítás van, hurrá. Ennek köszönhetően csak este nyolc körül sötétedik, jópont oda. Az utóbbi időben a nap is előbújik két havazás közt a felhők közül. Van frontátvonulás okozta fejfájás, kora tavaszi átlagos nátha, de mindez a vége felé közeledik, úgyhogy örülök. Úgy éreztem nagyon hiányzik ez már, ébredező természet meg ilyenek, most mégis testileg kiütött a tavasz közeledte. Macht nichts, macht nichts, hauptsache man ist am Leben.
Most épp a kávésbögrém tartalmát vizsgálgatva ignorálom a munkát meg a főnököt, dolgozom amennyit muszáj, a többi ... Nem megy ez már úgy, mint rég. Kellene a változás, de válságos időkben fél az ember, hogy lesz ez még rosszabb. Úgyhogy az ember marad a seggén és egy eszmecsere után képzeletben legyilkolja a főnököt, majd demonstratívan elvonul ebédszünetre. Azzal biztatom magam, hogy sokkal rosszabbul is állhatnának a dolgok, maradok, mert nincs más. Pedig hiányzik valami tevékeny munkaféleség, bár hogy mi lenne az, nem tudom. Irni se tudok nagyon miről, nem jut eszembe semmi papírravetnivaló. Hiányzik valami értelmesnek mondható elfoglaltság, pótcselekvésekből már elég volt. Mivel magam sem tudom, mihez kezdjek, annak sem tudok igazán tanácsot adni, akinek szüksége lenne rá. Talán nem is tanácsra van szüksége, épphogycsak egy kis beszélgetésre. Bánt, ha azt érzi, nincs türelmem vagy időm.
Na basszus, szétszórtságom bizonyítékaként közzéteszek mentés helyett. Nem számít, csak legyen már este, ki akarom pihenni, aludni a betegség utolsó fázisát, hogy aztán tiszta fejjel rohanhassak neki a holnapnak.

Függőség

Kotolňa

Náthásan beülni egy füstös kocsmába talán nem a legjobb ötlet. Nem tesz jót a légcsöveknek. Törvény által előírt elkülönített dohányzó és nem dohányzó rész ide vagy oda, úgyis oda ülsz le, ahol hely van. A kiszolgálás nemcsak lassú és közönyös, de hülyének is néz, ha szólsz, elfelejtett valamit kihozni. Na mindegy, a csajok közti dumálgatás mindenért kárpótol. Már csak fel kell készülni a holnapra, begyógyszerezve befeküdni az ágyba és nézni, ahogy a használt papírzsebkendők halmaza hófödte hegyormot formáz az ágy tövében.    

Krank

Lebetegedtem. Nátha. Mégcsak kezdetleges stádium, de hasogat a fejem, fázom. Gyengének érzem magam és fáradtnak. Emberundor, munkaundor, mindentőlundor.

Gondolat

Annyi minden pörög néha az agyamban, hogy az már fáj. Szinte fizikai fájdalmat okoz. Szavakba önteni, mondatokká formálni mégsem tudom ezeket a dolgokat. Az érzéseket pedig még ennél is nehezebb papírra vetni. Mondjuk, azért próbálkozom rendesen, hiszen itt állandóan irogatok valami szertelenséget. Viszont néhány napja gondolkodtam azon, mit, hogyan, mennyire nyíltan, és egyáltalán minek. Lehet, szabad, kevés vagy sok? Ezt a bejegyzést is elkezdtem írni, aztán mégsem sikerült a gondolatokat úgy sorba rendezni, ahogy szerettem volna. Ma újabb próbálkozást indítok. Szóval hogyis van ez? Olyan ez, mint szeretném? Vagy minden túlozva, deformálva van, esetleg túl esetlen vagy érthetetlen?  
Persze mondhatná az ember azt, olyat és annyit írsz, amilyet és amennyit akarsz. Rajtad múlik. 
De pont ez az, magamnak sose tettem fel konkrétan ilyen kérdéseket. Hogy mit akarok megmutatni, mennyire teszem közzé magam. Ez a közlési valami, rossz kifejezés, de maradjunk annyiban, hogy kényszer, mennyire fed fel valamit az igazságból (ha van ilyen), mi az amit eltorzít, és mennyire tudatosan torzírtok én. Kérdések, kérdések, amiket talán hamarabb fel kellett volna tenni. 
Nem mintha megbántam volna bármit is, amit ide leírtam. Nem erről van szó. És egyébként is, egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akik ezt olvassák :) De ugyebár a kimondott, leírt szó felelősséget is von maga után. (Erről máskor, más kontextusban még írni szeretnék.) A szó elindul és önálló életet él, de mégis tőlünk származik, ezért ha rombol vagy épít, a mi felelőssségünk is, bármit is tegyen. Én látok valamit ebben, ami ide kerül, mások is saját maguk szerint értelmezik. És így alakítanak ki rólam egy képet, vagy formálják a már meglévőt. Nem kívánom ezt a folyamatot szándékosan befolyásolni, írom ami jön, ahogy jön, néha hülyeség, de nem baj. Nem szeretnék irányítani másokat, nézd ilyen vagyok, nem olyan, pedig igazából, ha tudnád … De tudatában kell lennem annak, hogy minden, ami egyszer elindul, mozgásba hoz egy csomó más folyamatot, gondolatot. Tehát irányítani ezt nem tudom, nem is akarom. Veszélyforrás ez, ha úgy vesszük, de megértettem. Kockázattal jár, mint oly sok minden más. De tudja-e az „olvasó”, hogy az írottak recepciója egyértelműen tőle is függ? Mint minden más szövegbe, ebbe is belelát magából valamit. Lehet ezt a kettőt, az én közlési vágyamat és az olvasó pillanatnyi hangulatából és alkatából fakadó befogadási képességét, ennek milyenségét külön kezelni? Kell egyáltalán? Vagy pont ez adja meg a dolog lényegét? Az is lehet, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a néhány felesleges szösszenetnek itt.
Ezek csak olyan teoretikus zagyvaságok, de gondolkodóba estem miattuk. Mert mégiscsak itt hagyok egy darabot magamból. Gondolkodás és egészséges kritika nélkül talán mégsem kellene elsuhanni a dolog komolytalansága fölött.

ábécé

Értelmeset és tartalmasat nincs kedvem írni. Marad ez. Egy kis játék, ne tessék neki túlzott fontosságot tulajdonítani. :)


A: akarat, legtöbbször kevés van belőle, pedig sokszor csak ezen múlik minden

Á: ákombákom

B: blog, más nem jut az eszembe, a búvalbélelt most nem tetszik

C: cica, nagyon utálom, ha véletlenül így hívnak a szlovák barátaim

CS: csók, mert kellemes, érzelmes, érzéki és egyszerűen csak jó

D: dióskalács

E: a legjobb barátnőm neve jut eszembe

É: étel, nemcsak az evés miatt, hanem a színek, ízek és illatok keveredése miatt, a főzés rituáléja miatt bírom

F: fű, az igazi, gyep, ne tessék rosszra gondolni :) jó lenne mezítláb sétálgatni a nedves füvön

G: google :)

GY: Gyere, gyere velem tavasz jár már! vagy gyöngyvirág, anyukám hívott így kiskoromban és imádom az illatát is

H: hóesés, bár már jólesik, hogy jön a tavasz, készülődik nagyon, de a hóesést akkor is szeretem nézni

I: izé, olyan tartalmatlan ez a szó, mint amikor azt mondod valamire, hogy szar. igazából semmit se fejezel ki vele. vagy úgy mindent egyszerre akarsz

Í: ív, mint forma, nem a halakra gondolok

J: jaj, ide nem jut eszembe semmi

K: kávézó, nem azért mert függő lennék, hanem mert szeretek üldögélni hangulatos helyeken és kávé mellett elmélkedni, beszélgetni számomra kedves emberekkel, olvasni, nézelődni

L: lehetőség

M: miért, minek jöttünk mi egyáltalán a világra?

N: nő, sok elmélet, sok kérdés, válasz itt-ott

NY: nyűg

O: olvasás

Ó: óra, kaptam, új, szép, pont olyan, mint amilyet szerettem volna

Ö: önismeret

Ő: ...

P: pillanatnyi elmezavar

R: egy visszatérő rémálmomban egy függőhídon kellett átkelnem egy mocsaras folyón. roskadozó híd, félelem, szorongás

S: soha ne mondd, hogy soha, mert akkor úgyis úgy lesz

SZ: szabály, melyiket kell betartani és melyiket áthágni?

T: tündérek nincsenek :P

U: ugyanmár, ujjgyakorlat, újhold

V: valami van ott, de mi?

X: ?

Z: zene, hangulatfüggő

Kollázs

Nagy butaság ez a polyvore, mégis hosszú ideig el lehet vele bíbelődni, ha az ember nem vigyáz. Bár ha valamit egyébként butaságnak tartok, azért van hogy sok időt fecsérlek rá :) A polyvore-t nem arra találták ki, hogy nagy művészi alkotások szülessenek általa, de mégiscsak szeretem az ilyen kollázsos dolgokat. Mindig szerettem ilyesmivel pepecselni és eléggé vizuális típus vagyok. Tetszik a kollázsban, hogy minden részletben találni valami újat, felfedezhetőt. Szeretem a részletekben fellelni az egészt és fordítva. Bár mozgalmas volt ez a mai nap, de írni nincs kedvem róla. Inkább eljátszadoztam kicsit, íme a mai napom képekben. 

Szavazóhelyiség

Egy kis útmutató, hogy ne felejtsük el, hogyan kell. Mert kell, az egyértelmü.