Egyre gyakrabban előfordul, hogy nem találok időt arra, amire igazából szeretnék energiát fordítani. Jürgen is kifejtette nemrégiben, hogy tervez, tervez, aztán valahogy kifut az időből. Pedig én is pontosan ezen akartam változtatni néhány hónapja és most megint ugyanott találom magam, ahol akkor voltam. Sőt, bizonyos szempontból még rosszabb is a helyzet, bár ez relatív. Nem foglalkozom ezernyi projekttel, hogy levegő után kapkodnék. A probléma inkább abban lehet, hogy nem osztom be kellően az időm, vagyis inkább sehogy sem osztom be, mindig történik valami, ami miatt el kell halasztani a szívemnek kedves dolgokat, vagy energiám nincs már esténként semmire. Legfeljebb ágyban, párnák közt halni meg.
Tegnap viszont végre foglalkoztam azzal, amivel akartam, amin már egy ideje agyalok és közben megnéztem egy részt a Star Trekből. Mindjárt jobban érzem magam. Ma ugyanaz vár, talán a Star Treket lecserélem egy Kisvárosi gyilkosságokra. Komoly munkálatokba kezdek, megemberelem magam és csinálom azt, amit szeretek, önkifejezés, az pedig jól esik. Mindenképp rendbe kell szednem magamat, a közvetlen környezetemet, az időbeosztásomat, a terveimet és felállítani egy fontossági sorrendet. Úgysem lehet mindig betartani az ilyesmit, viszont nagyjából el kell döntenem mi a fontos és mi nem az. Amit pedig muszáj, azt minél előbb el kell végezni, semmi halogatás, mert csak feltorlódnak a kötelességek és sehogy sem jutok előre. Alig van valamicske "valódi szabadidőm" naponta és azt a keveset bizony gatyába kell rázni.
Csütörtökön pedig koncert, Konvergencie, szabad ég alatt, biztosan hideg lesz este, vigyek sapkát, sálat? Mert Bach gyönyörű, de ha a lelket melegíti is, megfázástól biztosan nem véd meg.
2010. szeptember 22.
2010. szeptember 20.
Zsibbad a kezem
Zsibbadni kezdett a jobb kezem, aztan rájöttem azért, mert fáj a reggeli tűszúrás nyoma. Vért vettek tőlem egy teli, nyüzsgő orvosi rendelőben. Egymás lábát tapostuk a nagy sietségben. Leültem, mindenféle számokat akartak tőlem, telefon és születési szám, mittomén. Jött a Tű én pedig sóhajtottam egy nagyot, mintha illenék eképpen tisztelettudóan köszönteni Őt. Az egyik nővér kérdezte, rosszul leszem-e. Nem. Jó, mert nem tudjuk, hogyan kell elsősegélyt nyújtani. Viccelődés, röhögcsélés, enhyénvörös vér bugyog a kémcsőbe, majd a kémcső besorakozik a többi kb. harminc másik mellé a polcon. Várja, hogy mi lesz. Én is várok.
Szeretem a napsütéses őszi délutánokat, szépek az ősz színei, repül az ökörnyál, ilyenek. Jó. Ilyenkor kellene verset írni vagy romantikus sétára indulni a Duna-partra. Ehelyett tömeggyilkosokról zenélnek a fülhallgatón keresztül az agyamba. Pontosan ez hiányzott. De komolyan.

2010. szeptember 18.
2010. szeptember 8.
Dialógus
- Jó reggelt!
- Hm...
- Ramatyul nézel ki, mi van?
- Hm...
- Baj?
- Esik.
- Hát ha csak ez a gond.
- Baszki, ne idegesíts hajnali hat órakor! Nincs esernyőm, azért gond. Mert még esernyőt venni sem sikerült tegnap, nem működött a bankkártyám. Bármi elektromoshoz nyúlok mostanában, az mind elszaródik. Számítógép, lámpa, internetkapcsolat. Gond van a karmámmal vagy mifene, oszt futkoshatok mindent elintézni. Csak aludni járok haza, azt se sokat, mert hajnalban utazni kell. És ne vigyorogj nekem, mert mindjárt a vonat elé taszítalak!
2010. augusztus 31.
Lelkiismeretfurdalásos bejegyzés
Tegnap koraeste vonattal utaztam hazafelé, kényelmesen az ülésbe tapadva, zenét hallgatva, olvasgatva. És cipőstül tettem fel a lábam a szemközti ülésre. Nem vettem tudomást róla, hogy rongálom az osztrák vasút tulajdonát, csak mikor a kalauz rám szólt illetve inkább szájat biggyesztgetve rám bólintott, jelezve, hogy ezt nem illik. Zavart mosoly, elszégyelli magát. Ez már majdnem vandalizmus. De tényleg, minden irónia nélkül, sajnáltam a dolgot.
A másik dolog, amiért lelkiismeretfurdalásom lehet/lesz: Arra készülök, hogy a helyi munkaügyi hivatal segítségével megrövidítsem a szlovák államot egy bizonyos összeggel és olyan anyagi támogatáshoz jussak, ami tulajdonképpen nem is jár. Alkalmanként jobb, ha elhallgatunk dolgokat, finomítunk rajtuk, de néha ez egyenlő a szemérmetlen hazugsággal. És ha ezt még lepecsételt és aláírt papírral támasztjuk alá, akkor garantált a rossz álom. Bár azt mondják, hülye vagyok, mindenki ezt csinálja, de akkor is! Becsületesség vs. pénz.

2010. augusztus 25.
Ne zavarjátok köreimet!
Adjatok egy csésze (bögre) valódi kávét! Valódi tejjel! A napfelkelte ugyan szép, de hagyjatok reggel inkább aludni! Ne bánjatok úgy velem, mint egy tudatlan, hülye kölyökkel! Hagyjátok, hogy csináljam, amihez kedvem van! Ne zavarjátok köreimet!
2010. augusztus 18.
Szemüveg
Új keretet kapott a világ és szélesedett a látóköröm. Szó szerint így van, ugyanis szemorvosnál jártam és új szemüveget kaptam. Végre. Nem szemüvegesek talán kevésbé értik, milyen fantasztikus érzés az, hogy megint LÁTOK! Látok és nem hunyorogva kémlelem a környezetem, nem tapasztom az orrom az üvegre, ha meg akarom nézni valaminek az árát egy kirakatban.
Az orvosi vizsgálat előtt tartottam attól, hogy kikapok majd a doktornőtől, mert nagyon rég nem jártam szemvizsgálaton. De kedves volt, nem volt leszidás. És hogy miféle szerkentyűi vannak egy szemorvosnak! A folyadékkal való szemembe spriccelés nem volt kellemes, de az ugráló fénypöttyöt kergetni a tekintettel az tetszett, és a színes léghajó is, ami egy szűk alagút végén élesedett ki előttem. Szóval vicces volt. Az optikus is kütyükkel állította be a szemüveget, de végre megvan. Szép is, jó is, szokás szerint drága is, de van. Annyira megszoktam már, hogyha hirtelen nem lennék olyan vak, mint amilyen, akkor is hordanék legalább valami befőttesüveges keretet. Állítólag intelligens vonásokat kölcsönöz az arcnak, engem pedig nem zavar ha okostojásnak néznek.

2010. augusztus 9.
27
... ok, amiért érdemes élni és amiért még nem mentem a Dunának. A sorrendnek nincs különösebb jelentősége.
1. család és barátok, akik csak részben akarnak a maguk képére formálni
2. a napfényes koraősz meleg és nyirkos illata késő délutánonként
3. meleg kávé, hideg kávé, tejes kávé, habos kávé stb., ezt csak egy pontnak veszem
4. ja persze még a tea is, leginkább fekete
5. a tervezés és az alkotás öröme
6. anyum szerb tortája, csak miattam, pedig nem is szereti csinálni
7. utazás, bárcsak több lenne belőle
8. beszélgetések, amik közben látod a másikon, hogy pontosan tudja miről beszélsz
9. kávéházban pohár bor mellett élőzene
10. gyertyaláng
11. történetek és szavakba öntött gondolatok, az olvasás öröme, Dorian Gray és Halál Velencében ésatöbbi, ésatöbbi
12. egy-egy elejtett mosoly, kedves szó, ölelés
13. meggörnyedt hát a hímzés felett, piros ujjbegyek, már annyira sem látok, hogy beletaláljak a fonallal a tű fokába, de azért még egy kicsit hadd csináljam
14. Hamburg, Elba, Currywurst meg erős széllökések mellett arcodba csapó vízpára, persze még sorolhatnám
15. hosszú séta a városban, figyelni az idegeneket és a város változó és mégis időtlen idők óta mozdulatlan arcát
16. frissen esett hó ropogása a lábam alatt
17. kellemes, pihentető alvás után ébredés, majd másik oldalamra fordulás és továbbalvás
18. érzékek, az akácfa meg a mindenféle virágok illata, hideg, évszázados falak tapintása, az égbolt szépszéges színei, madárcsicsergés, málnaíz
19. vasárnapi forró húsleves otthon a szülőknél, aztán veszekedés, hogy mi menjen a tévében
20. frissen sült, esetleg főtt (ide helyettesíts szinte bármit) illata, amit saját magam készítettem
21. karácsony
22. másoknak örömet szerzés, az előző ponttól teljesen függetlenül
23. esőcseppek koppanása az esernyőn (csak el ne felejtsek venni egy újat)
24. gondolatok, érzések és tapasztalatok megosztása egymással
25. jól elvégzett munka után megérdemelt pihenés
26. szombat reggelek
27. nemrohanás, nemidegeskedés, nyugodtság, semmi stressz
Hú, de nehéz volt összeszedni a 27 pontot. Talán ezen kellene javítani az elkövetkező évben.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)