Vízköpő

Hazafelé jövet beleragadt a cipőm sarka a macskakövek közti résekbe. Ezért ne hordj magassarkút, mert minek is. Hátráltat, lelassít, félreértelmez. Egyik lábam odatapasztva, pedig lépnék már előre. Egy vízköpő meg röhög rajtam az egyik ház kapuja fölül. Meghúzódik a bejárat fölött a szomszéd ház közelébe húzódva. Hülye kis dög, de szívesen cserélnék veled. Guggolni épületek kellemesen hűvös árnyékában, nézni naphosszat a járókelőket, azok nyűgjeit és sorsait. Nézni őket, amint gomolyagfelhőként követik őket gondjaik, örömeik és vágyaik gubancai. Kővigyor, időnként feléjük hajítani egy kis kavicsot, fejeken koppan a vakolatdarab. Zöld színű a szomorúsággal keveredett homlokráncolás felhője. Kopp. Kékes, apró sárga foltos a bizakodó várakozásé. Kopp. Aranyló sárga a gyerekes örömé. Kopp. Fehér a fáradt emberé. Kopp. Mályvaszín a száj sarkában megbúvó, szemtelenkedő mosolyé. Fejemen kopp.

A mai nap fénypontjai

Majdnem kiraboltak egy üzletben, szerencsére sikertelen maradt az akció. Ha nem, azt hiszem nem tudtam volna megőrizni a lélekjelenlétem és követelni, ami az enyém. Így azért részben sikeresnek mondhatom magam. Az aluljáróban játszó utcazenész járt ezzel jól, mert hálából a jószerencsémért adtam neki egy marék aprót.

Állásajánlatok nemhogy nem döngetik a falakat, de még egy visszajelzést sem kaptam az életrajzaimra. Viszont két felhívást, hogy értékeljem az adott cég állásinterjúját, már igen.

Ha a bunkóság virágozna, egynéhány ismerősöm bizony terebélyes bokorként illatfelhőbe borulna, mint a pünkösdi rózsa.

Hogy valami jót is mondjak, szabadnapom lesz és ki is fogom használni annak rendje és módja szerint. Juhhé.

Lost things

Fent magasan

Ma Jürgennel csevegtem reggel a neten, mesélte, hogy épp Hamburgba indulnak kirándulni. Gondoltam szép idő lesz náluk is, nekem legalábbis visszatükröződött a szemtelen napsütés a gépem monitorán. Automatás kávét lehörpint, pedig mondtam, hogy eztán sose. Belefeledkezik a munkába (ne felejtsek el csíkokat húzni a naptárba, már csak 39 nap).
Késő délután ill. este egy váratlan látogatás ért, régi (jelenleg) frankfurti barátom jött újra Pozsonyba. Vele beszélgettünk irodalomról, mit tud az, amire mi magunktól nemigen jövünk rá. A jövőről, mi várja az emberiséget, minket húsz év múlva, hol tartunk majd és lesz-e mikrocsipp valamelyik testrészünkben. Aztán mikor már a pincér is túlkiabálta a csapatnyi olasz turistát a vendéglőben, elindultunk hazafelé.
Itthon Aeemit mutatott meglepetést, itten, Jürgennél. Meghatódtam, hangosan nevettem és még jobb kedvem lett. Köszi!!!

Amit nem szeretnék többet:

olyan munkát elvállalni, ami igazából nem is nekem való.
szorongani mások hibái, felém kinyilvánított érzelmei vagy cselekedetei miatt.
belekezdeni valamibe, aztán befejezetlenül abbahagyni azt.
gonosznak lenni másokkal, akik nem érdemlik azt meg.
egy kupac szerencsétlenségként lapítani társaságban.
sajnálni magam tehetetlenségem és korlátaim miatt.
automatából „kávét” inni.
kibújni a felelősség alól.
elhanyagolni azokat, akiket szeretek.
keveset járni a várost és nem figyelni a világot.

bizonyára ezeregy dolog van még, de ma jó napom van, ez is elég lesz.

Dreaming

If you're fond of sand dunes and salty air,
quaint little villages just here and there.

Csakazért sem

Rég nem jegyzeteltem ide semmit és általában akkor jön meg megint a kedvem, ha valami rossz történik vagy szomorú vagyok. Most csakazért sem írok semmi szorongósat, akkor sem, ha épp úgy érzem, mintha egy kötéllel kötözték volna meg a szívemet, mint a sonkát, és szorongatnák vele azt. Enyhe túlzással.

Új évtized!?

Nem szoktam különösebbképp évet összegezni, meg már közeledünk február felé, de most ilyen hangulatom van, na.
Viszont nehezemre esik, mert azt sem tudom hol kezdődött vagy hol végződik az előző év. Csak részletekre tudok visszaemlékezni, a májusi akácfaillatra a vonaton, több költözésre a kelleténél, a felnőtt élettel való állandó konfrontációra, kudarcokra, már ismerős vagy addig ismeretlen helyzetekre, idegen arcokra. Hirtelen kinyitom a szemem és már 2010-et írunk. Gyerekkoromban ezzel a dátummal scifik is íródtak. Szóval új év, új évtized, és megint pakolássza valaki rám döntések nehéz súlyát. Kínlódom alattuk hosszabb-rövidebb ideig, aztán megint simán jobból választok.
Nehéz lesz ez az év azt hiszem, mert változások következnek, amiket általában nehezen viselek. De szükség van rájuk, azt érzem. Akkor is, ha fogalmam sincs milyen irányba visznek majd. Szorítok magamnak, hogy ne süljön el a legrosszabbul.