Nincscím

Nyári időszámítás van, hurrá. Ennek köszönhetően csak este nyolc körül sötétedik, jópont oda. Az utóbbi időben a nap is előbújik két havazás közt a felhők közül. Van frontátvonulás okozta fejfájás, kora tavaszi átlagos nátha, de mindez a vége felé közeledik, úgyhogy örülök. Úgy éreztem nagyon hiányzik ez már, ébredező természet meg ilyenek, most mégis testileg kiütött a tavasz közeledte. Macht nichts, macht nichts, hauptsache man ist am Leben.
Most épp a kávésbögrém tartalmát vizsgálgatva ignorálom a munkát meg a főnököt, dolgozom amennyit muszáj, a többi ... Nem megy ez már úgy, mint rég. Kellene a változás, de válságos időkben fél az ember, hogy lesz ez még rosszabb. Úgyhogy az ember marad a seggén és egy eszmecsere után képzeletben legyilkolja a főnököt, majd demonstratívan elvonul ebédszünetre. Azzal biztatom magam, hogy sokkal rosszabbul is állhatnának a dolgok, maradok, mert nincs más. Pedig hiányzik valami tevékeny munkaféleség, bár hogy mi lenne az, nem tudom. Irni se tudok nagyon miről, nem jut eszembe semmi papírravetnivaló. Hiányzik valami értelmesnek mondható elfoglaltság, pótcselekvésekből már elég volt. Mivel magam sem tudom, mihez kezdjek, annak sem tudok igazán tanácsot adni, akinek szüksége lenne rá. Talán nem is tanácsra van szüksége, épphogycsak egy kis beszélgetésre. Bánt, ha azt érzi, nincs türelmem vagy időm.
Na basszus, szétszórtságom bizonyítékaként közzéteszek mentés helyett. Nem számít, csak legyen már este, ki akarom pihenni, aludni a betegség utolsó fázisát, hogy aztán tiszta fejjel rohanhassak neki a holnapnak.

Függőség

Kotolňa

Náthásan beülni egy füstös kocsmába talán nem a legjobb ötlet. Nem tesz jót a légcsöveknek. Törvény által előírt elkülönített dohányzó és nem dohányzó rész ide vagy oda, úgyis oda ülsz le, ahol hely van. A kiszolgálás nemcsak lassú és közönyös, de hülyének is néz, ha szólsz, elfelejtett valamit kihozni. Na mindegy, a csajok közti dumálgatás mindenért kárpótol. Már csak fel kell készülni a holnapra, begyógyszerezve befeküdni az ágyba és nézni, ahogy a használt papírzsebkendők halmaza hófödte hegyormot formáz az ágy tövében.    

Krank

Lebetegedtem. Nátha. Mégcsak kezdetleges stádium, de hasogat a fejem, fázom. Gyengének érzem magam és fáradtnak. Emberundor, munkaundor, mindentőlundor.

Gondolat

Annyi minden pörög néha az agyamban, hogy az már fáj. Szinte fizikai fájdalmat okoz. Szavakba önteni, mondatokká formálni mégsem tudom ezeket a dolgokat. Az érzéseket pedig még ennél is nehezebb papírra vetni. Mondjuk, azért próbálkozom rendesen, hiszen itt állandóan irogatok valami szertelenséget. Viszont néhány napja gondolkodtam azon, mit, hogyan, mennyire nyíltan, és egyáltalán minek. Lehet, szabad, kevés vagy sok? Ezt a bejegyzést is elkezdtem írni, aztán mégsem sikerült a gondolatokat úgy sorba rendezni, ahogy szerettem volna. Ma újabb próbálkozást indítok. Szóval hogyis van ez? Olyan ez, mint szeretném? Vagy minden túlozva, deformálva van, esetleg túl esetlen vagy érthetetlen?  
Persze mondhatná az ember azt, olyat és annyit írsz, amilyet és amennyit akarsz. Rajtad múlik. 
De pont ez az, magamnak sose tettem fel konkrétan ilyen kérdéseket. Hogy mit akarok megmutatni, mennyire teszem közzé magam. Ez a közlési valami, rossz kifejezés, de maradjunk annyiban, hogy kényszer, mennyire fed fel valamit az igazságból (ha van ilyen), mi az amit eltorzít, és mennyire tudatosan torzírtok én. Kérdések, kérdések, amiket talán hamarabb fel kellett volna tenni. 
Nem mintha megbántam volna bármit is, amit ide leírtam. Nem erről van szó. És egyébként is, egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akik ezt olvassák :) De ugyebár a kimondott, leírt szó felelősséget is von maga után. (Erről máskor, más kontextusban még írni szeretnék.) A szó elindul és önálló életet él, de mégis tőlünk származik, ezért ha rombol vagy épít, a mi felelőssségünk is, bármit is tegyen. Én látok valamit ebben, ami ide kerül, mások is saját maguk szerint értelmezik. És így alakítanak ki rólam egy képet, vagy formálják a már meglévőt. Nem kívánom ezt a folyamatot szándékosan befolyásolni, írom ami jön, ahogy jön, néha hülyeség, de nem baj. Nem szeretnék irányítani másokat, nézd ilyen vagyok, nem olyan, pedig igazából, ha tudnád … De tudatában kell lennem annak, hogy minden, ami egyszer elindul, mozgásba hoz egy csomó más folyamatot, gondolatot. Tehát irányítani ezt nem tudom, nem is akarom. Veszélyforrás ez, ha úgy vesszük, de megértettem. Kockázattal jár, mint oly sok minden más. De tudja-e az „olvasó”, hogy az írottak recepciója egyértelműen tőle is függ? Mint minden más szövegbe, ebbe is belelát magából valamit. Lehet ezt a kettőt, az én közlési vágyamat és az olvasó pillanatnyi hangulatából és alkatából fakadó befogadási képességét, ennek milyenségét külön kezelni? Kell egyáltalán? Vagy pont ez adja meg a dolog lényegét? Az is lehet, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a néhány felesleges szösszenetnek itt.
Ezek csak olyan teoretikus zagyvaságok, de gondolkodóba estem miattuk. Mert mégiscsak itt hagyok egy darabot magamból. Gondolkodás és egészséges kritika nélkül talán mégsem kellene elsuhanni a dolog komolytalansága fölött.

ábécé

Értelmeset és tartalmasat nincs kedvem írni. Marad ez. Egy kis játék, ne tessék neki túlzott fontosságot tulajdonítani. :)


A: akarat, legtöbbször kevés van belőle, pedig sokszor csak ezen múlik minden

Á: ákombákom

B: blog, más nem jut az eszembe, a búvalbélelt most nem tetszik

C: cica, nagyon utálom, ha véletlenül így hívnak a szlovák barátaim

CS: csók, mert kellemes, érzelmes, érzéki és egyszerűen csak jó

D: dióskalács

E: a legjobb barátnőm neve jut eszembe

É: étel, nemcsak az evés miatt, hanem a színek, ízek és illatok keveredése miatt, a főzés rituáléja miatt bírom

F: fű, az igazi, gyep, ne tessék rosszra gondolni :) jó lenne mezítláb sétálgatni a nedves füvön

G: google :)

GY: Gyere, gyere velem tavasz jár már! vagy gyöngyvirág, anyukám hívott így kiskoromban és imádom az illatát is

H: hóesés, bár már jólesik, hogy jön a tavasz, készülődik nagyon, de a hóesést akkor is szeretem nézni

I: izé, olyan tartalmatlan ez a szó, mint amikor azt mondod valamire, hogy szar. igazából semmit se fejezel ki vele. vagy úgy mindent egyszerre akarsz

Í: ív, mint forma, nem a halakra gondolok

J: jaj, ide nem jut eszembe semmi

K: kávézó, nem azért mert függő lennék, hanem mert szeretek üldögélni hangulatos helyeken és kávé mellett elmélkedni, beszélgetni számomra kedves emberekkel, olvasni, nézelődni

L: lehetőség

M: miért, minek jöttünk mi egyáltalán a világra?

N: nő, sok elmélet, sok kérdés, válasz itt-ott

NY: nyűg

O: olvasás

Ó: óra, kaptam, új, szép, pont olyan, mint amilyet szerettem volna

Ö: önismeret

Ő: ...

P: pillanatnyi elmezavar

R: egy visszatérő rémálmomban egy függőhídon kellett átkelnem egy mocsaras folyón. roskadozó híd, félelem, szorongás

S: soha ne mondd, hogy soha, mert akkor úgyis úgy lesz

SZ: szabály, melyiket kell betartani és melyiket áthágni?

T: tündérek nincsenek :P

U: ugyanmár, ujjgyakorlat, újhold

V: valami van ott, de mi?

X: ?

Z: zene, hangulatfüggő

Kollázs

Nagy butaság ez a polyvore, mégis hosszú ideig el lehet vele bíbelődni, ha az ember nem vigyáz. Bár ha valamit egyébként butaságnak tartok, azért van hogy sok időt fecsérlek rá :) A polyvore-t nem arra találták ki, hogy nagy művészi alkotások szülessenek általa, de mégiscsak szeretem az ilyen kollázsos dolgokat. Mindig szerettem ilyesmivel pepecselni és eléggé vizuális típus vagyok. Tetszik a kollázsban, hogy minden részletben találni valami újat, felfedezhetőt. Szeretem a részletekben fellelni az egészt és fordítva. Bár mozgalmas volt ez a mai nap, de írni nincs kedvem róla. Inkább eljátszadoztam kicsit, íme a mai napom képekben. 

Szavazóhelyiség

Egy kis útmutató, hogy ne felejtsük el, hogyan kell. Mert kell, az egyértelmü.

Műanyag

Én innen loptam,de az eredeti képeket Vincent Bousserez készítette. 

K.V.

Coffee for Mister Klimt

Diploma

Diploma a szatyorban. Most végre szó szerint.

Hangulatingadozás

Tegnap nőttem néhány centit. Nem mitha agyba-főbe dícsértek volna és az önbizalmam dagadna egyre nagyobbra. Van új cipő, szokásosnal magasabb sarok. Innen a magasságbeli növekedés. És nem azért van új lábbeli, mert elkapott volna a nőknel általánosnak ítélt soppingolós hangulat. Pechemből fakadó kényszerhelyzet, azért van új cipő. De mindegy, nem érdekes. Csak írnek valamit, ez jutott az eszembe először.

Semmi új és érdekes nem történik. De szerencsére süt a nap, reggel már ébredéskor ágyban fekve melegítette a napsütés a lábamat. Ha lenne teraszom, kinn üldögéltem volna reggeli teával és bágyadt vigyorral az arcomon. Tuti elkéstem volna a munkából. Így viszont nem késtem. Pedig a terasz jobb lenne, mint a pontosság.
Hiányzott ez már, hátha a tavasztól új erőre kapok. Egy kis energia és jókedv kellene, ami cselekvésre ösztönöz. Magamtól valahogy most nem megy. Hogy mit cselekednék, azt nem tudom, de ha megvan az ösztönző impulzus, talán felbukkan valahonnan egy picike cél is. Nem baj ha csak öklömnyi és erőtlen, de legalább lenne. Nincs kedvem már ahhoz, hogy csak úgy sodródjam az árral. Vagyis mostanság inkább csak állok egy sodródó folyó közepén, mint egy kő, amit odadobtak, önálló cselekvésre képtelenül. A víz megtörik rajta és hangosan zúg, de ennyi. Tovább nem löki, csak kikerüli. Na, még egy megfelelő gyámoltalan hasonlatot se tudok erre a helyzetre találni.

Minden, amit csinálok, halálra van ítélve. Leginkább meg úgyse csinálok semmit. És nem tudom mi a baj. Mivel nem tudom, mi a baj, nem tudom megtalálni a megoldást sem. Csak hangulatváltozások vannak, hol így, hol úgy. Reggel még jókedv a napsütéstől, most meg a tejeskávéba merülve mélabúzok. Pedig igazából nincs olyan nagy gondom, amit ne lehetne kibírni. Van munkám, megélek, van hol laknom, nem éhezem. Fizikailag nem vagyok a toppon, már régóta érzem, hogy valami nincs teljesen rendben, de még megvan kezem, lábam, élek. Barátaim bár fogyatkoznak, de akik vannak, azok nagyon sokat jelentenek. A nemlétező partnerkapcsolat idegesít, de ettől még nem dől össze a világ. Mégse férek a bőrömbe. Valami kéne, valami hiányzik. Vagy csak simán engem kéne kicserélni.
Nem tudom. De változásnak jönnie kell előbb-utóbb, mert a helyzet egy idő után tarthatatlanná válik. Válság következik nálam is. Jobban kell figyelni a részletekre, az apró örömökre, amik melengetik az ember lelkét. Ki kell mutatni másoknak az érzéseket, hogy fontosak és értékesek. Nem tudok mást tenni, csak kis lépésekkel haladni valamerre. Nem vagyok képes nagy változásra, teljes megújulásra. De tudom terasz helyett ablakból kifele bámulni a napsütést. Biztatni a barátnőt, hogy nem baj, menni fog, megoldódik minden és lesz boldogság és jó közérzet. Lehet a parkban ülni és illatos kávéval a kézben nézni a járókelőket. Hallgathatom szombat reggel az ágyból, hogy a szomszéd zongorázik. Most csak ennyire futja, de talán ettől is lehet majd elégedett és boldog az ember. Remélem.

Tavasz

Egy kis deviáns álmodozás, mert már minden porcikám hívja a tavaszt.

my spring by ~please-turn-over on deviantART

Lemaradás

Be kellene hozni a lemaradást. Megint rámtelepedett a lustaság, nem minthogyha nagyon tiltakoztam volna ellene. Annyi mindent kellene végre elolvasni, elvégezni, leírni, amire nem volt idö vagy kedv. Nem beszélve arról, amit már hosszú idö óta tologatok magam elött, meg sem akarok tenni, de muszáj.
Lenne már igazi tavasz, sütne a nap, meg csicseregnének a madarak, hogy legyen kedvem élni és tenni-venni. Legyen eröm lépni, csinálni, amit kell.

Marat halála

Marat by David Revisited by *djailledie on deviantART

Hétvégi summázás

Az év 10. hete, wassernixe összegez önmagának:

Kisebb hétvégi buli után hétfőn új munkahét. Kulturált vitázással egybekötött pizzázás, hosszú idő után láttja a Malomvölgyet megint. Új kedvenc a padlizsános pizza, ismerkedés egy új emberrel. Ha Brúder állja a szavát, jövőre irány Kína. Vagy Japán. Vagy mégiscsak Norvégia?

Kedd, éjjel fura dolgokra gondol, sajnos bénán le is írja azokat. Huss ki az éterbe, alig alszik. Minek ír az olyan, aki nem tud. Később üveget tör, nem eszik. Anyu névnapjára elfelejt sms-t írni.

Szerdán elküldi az sms-t, hosszú séta munkából hazafelé, kis beszélgetésféle. Igazából csak lógás a neten, meg lustaság. A világot megváltani így nem fogja.

Próbatétel csütörtökön, sose végy tervbe semmit, mert úgyse tartod be. Új szavat tanít valakinek. Pocó. Többi cenzúrázva.

Pénteken szerencsére alig van munkája. Távirogat Brüsszellel és Kicsihuszár megmondja neki a frankót. Este cuccostul haza, aznap utálja a tömegközlekedést, 40 perc fagyoskodás a hideg, szeles buszállomáson. 

Szombat. Volt szombat?

A vasárnap mindig a hétfőről szól. Pakolni kell a kofferba, kötelező látogatás a mamánál, este vissza Pozsonyba, mert hétfőn még jobban utálja a tömegközlekedést, mint pénteken. Folyt. köv., amikoris kiderül, hogy a jövőhét nagyobb szívás lesz-e, mint az előző. 

borító

Játsszunk egy kicsit ilyet. Nem sikerült túlságosan a borító, de első próbálkozásra talán elmegy. Amúgy is szeretem az ilyen véletlenszerűségre alapozó dolgokat. Már csak ki kellene találni a zenei stílust, a zenekar tagjainak karaktereit, keresni valakit, aki írna egy-két jó számot és jöhet a világsiker. 

Rémségek kicsiny boltja

Na még néhány kép, mert ezt nem lehet kihagyni. Jimmy Pickering rajzai annyira bájosak és ijesztöek egyszerre, zabálni lehet a karaktereit. Harsogó színű ördögök és arany kis szörnyecskék.
Egy kis ízelítő:

Eyecandy

Munkahelyi unatkozó szörfölés közben hirtelen villámcsapás, VividFluxury. Hmmm ...

Alter ego III

Hegy

Tizenegynéhány éves koromban felvittek egy hegyre. Magasan a horizont felett, ködbe borult kopár sziklák. Nem tudtam hova megyünk, hol vagyok. Csak vittek, nem lehetett nemet mondani. Felvittek a magasba és ott hagytak egyedül. Az éles, kopár sziklákon felhorzsoltam a lábam, véresre zúztam a térdem és tenyerem. Az út felfelé rövidnek tűnt, fent a hegyormon minden csendes és veszélyesen nyugodt. Elláttam az Óperenciás tenger túlsó felére, a felhők között apró szürke foltok pislogtak lent a mélyben. Amikor körbefordultam, már nem volt ott a fekete ködalak, aki felvitt a ritka levegőjű magasba. Nem voltak emberek, csak én egyedül a hegy tetején. Maradni és várni, ugrani és repülni, vagy lassan lebotorkálni a köveken felhorzsolt lábbal, kicsi gyerek. Megszeppenve, könnyes szemmel üldögélt a hideg sziklákon. Besötétedett, nem jött senki, csak vacogó sötétben tovatűnt ködalak. A sebek egy ideig fájtak, de nem véreztek már, elindult a gyerek lefelé. Sok idő telhetett el, mert egyre nagyobbak lettek a léptei, a sziklák egyre kisebbnek tűntek. Egy idő után moha tűnt fel a szürke kőtömbök északi oldalán, félve virágba borult havasi gyopár, apró cserjék. Egyre messzebb a hegyorom, látni a fenyvest. De az nehéz terep. Elfáradtam. Az utolsó szakaszt már alig-alig tudom megtenni. Nehezen haladok, felvillanó és eltűnő fénysugár a tűlevelűk lombja közt. Gyógyult régi sebek és szúró fájdalom, új, friss hegek. Lassan, de haladok előre, lefele a völgybe. De nincs ösvény, nincs iránytű. Nyúl egy kéz után a kicsi gyerek. 

Jövö

Minden héten van valakinél a kolléganök közül valamiféle nívós magazin, aminek címlapjáról harmadrangú celebek vigyorognak, esetleg feltéved egy-egy ilyen sajtótermék weboldalára. Persze én sose veszek meg ilyesmit, de van hogy unalomból belekukkantok. (Szégyeldd magad!) Mindenesetre hogy-hogysem, lapozgatás közben szinte mindig szóbakerülnek a horoszkópok. Bár egyikünk sem hisz az ilyesmiben (föleg nem a háromsoros instant bölcsességekben), de sokszor elolvassuk öket kisebb-nagyobb röhögcsélések közepette.
A mai termés ez:
"Kicsit figyeljen oda szavaira, jobban fogalmazza meg gondolataig, hiszen Ön is megsértheti ezekkel embertársait!"
Jól van, oda fogok figyelni, hisz egyáltalán nem mindegy például, mit küldök ki itt az éterbe. Igyekszem nem bántani senkit, nehogy sértödés vagy félreértés történjen. Ha valaki mégis magára veszi a hülyeségeimet, az az ö baja.

"Munkájában sikeres lesz a közeljövöben, föképp, ha papírjai közt rendet tart ."
Na mondják ezt akkor, mikor épp benyomtam az asztalfiókot, hogy ne lássam a sok felgyülemlett papirost. Amúgy meg én vagyok a post it-ek és zvírazňovačok királynöje, no comment. Munkahelyi sikernek elég lesz az is, ha kibírom nagyobb ásítozások nélkül mondjuk délután ötig. Esetleg unalmamban írok még három-négy új bejegyzést. Hosszútávon esetleg az jöhet szóba, ha nem dobnak ki a pénzügyi/gazdasági válság következményekénti létszámcsökkentéskor.

"Titkos vágyai valósággá válhatnak, ha igényesebb lesz magával szemben és nem tér ki az elsö probléma elöl."
Az elsö gondolatomat ezzel a mondattal kapcsolatban le se írom ... Vagyis, titkos vágyaim azért titkosak meg vágyak, mert nem válhatnak valóssá és senkinek semmi köze hozzájuk. Ami az igényességet illeti, talán épphogy nem kéne mindent olyan komolyan venni és magas mércét állítani a dolgoknak. A probléma elöli kitérés meg általában elég jól megy. :)

Ha a válság miatt tényleg kirúgnak, akkor tudom milyen munka után nézek. Naponta néhány ötmondatos agyszülemény, csináltatok egy fényképet fejkendövel meg üveggömbbel és nevet változtatok. Tipp?

Kínlódások

Álmos vagyok, nem tudok koncentrálni.

Kéne egy alapos hátmasszázs.

Nem megy a munka, sem az olvasás.

Nincs kávé.

Azt képzelem munka az a semmittevés és pótcselekvés, amit csinálok.

A jövőre vonatkozó alig-terveim mind sutba dobhatom, ergo új munkának álcázott pótcselekvés után kell néznem.

Foglalt a fürdőszoba.

Ki kéne menni a hidegbe, hogy legyen kávé meg rendes kaja.