Összefoglaló pár mondatban avagy mit tanultam a héten

A takarítás a társadalom által teljesmértékben túlértékelt aktivitás.  

Az internetnek olyan bugyrait fedeztem fel magamnak, amikről eddig fogalmam sem volt, hogy efféle módon léteznek. Még ámulok és bámulok. Nagy az Isten állatkertje, ahogy szokták volt mondani. És annak nagy részét chat oldalakra terelték be.

A tél hideg. A hó nedves. A jég csúszik.

Az embernek, legyen bármennyire önálló és magabiztos, néha szüksége van egy kis kobaksimogatásra. A „ne aggódj, rendbe jönnek a dolgok“-féle mondatok legtöbbször kiborítóan idegesítőek, nem is segítenek a bajon, de a megfelelő ember szájából néha mégis gyógyírként hatnak.

 

Katicabogarak

Volt már arra "panasz" innen-onnan, hogy túl sok a blogon a kép illetve a videó. De hát ez van, ez is én vagyok, különben is, mi az a sok? Meglehetősen vizuális típusú ember lévén nálam ez még kevésnek is számít. Szeretem a szépet, az esztétikusat, a formát és az érdekeset. Ezért jön most még egy fotó.
Nemrég, mielőtt leesett volna az első hó, sikerült egy pillanatképet elsütnöm Pozsony belvárosában. Imádom ezeket a katicabogarakat, még akkor is, ha nincs hét pöttyük.

Megint ábécé

Egy beszélgetés során, mégpedig Vidám Parker barátommal, került szóba, mikor és miért kezdtünk el blogolni. Lassan két éve, hogy először próbálkoztam meg ezzel a dologgal, fura, hogy az milyen sok idő. Vettem a bátorságot és visszaolvastam néhány régi bejegyzésem. Nem is tudom megmondani, milyen érzéseim voltak ezzel kapcsolatban. Viszont eszembe jutott, hogy kipróbálom újra ezt az asszociációs játékot. Magam is kíváncsi vagyok most milyen irányba visznek el a gondolatok.

A: azt sem tudom hol kezdjem
Á: árral szemben
B: bizonyosság
C: cinizmus
CS: csináld magad
D: dúdolni halkan
E: emberség
É: értem, nem értem, értem, nem értem
F: Frida Kahlo
G: gondolni sem merek arra, mikor lesz majd tényleg világvége
GY: gyere velem rózsát szedni (ez tényleg nekem jutott eszembe?)
H: huncut mosoly
I: az Igazság odaát van
Í: írás
J: a Jövő itt kopogtat már az ajtón
K: kávé, mi más. tejjel, habbal, cukorral, csészében, bögréből, jó sok és finom
L: nincs Lehetetlen
M: monszun
N: Nincs lehetetlen
NY: nyújtózkodni reggel az ágyban, aztán megfordulni a másik oldalamra és tovább aludni
O: olvasnék. sokat, jót, újat, régit, Dosztojevszkijt, angolokat meg eddig ismeretlent is
Ó: óval nem kezdünk mondatot
Ö: önzés
Ő: őskor
P: pontosság, ezt a dolgot időközben elvesztettem valahol. meg kell találnom
R: rágógumi
S: filmSorozat
SZ: szerelem
T: a Türelem egyértelműen nem az erősségem
U: utálunk olyan sok mindent, pedig inkább azzal kellene foglalkoznunk, amit szeretünk
V: valóság
X: xénialáz
Z: zenedoboz

Dizájncsere

Cserélni kellett a blog dizájnját, mert sajnos a régi nem működött úgy, ahogy kellett volna. Pedig szerettem a Carringtont a kis ceruzarajz liliomjaival és visszafogott eleganciájával. Viszont ha már változás, akkor legyen nagy. Hosszas keresgélés és próbálgatás után maradok itt ennél, bár színes, bár néhol piros, bár figurás, de ez van.
PS: A fenti rajzon nem én vagyok, tulajdonképpen nem is nagyon hasonlít rám :).

Kaffeefleck

Ezt muszáj megmutatnom. Egyrészt mert fantasztikusan néz ki, másrészt mert imádom a kávét.

via Flickr

Bevásárlólista

két alma

egy liter tej

és vaj a vajaskiflihez

némi jóindulat

egy üveg édeskés fehérbor

hit a jövőben, az emberekben, szerelemben, a napi kínálattól függően

egy camembert

ne felejtsd el visszavinni a visszaválthatós üvegeket és az önmarcangolást

Tükör

Az esti fogmosáskor belepillantottam a fürdőszobai tükörbe és megütközve, értetlen arccal figyeltem. Mert sírt a tükör. Megsajnáltam. Vigasztalva megtörölgettem, hogy nyikorogva csúszkált a törölköző az üvegen. Nem tudom, miért sírt és miért nem hagyta abba. Próbáltam átölelni, de nem fértem hozzá közel. Próbáltam megsimogatni a karját, de az nincsen neki. Kérdeztem, mi a baj, de nem értettem a választ, párás lett az üveg a leheletétől. Csak sírt, peregtek a könnyei, hogy már nem bírtam nézni. Aztán ráborítottam a könnyekkel átitatott törölközőt, hogy ne lássam. Ha holnap reggel megint kimegyek a fürdőszobába, talán még mindig ott fog szipogni a törülköző alatt, bedagadt, piros szemekkel.

Ihlet

Ma idetalált hozzám egy múzsa. Agyoncsókolgatta a homlokom, de csak kutyafuttában végezte el a dolgát, mert az ihlet ott ragadt valahol a homloklebenyem környékén. Nem bír lecsorogni kétoldalt a karomon át a kezembe. Ujjaim türelmetlenül dobolnak az asztalon. Beszorult az ihlet.

Párbaj

Jogomban áll visszakérni tőled a vért és verítéket, követelni az alázatot az alázatomért, arcodba dobom a kesztyűt és párbajra hívlak téged. Erre kelletlenül nyújtod nekem a kezed, erőtlenül kezet fogsz és közönyösen továbbhaladsz. Állok néhány percig bambán, felveszem a fehér kesztyűt a földről és leporolva zsebre teszem.

Máshol

Él egy másik ember egy másik helyen. Egy olyan helyen, ahol az emberek hatalmas fák odvaiba építik a házaikat és ahol szappanbuborékok úsznak az égen. Egy másik ember ott könyököl csukott szemmel a faodú ablakában, napsugarak simítják hátra arcából az eltévedt hajtincseket. Kalács és forró tea illata száll ki az ablakon, porcica játszik egy gomolyaggal a kemence mellett. A könyvtár polcai rogyadoznak a színes kötetektől, fonalak súlya alatt nyikorog a szekreter. A kockás pléd alatt megbújik a szerelem. Talán egy másik helyen, egy másik ember.

Mindenszentek & Halottak napjára

Kecske-kapu úti temető, Pozsony

Perfect Stranger

Néha különleges dolgokra hívják fel az emberek a figyelmemet. Mint ez itt.

Séta

Csípős, hideg szél és komor arc.
Először elhomályosult előttem az utca, majd a nedves gyötrelem összegyűlt a szemem sarkában,
felszántva a zúzmarát lepergett az arcomon.
Egy csepp, két csepp, könnycsepp, meg tíz,
olvad a jégszív,
csepereg a víz.

Recycling

Biológiai úton lebomló és komposztálható vagyok. Tessék jönni és vinni egy darabot a leendő anyaföldből.

Csillaghullás

Do you remember the first kiss? Stars shooting across the sky. Ezt énekli. Én meg már nemigen emlékszem. Meg nem is kérdezi senki. Mostanában leginkábbb akkor hullanak a csillagok, ha belülről kiabálok, őrjöngök, hogy beleremeg a fekete ég és kilazulnak benne a csavarok. Akkor berezegnek a csillagok is és egyenként kopannak a hideg kövön. 

Van aki csendben, magában őrül meg, először nem látszik rajta különösebb tünet. Csak például a vonatban ülve kinéz az ablakon, a másik oldalról valaki visszanéz, törölgeti a szeme alól az elmosódott festéket, kis pierot. Ugye szólnak majd, mielőtt az őrületből már nincs visszaút? 
Van aki hajnalban kiáll a felüljáró korlátjához és várja, hogy a felkelő nap lassan felperzselje a testét. Bokától és cipőtől halad a fénysugár felfelé, térd, csípő, derék, széttárt kezek, a tébolyult ordítást már elnyeli a kristálytiszta fény.

Vámpíros, de sokkal jobb, mint ami mostanában divat

Időt beoszt, előre néz és halad

Egyre gyakrabban előfordul, hogy nem találok időt arra, amire igazából szeretnék energiát fordítani. Jürgen is kifejtette nemrégiben,  hogy tervez, tervez, aztán valahogy kifut az időből. Pedig én is pontosan ezen akartam változtatni néhány hónapja és most megint ugyanott találom magam, ahol akkor voltam. Sőt, bizonyos szempontból még rosszabb is a helyzet, bár ez relatív. Nem foglalkozom ezernyi projekttel, hogy levegő után kapkodnék. A probléma inkább abban lehet, hogy nem osztom be kellően az időm, vagyis inkább sehogy sem osztom be, mindig történik valami, ami miatt el kell halasztani a szívemnek kedves dolgokat, vagy energiám nincs már esténként semmire. Legfeljebb ágyban, párnák közt halni meg.

Tegnap viszont végre foglalkoztam azzal, amivel akartam, amin már egy ideje agyalok és közben megnéztem egy részt a Star Trekből. Mindjárt jobban érzem magam. Ma ugyanaz vár, talán a Star Treket lecserélem egy Kisvárosi gyilkosságokra. Komoly munkálatokba kezdek, megemberelem magam és csinálom azt, amit szeretek, önkifejezés, az pedig jól esik. Mindenképp rendbe kell szednem magamat, a közvetlen környezetemet, az időbeosztásomat, a terveimet és felállítani egy fontossági sorrendet. Úgysem lehet mindig betartani az ilyesmit, viszont nagyjából el kell döntenem mi a fontos és mi nem az. Amit pedig muszáj, azt minél előbb el kell végezni, semmi halogatás, mert csak feltorlódnak a kötelességek és sehogy sem jutok előre. Alig van valamicske "valódi szabadidőm" naponta és azt a keveset bizony gatyába kell rázni.

Csütörtökön pedig koncert, Konvergencie, szabad ég alatt, biztosan hideg lesz este, vigyek sapkát, sálat? Mert Bach gyönyörű, de ha a lelket melegíti is, megfázástól biztosan nem véd meg.

Zsibbad a kezem

Zsibbadni kezdett a jobb kezem, aztan rájöttem azért, mert fáj a reggeli tűszúrás nyoma. Vért vettek tőlem egy teli, nyüzsgő orvosi rendelőben. Egymás lábát tapostuk a nagy sietségben. Leültem, mindenféle számokat akartak tőlem, telefon és születési szám, mittomén. Jött a Tű én pedig sóhajtottam egy nagyot, mintha illenék eképpen tisztelettudóan köszönteni Őt. Az egyik nővér kérdezte, rosszul leszem-e. Nem. Jó, mert nem tudjuk, hogyan kell elsősegélyt nyújtani. Viccelődés, röhögcsélés, enhyénvörös vér bugyog a kémcsőbe, majd a kémcső besorakozik a többi kb. harminc másik mellé a polcon. Várja, hogy mi lesz. Én is várok.

Szeretem a napsütéses őszi délutánokat, szépek az ősz színei, repül az ökörnyál, ilyenek. Jó. Ilyenkor kellene verset írni vagy romantikus sétára indulni a Duna-partra. Ehelyett tömeggyilkosokról zenélnek a fülhallgatón keresztül az agyamba. Pontosan ez hiányzott. De komolyan.

VAST

Dialógus

• Jó reggelt!
• Hm...
• Ramatyul nézel ki, mi van?
• Hm...
• Baj?
• Esik.
• Hát ha csak ez a gond.
• Baszki, ne idegesíts hajnali hat órakor! Nincs esernyőm, azért gond. Mert még esernyőt venni sem sikerült tegnap, nem működött a bankkártyám. Bármi elektromoshoz nyúlok mostanában, az mind elszaródik. Számítógép, lámpa, internetkapcsolat. Gond van a karmámmal vagy mifene, oszt futkoshatok mindent elintézni. Csak aludni járok haza, azt se sokat, mert hajnalban utazni kell. És ne vigyorogj nekem, mert mindjárt a vonat elé taszítalak!

Azóta kissé ideges protagonistánk ivott egy forró fekete teát és jobban érzi magát. A másik szereplő valahol a vonatállomás sínei közt fekszik.

Lelkiismeretfurdalásos bejegyzés

Tegnap koraeste vonattal utaztam hazafelé, kényelmesen az ülésbe tapadva, zenét hallgatva, olvasgatva. És cipőstül tettem fel a lábam a szemközti ülésre. Nem vettem tudomást róla, hogy rongálom az osztrák vasút tulajdonát, csak mikor a kalauz rám szólt illetve inkább szájat biggyesztgetve rám bólintott, jelezve, hogy ezt nem illik. Zavart mosoly, elszégyelli magát. Ez már majdnem vandalizmus. De tényleg, minden irónia nélkül, sajnáltam a dolgot.

A másik dolog, amiért lelkiismeretfurdalásom lehet/lesz: Arra készülök, hogy a helyi munkaügyi hivatal segítségével megrövidítsem a szlovák államot egy bizonyos összeggel és olyan anyagi támogatáshoz jussak, ami tulajdonképpen nem is jár. Alkalmanként jobb, ha elhallgatunk dolgokat, finomítunk rajtuk, de néha ez egyenlő a szemérmetlen hazugsággal. És ha ezt még lepecsételt és aláírt papírral támasztjuk alá, akkor garantált a rossz álom. Bár azt mondják, hülye vagyok, mindenki ezt csinálja, de akkor is! Becsületesség vs. pénz.

Ne zavarjátok köreimet!

Adjatok egy csésze (bögre) valódi kávét! Valódi tejjel! A napfelkelte ugyan szép, de hagyjatok reggel inkább aludni! Ne bánjatok úgy velem, mint egy tudatlan, hülye kölyökkel! Hagyjátok, hogy csináljam, amihez kedvem van! Ne zavarjátok köreimet!

Szemüveg

Új keretet kapott a világ és szélesedett a látóköröm. Szó szerint így van, ugyanis szemorvosnál jártam és új szemüveget kaptam. Végre. Nem szemüvegesek talán kevésbé értik, milyen fantasztikus érzés az, hogy megint LÁTOK! Látok és nem hunyorogva kémlelem a környezetem, nem tapasztom az orrom az üvegre, ha meg akarom nézni valaminek az árát egy kirakatban.
Az orvosi vizsgálat előtt tartottam attól, hogy kikapok majd a doktornőtől, mert nagyon rég nem jártam szemvizsgálaton. De kedves volt, nem volt leszidás. És hogy miféle szerkentyűi vannak egy szemorvosnak! A folyadékkal való szemembe spriccelés nem volt kellemes, de az ugráló fénypöttyöt kergetni a tekintettel az tetszett, és a színes léghajó is, ami egy szűk alagút végén élesedett ki előttem. Szóval vicces volt. Az optikus is kütyükkel állította be a szemüveget, de végre megvan. Szép is, jó is, szokás szerint drága is, de van. Annyira megszoktam már, hogyha hirtelen nem lennék olyan vak, mint amilyen, akkor is hordanék legalább valami befőttesüveges keretet. Állítólag intelligens vonásokat kölcsönöz az arcnak, engem pedig nem zavar ha okostojásnak néznek.

27

... ok, amiért érdemes élni és amiért még nem mentem a Dunának. A sorrendnek nincs különösebb jelentősége.

1. család és barátok, akik csak részben akarnak a maguk képére formálni
2. a napfényes koraősz meleg és nyirkos illata késő délutánonként
3. meleg kávé, hideg kávé, tejes kávé, habos kávé stb., ezt csak egy pontnak veszem
4. ja persze még a tea is, leginkább fekete
5. a tervezés és az alkotás öröme
6. anyum szerb tortája, csak miattam, pedig nem is szereti csinálni
7. utazás, bárcsak több lenne belőle
8. beszélgetések, amik közben látod a másikon, hogy pontosan tudja miről beszélsz
9. kávéházban pohár bor mellett élőzene
10. gyertyaláng
11. történetek és szavakba öntött gondolatok, az olvasás öröme, Dorian Gray és Halál Velencében ésatöbbi, ésatöbbi
12. egy-egy elejtett mosoly, kedves szó, ölelés
13. meggörnyedt hát a hímzés felett, piros ujjbegyek, már annyira sem látok, hogy beletaláljak a fonallal a tű fokába, de azért még egy kicsit hadd csináljam
14. Hamburg, Elba, Currywurst meg erős széllökések mellett arcodba csapó vízpára, persze még sorolhatnám
15. hosszú séta a városban, figyelni az idegeneket és a város változó és mégis időtlen idők óta mozdulatlan arcát
16. frissen esett hó ropogása a lábam alatt
17. kellemes, pihentető alvás után ébredés, majd másik oldalamra fordulás és továbbalvás
18. érzékek, az akácfa meg a mindenféle virágok illata, hideg, évszázados falak tapintása, az égbolt szépszéges színei, madárcsicsergés, málnaíz
19. vasárnapi forró húsleves otthon a szülőknél, aztán veszekedés, hogy mi menjen a tévében
20. frissen sült, esetleg főtt (ide helyettesíts szinte bármit) illata, amit saját magam készítettem
21. karácsony
22. másoknak örömet szerzés, az előző ponttól teljesen függetlenül
23. esőcseppek koppanása az esernyőn (csak el ne felejtsek venni egy újat)
24. gondolatok, érzések és tapasztalatok megosztása egymással
25. jól elvégzett munka után megérdemelt pihenés
26. szombat reggelek
27. nemrohanás, nemidegeskedés, nyugodtság, semmi stressz

Hú, de nehéz volt összeszedni a 27 pontot. Talán ezen kellene javítani az elkövetkező évben.

Okos gondolat

Az élet ugyebár fura dolgokra képes. Például emberek és embercsoportok érdekes kombinációit hozza össze egy helyen. Vannak csoportok, ahova könnyen és jól beilleszkedünk, van ahova kevésbé. Van ahol kedvesek és érdeklődőek az emberek, van ahol kevésbé.
Mi ebből a tanulság? Maradjunk otthon egy jó könyv és egy csésze tea társaságában.

Lyukasharisnyás monológ

Kilyukadt a fekete harisnyám és a lábam egyik ujja, méghozzá a Böbe nevezetű, kikandikál a lyukon. Az elfutott szemet nézegetve eszembe jutott, hogy a két világháború közti időkben, azt hiszem Amerikában, léteztek olyan szalonok, ahol a hölgyeknek barna festékkel harisnyát festettek a lábukra. Az akkori divat szerint még függőleges csíkot is húztak a vádli és a comb hátsó részére. A tökéletes illúzió. A festék és a szolgáltatás együtt még így is olcsóbb és elérhetőbb volt, mint a nájlon.
Romantikus idők lehettek azok, amikor egy pár selyempapírba és elegáns dobozba csomagolt nájlonharisnya tulajdonképpen luxusszámba menő ajándék volt.

Érdekes, hogy az ember miként definiálja magát ruháin, megjelenésén keresztül. Öltözékünk is persze egyfajta kommunikációs felület. Nemcsak az árul el rólunk valamit, ha túl sokat törődünk a megjelenésünkkel, de az is, ha nem. És itt lép képbe a tudatosság. Mi az, amit láttatni akarok magamból, és mi az, amiről azt akarom, mások lássák bennem. Ha valaki lehetőségein belül a megjelenésén keresztül kommunikálja embertársai felé a világról alkotott képét, értékrendjét, vagy ha magasról tesz az egészre, az is teljesen rendben van. Szerintem baj akkor van, ha különösebb kritika és gondolkodás nélkül elfogadjuk azt, amit mások elfogadhatónak tartanak. Nem nézünk önmagunkba és nem vizsgáljuk felül, mi az ami a csomagból hozzánk is illik és mi az, amit ez a csomag tulajdonképpen kínál. Például engem mindig megmosolyogtat, amikor a fogyasztói társadalomban felnevelkedett és azt részben működtető tinédzserek előszeretettel öltenek magukra punk stílusjegyekkel ellátott ruhatárat, amit persze egy nagy, lehetőleg amerikai koncern dob piacra. Ugye erre mondják, hogy paradoxon?
Szerintem bármit magunkra aggathatunk, amíg tudjuk, mit miért teszünk. Bármi jobb annál, mintha csak a világ által diktált szabvány tükröződik rajtunk vissza, míg belőlünk semmi sem látszik.
Szóval most megyek és tudatosan megvarrom a harisnyámon a lyukat.

Weöres Sándor: Olvadás

Csipp,
csepp,
egy csepp,
öt csepp
meg tíz:
olvad a jégcsap,
csepereg a víz.

Színes buborékok

Az utóbbi hetekben (jól van na, hónapokban, sőt talán  években) kissé nehezemre esik a koncentrált és hosszabb ideig tartó egydologragondolás. A fejemben rengeteg ötlet van, elképzelés, színes buborék, kapkodom a fejem egyiktől a másikig. Mikor aztán a tettek mezejére lépnék, hogy megvalósítsak, kézzel foghatóvá tegyek belőlük bármit is, elszáll minden kedvem. Eltűnik a buborék és a helyébe lép másik kettő. Osztódó buborékok. Ha festőművész lennék, nevezhetnénk ezt mondjuk alkotói válságnak, ugye? Talán azért történik ez, mert bármennyire is igyekszem, a kezem alól kikerülő dolog nem hasonlít a gondolatban felvillanó kidolgozott egészre. Lehangoló egy helyzet. Hiába, az ötlet nem minden, azt életre is kell kelteni. Pedig ott, a fejemben, látom a buborék egészét és részleteit egyszerre, a felületén táncoló fényt és szivárványszíneket. A kezeim között azonban csak a levegő marad. Tanulnom kell, még nagyon sokat. Csak ne lennék ennyire türelmetlen.

Klikk, klikk

A tudásszomj árt az egészségnek, ez már részemről bizonyított tény, ugyanis fájósra olvastam a szemeim a számítógép előtt és a hátam is majd' beszakad. De hát annyi minden van, amit el KELL olvasni és utána KELL nézni. Például ezt, ezt, meg ezt is itt. Pedig alig csetelek már és nem építek virtuális farmot, miegyebet (sosem játszom a gépen), mégis az utóbbi napokban állandóan itt ülök a monitor előtt. Rohamokban jön rám ez a dolog. Néha napokig felé sem nézek a gépnek, épp csak a szükséges életjelet adom magamról a külvilágnak. Aztán ha rákattanok valami témára, akkor elsüllyedek a információ feneketlen kútjában. Ha időm engedi, akkor ez nem olyan nagy gond, viszont ha valami fontos emiatt mellékvágányra kerül, akkor az már bizony zavaró körülmény. A kíváncsiság rendkívül jó dolog, de természetében rejlik, hogy csillapíthatatlan. Titeket nem kap el néha az ámok, hogy észre sem veszitek, már lement a nap, vagy már újra felkelőben van?

PS: Ezentúl hívjatok Miss Audrey Radcliffnek. [Steampunk Name Generator]

Rekkenő hőség

Hajnali háromnegyed kettő. Már aludnék egy kicsit, csak ne lenne ennyire meleg. A sötétben homlokom az ablaküvegre tapasztom és a redőny rései közt figyelem a közelgő vihart. Hátha lehűl a levegő és pihenhetek egy kicsit.

Fél három. Az eső és villámok miatt nem lehet ablakot nyitni. Fekszem az ágyon, várom a villámlást és az azt követő mennydörgést, hogy ki tudjam számolni, milyen távol ütött be az istennyila. Egy, kettő, három, négy ... 1,36 km ...

Hernyó

Volt már olyan érzésed, mintha a lelkednek nevezett valami bebábozódva csüngött volna egy selyemfonalon tested sötét, üreges belsejében? Puha, selymesen fehér gubó. A változás katalizátora a konfliktus. Miféle konfliktusba kerülhet egy bábba zárkózott hernyó egy fekete lyukban?

Nina Simone

Vízköpő

Hazafelé jövet beleragadt a cipőm sarka a macskakövek közti résekbe. Ezért ne hordj magassarkút, mert minek is. Hátráltat, lelassít, félreértelmez. Egyik lábam odatapasztva, pedig lépnék már előre. Egy vízköpő meg röhög rajtam az egyik ház kapuja fölül. Meghúzódik a bejárat fölött a szomszéd ház közelébe húzódva. Hülye kis dög, de szívesen cserélnék veled. Guggolni épületek kellemesen hűvös árnyékában, nézni naphosszat a járókelőket, azok nyűgjeit és sorsait. Nézni őket, amint gomolyagfelhőként követik őket gondjaik, örömeik és vágyaik gubancai. Kővigyor, időnként feléjük hajítani egy kis kavicsot, fejeken koppan a vakolatdarab. Zöld színű a szomorúsággal keveredett homlokráncolás felhője. Kopp. Kékes, apró sárga foltos a bizakodó várakozásé. Kopp. Aranyló sárga a gyerekes örömé. Kopp. Fehér a fáradt emberé. Kopp. Mályvaszín a száj sarkában megbúvó, szemtelenkedő mosolyé. Fejemen kopp.

A mai nap fénypontjai

Majdnem kiraboltak egy üzletben, szerencsére sikertelen maradt az akció. Ha nem, azt hiszem nem tudtam volna megőrizni a lélekjelenlétem és követelni, ami az enyém. Így azért részben sikeresnek mondhatom magam. Az aluljáróban játszó utcazenész járt ezzel jól, mert hálából a jószerencsémért adtam neki egy marék aprót.

Állásajánlatok nemhogy nem döngetik a falakat, de még egy visszajelzést sem kaptam az életrajzaimra. Viszont két felhívást, hogy értékeljem az adott cég állásinterjúját, már igen.

Ha a bunkóság virágozna, egynéhány ismerősöm bizony terebélyes bokorként illatfelhőbe borulna, mint a pünkösdi rózsa.

Hogy valami jót is mondjak, szabadnapom lesz és ki is fogom használni annak rendje és módja szerint. Juhhé.

Lost things

Fent magasan

Ma Jürgennel csevegtem reggel a neten, mesélte, hogy épp Hamburgba indulnak kirándulni. Gondoltam szép idő lesz náluk is, nekem legalábbis visszatükröződött a szemtelen napsütés a gépem monitorán. Automatás kávét lehörpint, pedig mondtam, hogy eztán sose. Belefeledkezik a munkába (ne felejtsek el csíkokat húzni a naptárba, már csak 39 nap).
Késő délután ill. este egy váratlan látogatás ért, régi (jelenleg) frankfurti barátom jött újra Pozsonyba. Vele beszélgettünk irodalomról, mit tud az, amire mi magunktól nemigen jövünk rá. A jövőről, mi várja az emberiséget, minket húsz év múlva, hol tartunk majd és lesz-e mikrocsipp valamelyik testrészünkben. Aztán mikor már a pincér is túlkiabálta a csapatnyi olasz turistát a vendéglőben, elindultunk hazafelé.
Itthon Aeemit mutatott meglepetést, itten, Jürgennél. Meghatódtam, hangosan nevettem és még jobb kedvem lett. Köszi!!!

Amit nem szeretnék többet:

olyan munkát elvállalni, ami igazából nem is nekem való.
szorongani mások hibái, felém kinyilvánított érzelmei vagy cselekedetei miatt.
belekezdeni valamibe, aztán befejezetlenül abbahagyni azt.
gonosznak lenni másokkal, akik nem érdemlik azt meg.
egy kupac szerencsétlenségként lapítani társaságban.
sajnálni magam tehetetlenségem és korlátaim miatt.
automatából „kávét” inni.
kibújni a felelősség alól.
elhanyagolni azokat, akiket szeretek.
keveset járni a várost és nem figyelni a világot.

bizonyára ezeregy dolog van még, de ma jó napom van, ez is elég lesz.

Dreaming

If you're fond of sand dunes and salty air,
quaint little villages just here and there.

Csakazért sem

Rég nem jegyzeteltem ide semmit és általában akkor jön meg megint a kedvem, ha valami rossz történik vagy szomorú vagyok. Most csakazért sem írok semmi szorongósat, akkor sem, ha épp úgy érzem, mintha egy kötéllel kötözték volna meg a szívemet, mint a sonkát, és szorongatnák vele azt. Enyhe túlzással.

Új évtized!?

Nem szoktam különösebbképp évet összegezni, meg már közeledünk február felé, de most ilyen hangulatom van, na.
Viszont nehezemre esik, mert azt sem tudom hol kezdődött vagy hol végződik az előző év. Csak részletekre tudok visszaemlékezni, a májusi akácfaillatra a vonaton, több költözésre a kelleténél, a felnőtt élettel való állandó konfrontációra, kudarcokra, már ismerős vagy addig ismeretlen helyzetekre, idegen arcokra. Hirtelen kinyitom a szemem és már 2010-et írunk. Gyerekkoromban ezzel a dátummal scifik is íródtak. Szóval új év, új évtized, és megint pakolássza valaki rám döntések nehéz súlyát. Kínlódom alattuk hosszabb-rövidebb ideig, aztán megint simán jobból választok.
Nehéz lesz ez az év azt hiszem, mert változások következnek, amiket általában nehezen viselek. De szükség van rájuk, azt érzem. Akkor is, ha fogalmam sincs milyen irányba visznek majd. Szorítok magamnak, hogy ne süljön el a legrosszabbul.