Többszörös személyiség

A karácsony egy rendkívül kellemes ünnep, de egy idő után ezt is elkezdi unni az ember lánya. A szaloncukrot, kalácsot is, meg a villogó fényeket, rénszarokat, kinél mi a szokás otthon. Olyankor aztán leül a gép elé, csakúgy, nézelődni. Ismerkedik a világhálóval. Egy szó mint száz, beírtam a nevem kíváncsiságból a gúgliba. Ha valaki azt mondja, sosem csinált ilyet, szerintem hazudik. Mit ad isten, kidobott a gép 93.400 találatot, amelyekből persze nem mind használható, de találtam néhány meglepő dolgot.

Hozzá kell tennem, nincs kimondottan szokványos család- és keresztnevem, így együtt. Saját magamról csak a facebookos adatlapom jelent meg, de más dimenziókban élő alteregójaimról érdekes dolgokat tudtam meg. Például él valahol Magyarországon egy informatikus könyvtáros ugyanazzal a névvel, mint én, akinek van egy kisfia és tíz évvel idősebb nálam. Aztán létezik egy Szökevény című magyar film, aminek a stáblistáján felbukkan a nevem. Ki tudja mit csinálhatott ott a másik énem. Talán vágó volt vagy díszlettervező? Aztán van még egy alapítványi kuratóriumi elnök, aki többször is feltűnik egy bizonyos cég alkalmazottjaként, ami elnevezésében engem erősen emlékeztet egy közismert szektára. Nem mondom meg melyikre, lehet találgatni.

Fura dolgok ezek, akkor is, ha egyébként semmi közünk egymáshoz, mégis, ki tudja ki kinek rokona, felmenője. Sosem lehet tudni. Azt eddig is tudtam, hogy létezik két irodalmár ezzel a családnévvel, de azt hittem, hogy egyébként inkább ritkaságszámba megyünk. Hát tévedtem.

Majdnem tökéletes

Egy majdnem tökéletes cappuccino egy kedves gesztustól, egy elegáns kéztől és egy pimasz mosolytól lesz megismételhetetlen.

Forduljon Wassernixéhez!

Épp olvasok valamit. Egy mulattató kis könyvet, melynek főhőse annyira unja az állását nagybátja halkereskedésében, hogy a következő hirdetést adja fel a helyi újságban:

Forduljon Psmithhez!

Psmith majd segít!

Psmith mindent elintéz!

Önnek szüksége lenne

valakire, aki eljár peres ügyeiben?

Valakire, aki elintézi üzleti ügyeit?

Valakire, aki sétálni viszi a kutyáját?

Valakire, aki meggyilkolja az Ön nagynénjét?

Psmith elintézi!

Bűntény nem akadály!

Bármilyen megbízása van

(feltéve, hogy halakkal nem kell dolgozni),

forduljon Psmithhez!

Mostanában (megint ill. még mindig) én is unom a munkám. Lehet, hogy kicserélem a nevem Psmith-tel, holnap felkerekedem és feladom valamelyik újságban én is ezt a hirdetést. Unja a régit, a jól beváltat és szeretne egy új, energikus alkalmazottat? Forduljon Wassernixéhez!

Szivetmelengetős

Kellemes félhomály a szobában, ágyon fekvés, pihengetés, kell szerezni egy pohár gőzölgő teát. Körülbelül öt másodperc alatt igazi karácsonyi hangulatom lett ettől itt. Ebben az évben először. Kár, hogy kicsit melankolikus a dal. De hát ... (Legszívesebben ideposztolnék még vagy tíz videót, de jobb lesz, ha a youtube-on keresgéltek tovább.)

Pillanatnyi jókedv

Szemben ült velem és dörzsölgette a fáradt szemeit. Olyanokat mondott, hogy Henry Miller, meg régen és hogy szerette. Én meg csak azt tudom, hogy pislákolt a mécses az aztalon és egyszercsak eltűnt. Kint meg vihogva ugrált az eső a tócsába, játszott.
Aztán abbahagyta a játékot. A levegő se mozdult többet.

Karácsonyi vásár

Elfeledkeztem róla, hogy ma nyílik a karácsonyi vásár és a belváros felől jöttem a lakásra. Ennyi embert egy helyen, csillogó-villogó mindenfélét és elektromos rénszarvas szarvat (ezt meg hogy írják?) már rég láttam. Kezdődik az őrület.

#104

Miért van az, hogy jó kedve van az embernek, de elég egy fél mondat, egy fél gondolat vagy egy fél emlék és teljesen elszontyolodik? Hogy apróságok, tulajdonképpen lényegtelen dolgok képesek pillanatok alatt kihúzni a lábunk alól a talajt? Régebben minden lepergett rólam. Ha nyomot is hagyott bennem egy-egy fájó felismerés, emelt fővel tovább tudtam haladni. Most minden bánt. Csapongok. Előfordul. Legalább van mi közt csapongani, nem vagyok búvalbélelt egész nap. (Látod Jürgen, igyekszem, pozitív hozzáállás.)

Nehéz értékelni a dolgokat, amik vannak, és könnyű hiányolni azt, ami nincs. Könnyebbnek tűnik búslakodni, elmélyülni a lelkem szutykában, mint felülkerekedni önmagamon és megteremteni azt, ami hiányzik. Könnyebb másra hárítani a felelősséget, okolni mindent és mindenkit, mikor merről fúj a szél.
Most pedig megint fészkelődöm, nyűgös vagyok. Nem akarok másokat okolni, kifogásokat keresni, hogy miért vagyok képtelen élni, de magamon sem tudok változtatni. Elegem van már. Szűkös ez a hely, tudom, de valamiért nem tudok érdemben előrelépni. Csapongok és kapkodom, belekezdek és abbahagyom, elindulok, de megtorpanok. Most megint elkezdenék valamit, de hamar megunom majd és nem fogom befejezni. De igazából csak félek tőle. A kudarctól. Meg a sikertől is.

Van ilyen

Félve mondom, de ma sikeresen zárhatom le a napot. Talán azt is megkockáztatnám, hogy kiegyensúlyozottnak, kicsit boldognak érzem magam. Nemrég leírtam, mire is lenne szükségem. Ha nem is végérvényesen és a teljesség igénye nélkül, de azért valami alakul e téren.
Van meleg tea, sőt kávé (!) is. A sok kávé még rosszul is elsülhet, de hadd legyen nekem is valami gyengém. A szemem kevésbé sajog, néha már nem is piros. Munkában gyakran foglalkozom mással, mint kellene, hogy ne kelljen állandóan a képernyőt bámulni. Igaz este behozom, amit napközben megspóroltam, de bebeszélem magamnak, hogy az már nem fáradtság. A rendszeres testmozgástól még messzi vagyok, viszont elkezdett fájni a lábam, ami azt jelenti, igenis megmozgattam. Most már talán lesz mitől fájnia. Alszom, és olyankor nem gondolok semmire, pihenek. Néhanapján aztán felcsillan egy értelmes gondolat a sok zagyvaság között, ami a fejemben búg. Nem tudom még meddig pislákol, esetleg még kitarthatna holnapig.
Ja, és az irodalom igenis hatással tud lenni a mindennapi életünkre, csak tudni kell milyen könyvet használjunk csalinak. A többi majd kiderül.

Esti izé

Egy kis fehérbort iszogatok ma este. Meg kell mozgatnom még az agytekervényeimet és kiizzadni néhány épkézláb gondolatot. Úgy döntöttem erre csak egy jó vacsora, láblógatás és finom bor mellett vagyok hajlandó. Sikerült is kinyitnom az üveget, pedig nem voltam biztos benne, hogy menni fog. Van az úgy, hogy igenis sikert arathatunk a patriarchális társadalom és munkamegosztás ellen vívott küzdelemben.

Péntek 13.

Péntek 13. van, de nem vagyok babonás, úgyhogy nem pánikolok. Kicsit talán még szerencsés is ez a nap, mert a Gondviselés (ha van olyan) megmentett önmagamtól. Úgyhogy péntek este egyedül ücsörgök saját gondolataim kissé feltornyosult kupacán és kivételesen nem az jut eszembe, mi olyan szar mostanában. Túlzott optimizmusra ez sem ad okot, mert azon gondolkodom, hogy akkor mi hiányzik. Ezt viszont előrelépésnek veszem. És hogy pont most mi is hiányzik?

Hideg tea helyett finoman gőzölgő tea.
Alapos hátmasszázs.
Állandó számítógép előtt üléstől nem sajgó és piros szemek.
Több idő másokra.
Rendszeres testmozgás.
Huzamosabb ideig egy helyben lakás, nemköltözés.
Pár értelmesnek tűnő sor az asztalon fekvő könyvről, amit egy ideje már bűvölök.
Alvás.
Pár értelmesnek tűnő saját gondolat.
Bátorság.

Ha ez egyszer legalább részben megvan, akkor szépazélet lesz.

Téves

Azt mondják, én vagyok a fény az alagút végén. Basszus, nem veszik észre, hogy a rossz végén állok, nem a kijáratnál, és pirosan villog a fény, hogy ne erre, ne erre gyere!?

Minden a régi

A megzakkanás még mindig tart. Már halucinálok is. Vagy nem, de az talán még rosszabb. Bonyolult? Igen. Érthetetlen? Bizonyára.
Rájöttem, hogy a mostani helyzet az utóbbi évek hosszú és fáradtságos munkájának eredménye, ami épp most kezd tetőzni. Vagyis még nagyon sokáig eltart majd. Gondosan elő van ez készítve. Minden sikerélményre jutott az évek során sok kudarc, hogy a jobbfajta pozitív érzések csíráját is kiirtsam magamból. Most hibát hibára halmozok, ellehetetlenítem magam és nemcsak a reputációm rontom, de ezzel együtt a vesztembe is rohanok. Tudom, hogy nem kéne és mit is kéne, de engem ez nem fékez, még csak le sem lassítja a vonatot, amin utazom. Volt már alkalom, amikor tanulhattam volna a hibáimból, de sosem tanulok. Vagyis igen, tanulok, csakhogy a végeredményen a tisztánlátás sem változtat, mert akkor is teljes gőzerővel haladok a vakvágányon. Mondtam, hogy zakkant vagyok.
Na, vége a melodrámának, megyek vissza dolgozni.

Massive Attack & Portishead

Eztán egy ideig nem lesz a youtube-ról kölcsön kapott videó, ígérem!
Ha esetleg valaki megy a nov. 4-i koncertre, majd mesélje el milyen volt.

O que que é esse amor, d'água

Namýšľam si

Často som sa tomu bránila, ale musím si to priznať. Som ťažká intelektuálka, a preto je mizivá šanca na to, aby som bola niekedy naozaj šťastná.

PJ&B

Diagnózis: psychosis; ajánlott terápia: kézrátétel

Minden kétséget kizáróan és feltehetően végérvényesen megzakkantam. Lásd még meggyagyul, meghülyül, bedilizik, megbolondul, elmegy az esze, megtébolyodik, megzavarodik, becsavarodik. 
Kész, ennyi, vége. Aus die Maus.

Séta délben

Rég nem sétáltam ebédszünetben, pedig jól szokott esni. Most végre rászántam magam, nem zavart meg senki sem. Kávé a kézbe, éhgyomorra jól esik és húsz perc nyugalom, fellélegzés. Hideg van, de süt a nap, ilyenkor a naptól, széltől vagy hidegtől folyik a könnyem, vagy az orrom, vagy mindkettő. Csend volt a környék kis utcáiban, csak varjak károgtak és néha cipők alatt csikorgott az aprókavics. Romantika. Szeretem az őszt, mondtam már? De tényleg. A csontokat átjáró hidegnek serkentő hatása van. Bár még nem vagyok tisztában vele, mit is serkent.

Az árnyékomnak hova tovább fenékig érő haja lesz. Kellene egy hajvágás. Meg érvágás. Ki a gőzt.

Ist fast ein Jahr her ..

Spleen?!

Kicsit szarul érzem magam. Ez az érzés most nem olyan nagy világfájdalmas jajongás, inkább kicsit közönyös beletörődés íze van. Nem vagyok kimondottan szomorú, talán picit melankolikus. Mert nem tudom merre, nem tudom hogyan, de indulni, menni kéne. Csakhogy most egyszerűen nem megy. Nincs se erő, se bátorság, se semmi. Írhatnám, hogy úgy érzem magam, mint egy kalitkába zárt madár, nincs kiút a saját magam állította labirintusból, meg hogy üvegfalak, meg körbevevés, átnemtörés, bla-bla-bla … De ez mind csak giccses hülyeség. Ilyenkor kéne, hogy valaki felpofozzon. Hogy oda ne rohanjak, a szenvedő kis pacsirta, akit korlátoz a világ meg a maga tehetetlensége. Az sem segít, hiába próbálkoznak. Sose segített.
Önmagamból van elegem. Lehet, hogy már fel is adtam.

Nem találom a fogást a saját nyafogó lelkemen, hogy kitörjem a nyakát és eltemessem.

Close one eye

Nem találok olyan videót, amit fel tudnék ide tenni, úgyhogy kattintani kell, bocs: Stripsearch
Napokig hallgattam. Ha valaha úgy döntenék, groupie-ja leszek egy rocksztárnak, akkor Mike Patton nagy esélyes lenne.

Jótett

Ma rosszat cselekedtem. Vagyis visszautasítottam, hogy jót cselekedjek. Ami ugyanaz. Még jó, hogy a sors csak azzal büntetett, hogy húsz lépésnyivel arréb beakadt a cipőm sarka a macskakőbe, megbotlottam. Nem pedig azzal, hogy nem sokkal később a zebrán az autók elé estem volna. A legrosszabb talán, hogy néha nem is azért cselekszünk jót, mert az másoknak örömet okoz, egy kis fellélegzést jelent, hanem mert félünk a lehetséges büntetéstől, vagy mert biztatjuk a saját egónkat, hogy mi igenis jó emberek vagyunk.

Szellem

Mostanában szellemeket látok mindenhol. Nem igaziakat, nem test nélküli árnyalakokat, akik hiábavalóan és elkeseredetten próbálnak kijutni a világból, ahol leragadtak, de mégis valami zavarba ejtőt. Káprázatot. Olyan embereket vélek látni az utcán, akik nincsenek is ott. Káprázik a szemem, mintha ismerős arcokat látnék velem szembe jönni, hirtelen a torkomban dobog a szívem. Máskor majdnem mosolyogva köszönök valakinek, mint egy rég nem látott ismerősnek, mikor megfordul, és észre veszem, hogy egy idegen áll előttem. Zavar, ideges pislogás. A szomszédomban, arcvonásaiban egy régi lakótársamat vélem felfedezni és megismerkedem egy idegen emberrel, aki nagyon emlékeztet valakire. Olyan, mint az illető húsz évvel idősebb mása. Hogy hasonlíthat ennyire egy ember valakire, aki több száz kilométerre lakik tőle és vagy két évtized áll köztük? Különös. Nem tudom mi ez, de nincs jó előérzetem.

Fogaskerekes

Ööööö ... izé ....

Steampunk taxidermia

 Clockpunk

Az ember mindig tanul valami újat.  És rácsodálkozik a világra.
Ez itt meg kellene, hasznát venném.

Automatic Tea Making machine

Dal

„Az első a siratás, ezen már túl vagyunk.

A második a hallgatás, ezen is túl vagyunk.

A harmadik és a legnehezebb: az ének, a dal.”

Hogy ez mennyire igaz. Fűszeres Eszternél olvastam.

Vonat

A bécsi éjszakai vonat reggel fél nyolc körül érkezik a Lüneburger Heide környékére. Így október elején alacsonyan száll a köd a zöldes legelők fölött, gyönyörű látvány az ébredező tejfehér tájból itt-ott kibukkanó tehenek csoportja. Talán giccs, de szivetmelengetően idillikus.

A vonat halad Hamburg felé és miután röviden átrobog a külvároson, elénk tárul valami különleges. Az első, amit meglát az ember, az az Elba. Szélesen terül el a város belsejében, hatalmas víztömeg, ami átszeli a várost, de az Alsterral együtt élő része annak, mint egy erezet, ami lüktet és mozgásban tart. Fura mód ő is a környékünkről érkezik, majdnem a szomszédból, mégsem jut ez az ember eszébe. Más világ ez. A nyújtózkodó folyó felett a hídon áthaladva belátni a kikötő egy részét. Raktárépületek, hajók, hanza. Ahogy a vonat halad, a híd oldalsó acélszerkezete meg-megtöri a reggeli fényeket és, mint valami lassan vetített filmkockákon, nézhetjük, hogy tündököl az a rengeteg víz és fénylenek a kikötő barna épületei. A hidat elhagyva a vonatot lassan beszippantja a Hauptbahnhof. A szerelvényből kiszállva úgy érzi az ember, hogy valami átmeneti, köztes világban kötött ki, ahonnan igazából csak előre lehet haladni. Kifelé, a vonatállomás kijárata felé, ahonnan kilépve megcsap az északi levegő. Mély lélegzetvétel a kikötőváros kicsit nyirkos, de tiszta levegőjéből, és akkor érzed, hogy megérkeztél.

 

 

{Jó utat Peti!}

A sírástabbahagyninemtudó királykisasszony

Hol nem volt a tengeren is túl egy királykisasszony. Ez a királykisasszony, szülei szeme fénye, már pici gyerek kora óta egyfolytában itatta az egereket és csak nem bírta abbahagyni. Bár szép palotában lakott, reggel három szobalány arany kefével fésülte ki a haját, megrakott asztalnál ebédelt, mégis megállás nélkül mindig sírt. Annyit sírt már, hogy nemcsak az Óperenciás tengert, de a világ összes tengerét megtöltötte volna a könnyeivel.

Az udvar apraja-nagyja egyre azon volt, hogy felvidítsa a sírástabbahagyninemtudó királykisasszonyt. Messzi országokból érkeztek a hercegek, próbálkoztak a legjobb és legügyesebb udvari bolondok, még Hetedhét ország híres kecskepásztora is eljött éneklő kisgidáival, de a sírástabbahagyninemtudó királykisasszonynak csak nem álltak el a könnyei. Legtöbbször a legmagasabb vártoronyba zárkózott be a szobájába, ahonnan finom záporként hullottak a könnyei az udvar népére. Máskor a palota kertjében sétált, ahol dúsan nőtt a fű és a sírástabbahagyninemtudó királykisasszony könnyeitől hatalmasra nőttek a galagonyabokrok. Egyszer a kertben sétálva meglátott a kiszáradt madáritatón egy kismadarat, ahogy erőtlenül ücsörög az itató peremén. A kismadár nehezen lélegezve elrepülni sem tudott a sírástabbahagyninemtudó királykisasszony elől, mikor az feléje nyúlt, hogy tenyerébe véve megsimogassa. A törékeny madárka pihegve feküdt a tenyerében, míg nagyot nem koppant a fején a sírástabbahagyninemtudó királykisasszony sós könnycseppe. A tenyere lassan kezdett megtelni könnyel, amiből a kismadár néhány kortyot ivott pici sárga csőrével. Megrázta fejét, kettőt csapdosott a szárnyával, majd hirtelen felröppent és elszállt a nap felé. A sírástabbahagyninemtudó királykisasszony egy ideig követte tekintetével a madár röptét, aztán már csak a napba bámult, mert a madár kicsi fekete pöttyé változva eltűnt a szeme elől. A napsugarak felszárították a sírástabbahagyninemtudó királykisasszony arcát, mosolyt csiklandoztak a szája szegletébe. A királykisasszony többet nem sírt. Arcát csak a pír pirosította ki, nem a sós könny, a sok bolondot pedig hazaküldték, hogy otthon csaljanak mosolyt az emberek szemébe.

Erkélyjelenet

Nem akarok senkit sem untatni a költözésem részleteivel, de most mégis fogom.

Sokat költöztem az utóbbi időben, voltam ilyen meg olyan helyen is, most jól esik kicsit megpihenni. Van saját szoba, elég tér, kedves lakótárs, mosógép. Minden, ami kell. A régi lakások előnye, hogy tényleg sok a hely, lift helyett lépcsőzöm. Kivételesen ez most előny. Bár nyikorog a padló, ha például a konyhában egy bizonyos részére lépek, akkor kinyitódik a kredenc ajtaja, és lassan folyik a forró víz a kádban. De van erkély, kitnően lehet ott nézelődni és teázgatni. A szemben levő lakások egyikében egy idős bácsi lakik, aki néha szintén az erkélyen olvasgat. Még jó, hogy a korlát tejüvegből van nála, nem rácsos, mert nemrég egy sárga fürdőköpenyben ücsörgött ott sötétedés előtt. És hát nem keresztbe tett lábal szeret ülni a kis székén a erkélyajtó mellett.
A környék nagyon jó, húsz perc a trolin reggeli dugóban, ennyi amit rosszabb esetben el kell viselnem, ha dolgozni indulok. A lakás 5 perces körzetében van bolt a sarkon, kávézó, jobb kinézetű kocsma, bank, copy shop, park. 15 perces körzetben szupermarket, még bank, még kávézó, mozi, étterem, vonatállomás. 25 perces körzetben, na oda már nem is kell menni, ott már nincs semmi élethez felétlenül szükséges dolog, ami közelebb ne lenne. A fürdőszobaablakból látni a Slavínt, ami lehet, hogy nem nagy dolog, de eddig a fürdőszobám ablakából legfeljebb a szomszéd lakótomb oldalát lehetett volna látni. Ha elég magas lettem volna hozzá, hogy felérjem az ablakot.

Most már van időm fellélegezni, visszavenni kicsit. Lassan elmúlik az állandó, ideges nem-tudom-mit-kezdjek-magammal-érzés is, ami rám jön, ha esténként nem kell már a gép előtt ülni és dolgozni. Szóval tetszik, kezdem belakni, még a szomszédokkal is ismerkedtem. De ez sem tart örökké, innen is költözni kell majd. Az viszont még nem most lesz.

 

Este

Vacsora, konyakos pohárból legjobb a vörösbor, baráti dumálgatás kis zenei aláfestéssel.

Sürgős

Már jó ideje nem voltam a pozsonyi vonatállomáson, meg annak illemhelyén sem. Most viszont a vonat oda érkezett és sürgősen el kellett ugrani valahova. Na nem is ez a lényeg, hanem. Negyven centbe kerül használni a WC-t, amit gyorsan kikeresek a pénztárcámból, helyette pedig a kezembe nyomnak egy szlovák tízkoronást. Felismerem, nem volt az olyan rég, hogy ez volt a normális fizetőeszköz errefelé, de azért meglepődöm kicsit. Az ajtó egyszerűen erre nyílik. Az euró jött, de ajtót és kilincset nem cseréltünk, az is pénzbe kerül. 16 év után a szlovák koronából ajtónyitó zseton lett. Fifikás kitaláció ez.  

...

Bocsánat, hogy efféle érdektelen dolgokról firkálok, de rám jött az írhatnék. Az utóbbi időben élni sem volt időm, most minden lemaradásomat be akarom hozni. Augusztusban csak egy bejegyzés került fel ide, ami hát igencsak átlagon aluli teljesítmény.

Azóta túlestem egy költözésen, az utóbbi egy évben már a harmadikon. A túl sok munkát se fizetik meg olyan jól, mint ahogyan a dolog első látásra kinéz, ráadásul teljesen elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán van olyan nyelv a világon, amit különösebb problémák nélkül tudok használni. Az anyanyelvem se kivétel ezalól. A napi +/- tizenkét órányi számítógép előtti munka pedig nemcsak, hogy a szemnek nem tesz jót, de az agyat is erősen igénybe veszi. Szóval ne tessék rám haragudni, ha egy rövid ideig elszállt bejegyzések következnek. Összeszedem magam, ígérem.

Namost

Ad 1.
Bárki véleményét meghallgatom, függetlenül attól, egyetértek-e vele. A véleményét, nézeteit, életformáját tiszteletben tartom. Hogy én valamiféle életformát vagy világnézetet saját magam szempontjából nem tudok megélni, nem jelenti azt, hogy nem tolerálom a másikat és az ő döntéseit. (Kivételt képez az a fajta világnézet, ami az egyén vagy mások szabadságát, életét veszélyezteti.) Mindezek mellett hiszem, hogy a véleménycsere hasznos és szükséges. Mindenki azt hiszi magáról, hogy ő szarta a spanyol viaszt, ez a toleránsabbakra is igaz. Viszont a különbözőségeket el lehet fogadni, azokból lehet tanulni és a vélemények ütköztetésével előbbre lehet jutni a tudás, jobbá válás útján.

Ad 2.
Nem azért lesz valaki feminista, mert sosem volt működő párkapcsolata, mert egy aggszűz, aki nem tudja milyen nőnek lenni és majd jön egy pasi, aki jól meg... megmutatja neki, hogyan működnek az élet dolgai. Az a kép, miszerint a feminista ember(férfi)gyűlölő, promiszkuitásban élő femme fatal, szőrös hónaljú amazon, lehetőleg leszbikus, esetleg utálja a gyerekeket, csakis karrierista, szintén hamis.
A feminista nem tagad meg mindent és mond ellent mindennek, csak azért hogy ellent mondjon. A feminista hisz az egyenlőségben, az egyenlő bánásmódban és a toleranciában. Az egyenlőség nem egyformaságot jelent.
A feminista górcső alá veszi a nőről alkotott általánosan elfogadott elképzeléseket, kritikát mond a berögződött sablonok felett, keresi azok igazságtartalmát és figyelmeztetni próbál a fennálló egyenlőtlenségekre. A kritika nemcsak negatívan értelmezhető és saját cselekedeteink sem képeznek kivételt alóla.

Ha valaki egyet ért vagy nem ért egyet, van valamiféle hozzáfűznivalója, nyugodtan kommenteljen. Szívesen figyelmeztetem esetleges hibás elgondolásaira. [szmájli]

Ideje

(Itt volt az ideje, hogy végre valamit németül is írjak. Már régóta terveztem. - Es ist die Zeit gekommen, dass ich endlich etwas auf Deutsch schreibe. Es war schon länger geplant.)

 

Man wird von jedem im Stich gelassen. Vor allem von sich selbst. Besser gesagt vom eingenen Urteilsvermögen. Angefangen damit, dass man den T-Shirt der falschen Größe kauft, weil Anprobieren öde und zeitaufwendig ist, beendet damit, dass man die Menschen falsch einschätzt und sich der Gefahr aussetzt, zutiefst verletzt zu werden. So einfach ist es.

Oder sehe ich zu schwarz?

Manchmal ist unser Urteilsvermögen eben überfordert. Müdigkeit, Hektik, zu viele Reize und Informationen, Sehnsüchte und Wünsche, die unseren Kopf betrüben. Funktioniert unser Urteilsvermögen noch im Augenblick, kann es abstumpfen, der Gegenstand der Beurteilung wirft im Laufe der Zeit einen fast undurchsichtigen Schleier auf unser empfindliches Sinnesorgan und das war`s, Ende, alles aus. 

 

...

 

Tut es den alten Wohnungen weh, wenn man auf dem quietschenden Boden herumtretet? Oder jammern sie nur, weil es zu ihrer Gewohnheit geworden ist?

 

...

 

Es klingt alles schön philosophisch und intelllektüeelll, wa? Es ist aber an der Zeit, dass ich wieder ins richtige Leben zurückkehre, dass sich die Umstände um mich herum normalisieren, dass ich mich wieder normalisiere. Die Übergangszeit ist vorbei, Umzug, Arbeit, Stress und Unsicherheit (zumindest für eine gewisse Zeit) sind hinter mir, ich stürze mich ins Leben. Aber zuerst mache ich mir eine Tasse Kaffee.

Nagyon régen

Hú, már nagyon régen írtam valamit. (rettentő gyenge kezdés ez) Jó lenne összehozni egy olvasható bejegyzést. Hetek óta motoszkál is valami a fejemben, több dolog is, csak se idő, se energia, mostanában alkalom se nagyon. (kifogás) Minden gondolatom és fölös energiám lefoglalja a munka vagy jelentések, Ribbentrop meg a Flak. (még több kifogás) Mindegy, ez unalmas sztori.
Nem erőltetem meg magam nagyon, mégis kevés a nap 24 órája minden elintézendő dologra. Az 1+1 órás villamosozások a nap legkellemesebb pillanatai, amikor nyugi van, monoton zaj, meg van idő gondolkodni. (mondjuk az sem vezet mindig jóra) Kéne valami kis változás már, de annyira nem lóg semmi a levegőben. Szerintem az idő se halad, inkább csak ismétli önmagát. (a befejezés is túl izé, szánalmas)

Kancellár asszony

Klikk, klikk.

Kis elemzés

Mostanában elkerülöm, hogy túl sokat gondolkozzam "az élet fontos dolgairól". Minek is. Bár gyakran eszembe jutnak efféle gondolatok, de jobb elhessegetni őket. Merthogy ...

Merthogy már a harminc felé közeledünk, nem a húsztól távolodunk. Már ettől a kijelentéstől kisebbfajta pánikrohamok sorozata tör rám. Nem érzem magam annyi idősnek, mint amennyi vagyok, ami még önmagában nem baj. De ha visszagondolok, öt éve hol láttam magam ennyi évesen, hát bizony nem jött be. Az idő múlásán nem lehet változtatni, ebbe azért bele tudok nyugodni. Nem azzal van a baj, hogy múlnak az évek, hanem hogy én nem tartom velük a tempót.
Szóval bármennyire is kellemetlen, pont ezen okok miatt muszáj szembenézni a helyzettel.
Hol a baj? Fontos kérdés ez, mert már nem elég konstatálni, hogy minden mennyire szar. Ideje tenni is valamit, ahhoz pedig a problémát alaposan fel kell térképezni, végiggondolni a lehetséges okokat és keresni valami épkézláb megoldást. Ezt tudjuk. Csakhogy a kérdés megválaszolásához ezzel még semmivel sem kerültem közelebb.
Tehát hol lehet a baj? Alapvetően lusta vagyok, ez biztosan nem segít. Néha megfeledkezem magamról, elvagyok, mint a befőtt és nem teszek a saját fejlődésem érdekében semmit. Hiányzik az elszántság, az akarat, a tehetség és a kitartás. A célokról meg ne is beszéljünk, azok sincsenek. Félelmek és aggodalom, az van. A pici kapaszkodók néha segítenek, de vagy nem nyújtanak hosszútávú megoldást vagy maguk is csak rövidtávon léteznek. Igazi megoldás nincs a láthatáron. Leragadtam, minden más mozog és változik körülöttem, csak én nem.
A hibákkal nagyjából tisztában vagyok. Akkor most mi legyen? Ha jobban belegondolok, a megoldás lehet bonyolult, de igazából egy dologgal van gond. Fenékbe kellene engem rendesen billenteni, hogy induljak már el valamerre. Mert mindegy merre megyek, mit készülök tenni, a kezdő lökés nélkül megint csak egy helyben toporgok majd.
Nyugodtan tessék jelentkezni, egy csoportos seggberúgás biztosan meghozza a várt eredményt. Amúgy meg kénytelen leszek önmagam felállni a saját magam által kreált sz.. helyzetből. Végülis így van rendjén, ez az én dolgom.

Új nap

Egy adag időhiány, kis feszültség és ingerültség, betegségtől vissza maradt fáradékonyság és köhögés. Ha mindezt összegyúrjuk, kapunk egy unott, koncentrálni képtelen Ént.

Barátság

Azt hittem a barátság azon kevés dolgok egyike, amiben úgy nagyjából kiismerem magam. Azt hittem bízhatom az emberismeretemben annyira, hogy tudjam, ki az, aki értékel egy jó barátot. Na, úgy néz ki, tévedtem.

Valaki, akit a barátodnak tartottál, egyik napról a másikra közönyös lesz veled szemben. Persze minden magyarázat nélkül játssza a sértődöttet. Megvitatni a dolgot, hogy megértsd, esetleg megvédd magad, nem lehet, mert az illető kitér előled. Majd mindemellett rendesen átver. Aztán egy kis idő múlva, mintha mi sem történt volna, jelentkezik, találkozna veled, mert hát barátok vagyunk vagy mifene. Meg van ez húzatva? Nem ér nekem ez annyit, hogy idegsítsem magam vele.
Más "barátságok" pedig  azon alapulnak, kitől mit kaphat az ember. Ha hasznot húz belőled a másik, ha önmaga megerősítését kapja tőled, akkor nincsenek viharfelhők azon a bizonyos tiszta kék égen. Viszont ha épp nincs szüksége rád, a neved is elfelejti. Csak eltart egy ideig, míg erre te is rájössz.
Vannak azok az emberi kapcsolatok, amik neked fontosak, de a másiknak inkább másodrangúak és kevésbé bizalmasak. Vannak azok, amik felszínes csevegésekben érik el saját maximumukat és így tökéletesek. Nem követelnek túlzott pszichikai vagy érzelmi ráfordítást. Jönnek-mennek, tarkítják a mindennapokat.
És vannak olyan barátságok, amik állandóak, amik velünk együtt változnak, de nem szűnnek meg létezni. Barátságok olyan emberekkel, akiknek nem számít, hogy mindenkinek az agyára mész időnként. Ritkák ezek, mint a fehér holló (beszúrok még egy frazeologizmust meg közhelyet), ezért kell megbecsülni őket.

Nagyon arra tendál a dolog, hogy ahány ember, annyiféle emberi kapcsolat. Lehet az egy lehetőség egy kiegyensúlyozottabb életre, előre kódolt kudarc, csalódás vagy mindörökre szóló bizalom és kölcsönös megértés. Ki bírja ezt követni? ...

Igazoltan hiányzik

Betegen, szipogva, kis hányingerrel talán nem lehet olyan nagyon élvezni a szabadnapokat, de én mégis ezt fogom tenni. Ha már egyszer (jujjdejó) kényszerszabira kerültem a náthám miatt, akkor legalább kihasználom a szabadidőm, úgysincs belőle olyan nagyon sok. Elintézem az elintéznivalót, rendbe szedem az agyonstrapált védekezőképességem, összehozunk egy kávézós-dumálgatós-kávézós napot, talán még valami hasznosat is csinálok. Azonnyomban, miután elmúlt a legújabb tünet, a hasfájás. Talán még ide is írok valami velőset.

Fernweh

On/Off

Már egy ideje elrekesztettek az internettől, érzem is rendesen a hiányát. Szinte teljesen elzárták az információfolyamot előlem, az a pár csepp, amihez hozzájutok, csak erősíti a szomjat. Ma aztán rendesen behozom a lemaradást, azt se tudom hova nézzek először.

Mindemellett náthás vagyok. A legtöbb kellemtelen tünet jelentkezett rajtam, köhögés, fejfájás, orrdugulás, egy kis általános levertség. Erős a gyanúm, hogy ez sertésinfluenza. Bár lázam még nincs.

A nátha és köhögési rohamok miatt rossz időben eléggé megcsappan a szórakozási lehetőségek száma. Amúgy a leginkább most egy teára és csöndre vágyom. Nehezemre esik gondolkodni, de ma még azt is kell majd.

Aztán egy hétig megint ... off.

Költözött

Tegnap költöztem. Nem igazán önszántamból, inkább kényszerből, hirtelen, szinte egyik napról a másikra. Egyelőre ideiglenesen van hol álomra hajtsam a fejem, aztán meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok.
Kissé megerőltető és fárasztó volt az egész herce-hurca, de szerencsére volt segítségem. Ezer köszönet Petinek, Máténak és a fehér kocsinak, Dankának, nélkülük valahol az Új Híd alatt ébredtem volna :) Vannak még segítőkész emberek a világon, akikre lehet számítani.
Kicsit furcsa hirtelen idegen környezetben találni magam, ott aludni. Szép emlékek kötnek a régi helyhez, de talán jobb is hirtelen váltani. A problémák ugye nem egyedül jönnek, hanem nagy csordában, mindenképp el akarnak tiporni. De majdcsak rendeződik ez a helyzet is, igyekszem kihozni belőle a legjobbat.

Hajléktalan?(!)

Hogy az a @!fd♪ a#s◄&∟g@{↕*♪@=☼0!!♀hg♫h¶!!&#!!!!

Napi tanulság

Anyukám szokta azelőtt mondani, evés közben ne olvassak. Nem szoktam rá hallgatni. Pedig kellett volna. Így aztán mától az új könyvem első oldalán éktelenkedik egy áfonyás jégkrémfolt. Kicsit úgy néz ki, mint Gorbacsov anyajegye, de lehet, hogy ezt már csak én képzelem.

Nincs lovag, se sárkány feje

Gondolkodtam, közzé tegyem-e a leírtakat. Nagyon személyes dolgokról van szó, és nemcsak engem érintenek, meggondolja az ember kiengedi-e mindezt az éterbe. Kicsit olyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, ilyesféleség. Úgy érzem muszáj volt leírnom, végiggondolnom ezeket a dolgokat, de végül is nem kell ezt közzé tenni. Van, ami magánügy.   
Ha a másikkal nem tudom megbeszélni, amit kellene, akkor sem kürtölöm világgá, ami csak két emberre tartozik. Akkor sem, ha rettentő nehezemre esik lezárni egy alig megkezdett történetet. Talán azért is, mert tudom kit találtam és veszítettem el. Bár hiányzik az utolsó beszélgetés, amivel esetleg lezárhatnám, valamiféle búcsú, de már túlestünk ilyenen régen, az is igaz. Szívesen megkérdezném, hogy van, vagy mire gondol. Elmondanám, én hogy érzem magam, néha kiabálnék vele, néha nem. Rengeteg megválaszolatlan kérdés merült fel bennem, amit nincs kihez intézni. Sokkal rosszabb, hogy nem beszélhetek vele, mint a fizikai hiány, hogy nem láthatom, nem hallhatom, nem érezhetem a jelenlétét. Ami biztos, nem ragaszkodhatom hozzá, ha csak kínzom őt is és magamat is azzal, hogy nem bírom elengedni. Hiszen ő nem boldog velem. Most muszáj lesz engedni. Ő megtette, most rajtam a sor. Ez már csak az én dolgom, ehhez már semmi köze, a fájdalom, szorongás vagy mifene csak az enyém. 
 
Maga az igazi szerelem rövid ideig tartott, az az két-három hétig tartó mosoly az arcomon elmúlik, megtörhet az érzés. De a szeretet régebb óta tart és az nem múlik el csak úgy. Remélem át tud alakulni barátsággá, ha így is fontos nekünk a másik. Azt is remélem, hogy a másik fél is felfogja, ha nincs is szerelem, elveszíteni egy értékes embert nem akarok. Barátként megtarthatjuk egymást. Majd egyszer, de nem most. Most minek kínozzam magam ezzel. Egy felszínes köszönő viszony nincs ínyemre, de sajnálatból nem kell a barátság. Akkor inkább semmi sem kell.

(El)Számolás

2 csomag elhasznált papírzsebkendő
1 pár kisírt szem
2 darab ingerülten lehordott személy
1 panasz, miszerint elviselhetetlen és agresszív vagyok (hát, tudok én nagyon kellemetlen is lenni) és a szülők, akik csak néznek, hogy mi bajom van
-5 jó éjt puszi
1 adag féltékeny utálat egy (egyelőre még) nem létező nő iránt, aki megkapja azt, amit én nem
kicsi kis vigasz, hogy ha engem nem is lehet szeretni, azért én még tudok

Nincs heppiend

Minden olyan gyorsan változik, hogy az ember nem bírja követni. Vasárnap még kerek a világ, elégedett mosollyal az arcodon alszol el, hétfőre pedig minden megváltozik, eltűnik az, ami fontos. Én meg leragadtam valahol, és nem mozdulok tovább. Van hogy feleslegesen ragaszkodom ahhoz, ami igazából nem is volt az enyém. Ez van. Elegem van, mindenből és mindenkiből, csak aludni akarok. Csak ne mondogassátok, hogy lesz majd valami jobb. Eddig is ment egyedül minden, ezután is fog. Majd. De most hagyjatok aludni.

BoldogSzülinapot!

Ha elfelejtem egy nagyon kedves barátom szülinapját, aki az én szülinapomat, névnapomat nem felejtette el, az a minimum, hogy ünnepélyesen bocsánatot kérek ezért és a nagyvilág előtt kívánok Petinek nagyon boldog születésnapot! Isten éltessen!

Valamit

Kellene már valami értelmeset írni ide, nem akarom hanyagolni, ha már egyszer belekezdtem. Viszont megesik, hogy az embernek eszébe jut sok jó dolog, amiről írni lehetne, vagy olyan amiről inkább nem kellene. Aztán a sok gondolat között elveszik az az egy, ami felkerült volna. Most épp százféle őrület tombol a fejemben, azzal inkább nem szennyezném az étert. Olyankor pedig minek írni, ha az embernek nincs közzétennivaló, közzétehető mondanivalója. Amit pedig esetleg mégis elmondana, azt nem tudja szavakba foglalni.

A sok kavargó gondolat közt a legtöbb olyan kérdés, amire nem tudom vagy nincs is egyértelmű válasz.
Azt hiszem, teljesen tudatlan vagyok. Azonkívül makacs és önző is. Az is lehet, hogy felesleges, vagy rossz kérdéseket teszek fel magamnak. Mert ami tegnap még fontos kérdésnek tűnt, ma már lehet, kevésbé az. Vagy fontosabb, mint volt. Nem tudom igazán, értelmetlennek tűnik az egész  Ha valaki elolvassa ezt, bizonyára az illető sem talál sok értelmet benne. Hát, nem tudok mással szolgálni, mint saját mindennapi gyötrődéseimmel, amik általában valamiféle tudathasadásos állapotot tükröznek. Még jó, hogy nem veszem magam túl komolyan.
Legszívesebben elzárnám magam egy fiókba, eldobnám a kulcsot és várnám, hogy valaki leélje helyettem az elkövetkezendő néhány évet. Nem a legjobb megoldás, de jobb per pillanat nem jut az eszembe.

Ki a virágot szereti ...

Nekem is kell ilyen váza!!! 

 

  

 

bloom my buddy

Eredményes

Aluszékonysággal tarkított unalom. Ez a mai délután eredménye. Lassan ásítozni is kezdek. Pedig van munkám, nem is kevés, de hát ezt is lehet unni.
Pedig igyekeztem munka mellett ébren tartani magam és érdeklődéssel figyelni a nagyvilágot. Láttam, hogy Slota megint alakított, kiderítettem, hogy nem vagyok allergiás az eperre és elmélkedtem az idő visszafordíthatatlan kerekén meg elmuláson stb.stb. Sok is volt ez egyszerre. Alig várom, hogy hazamenjek és Bovaryné társaságában semmittevéssel legyen vége a napnak.

Gond

Felvettem a hétmérföldes csizmámat, mert el akartam menni a világ végére. Most itt vagyok és elvesztem. Valaki igazán eljöhetne értem, hogy haza vigyen.

Művészet

Egy színházi előadáson belül két teljesen és egy majdnem meztelen férfifenék nekem sok. Vagyis nem sok, csak épp felesleges és értelmetlen. De a játék nagyon jó volt és minimális díszlet mellett kiváló jelmezeket kaptak a színészek (mondja, mintha értene hozzá). Azt hiszem díjat is kapott az előadás.
Egyszóval a kedves meghívást megérte elfogadni. Egy váratlan találkozás és egy kellemes látogatás pedig tökéletes levezetése az estének. 

Fridrich Schiller: Úklady a láska (Kabale und Liebe)

Röviden

Munkában pangás, pirosmogyorós, baráti nemharagszunk. Egy kis lelkizés neten, minden pasi egyforma, variációk egy témára.

Ablak

Bámulok kifelé a szobám ablakán. Már rég besötétedett, a holdat nézem az égen. Az ablakkal szembeni épület mögött kelt fel, most is ott van, a falakon és lakások sötétjén áttetszik az álmos sárgás fény. Látom az épület mögött, ahogy a kráteres felszínen egy emberke jár-kel és holdport gyűjtöget. Álomport, amit szememre hint és én elalszom az ablakban könyökölve, szemben a sötét falak mögött a bágyadt hold.

KAHLO

Arcok

Mindennek van lelke. És arca is.

 

  

 

 

Innen.

Megj.

Az abszolút lustaságomat és szinte mindenre kiterjedő nemtörődömségemet valamiféle agyi hiperaktivitás egészíti ki. Ez utóbbi viszont ne tévesszen meg senkit, hiszen ez nem arra utal, hogy különlegesen intelligens vagy tehetséges lennék. Nem, nem vagyok elveszett, életképtelen zseni. Ez a kis hiperaktivitás amolyan kellemetlen mellékhatás-féle. Pozitívumot vagy értékelhető eredményt sose hoz, inkább csak elmélyíti az előző két roppant haszontalan tulajdonságomat.

Szógomolyag

Képtelen vagyok (már egy ideje) összefüggő mondatokban írni bármit is. A beszéd se megy mindig egyszerűen, nem még a jegyzetelgetés. Mert azért ezt írásnak nevezni túlzás.
Nem áll össze az egész, csak szavak, félmondatok kavarognak a fejemben. De ha le tudnám írni, amire gondolok, ami bennem mozgolódik, akkor se tenném meg. Fáradt vagyok. Mintha huszas éveim közepén már klimaxos lennék, hőingadozás és hangulatváltozások, ingerültség, érzékenység, néha a bőgés határán. Olyankor meg magammal veszekszem, hogy hülye vagy! minek ez?
Rossz lenne a lelkiismeretem? Talán. Szembe kellene nézni olyan dolgokkal, amikkel eddig nem akartam. Hülye vagyok és félős. Nyugtalan. Néha pedig annyira nyugodt. Mosolygok magam elé a trolibuszon.
Talán nem kellene túl sokat gondolkodni. Gondolkodni érdektelen dolgokon, amik nem viszik előre a szekeret, csak köveket görgetek velük magam elé. Elfelejteni minden feleslegeset és csak feküdni egy réten, a vakítóan kék eget nézni. Közben tenyérrel simogatni a zöld füvet és érezni a lehelet finomságát a nyakamon. Vagy épp komolyan gondolkodni kellene. Magamon. Felelősségvállalás, felnőtté válás stb. stb. Mert ha csak a réten fekszem és ciripelek, úgy járok majd, mint az a bizonyos tücsök. És másoknak is ártok majd.
Logikátlan és összefüggéstelen szógomolyag veszi körül az agyam. Amikor egy pillanatra kitisztul a fejemben az ég, akkor ... Na akkor se tudom, hogy a napos rétet látom vagy egy délibábot.
Na minek ragozzam, ötpercenként minden szép, aztán meg minden szar. De igazából csak én vagyok hülye.
(és mekkora baromságokat összeciripelek itt ...)

Utcai benyomások

Tegnap életemben először láttam transzvesztitát nappal a pozsonyi utcákon. Hurrá! Picike fény az alagút végén, hogy ez is normális ország lehet egyszer? Az előttem sétafikáló maroknyi monterkás férfiember ezt feltehetőleg nem így gondolta. Meg voltak lepődve rendesen, az biztos.

Terv

Pikáns csirkehús erdei gyümölcs szósszal, yorkshire puding és főtt krumpli

Porchetta, krumplipüré és friss zöldségsaláta

Padlizsános kuszkusz

Csirkehúsos batyu párolt zöldséggel

Scones málnalekvárral és tejszínhabbal

Szóval terv van. Csak idő és elszántság kellene a kivitelezéshez és most biztos (!!!) sikerülni fog és finom lesz. Esetleg még a megfelelő társaság hiányzik, mert főzni egyedül okés, de enni ...

© Silke Leffler 

Dógomvan

... mondanám, de nincs. Sajnos. Unatkozom és be vagyok ide zárva egy üvegdobozba.
Írnék, de ha nincs is miről, pötyögök ide valamit. Csak úgy. Nem mintha olyan érdekesnek tartanám a fejemben kurjongató gondolatokat, különlegesnek érezném magam, mert én olyan szuper, fura és egyedi dolgokon gondolkodom, hogy azt mindenképp meg kell osztanom más emberekkel. Csak unatkozom, feljegyezgetek magamnak.

_ tök jó blog ez itt. Van benne valami aranyosan szívetmelengető és mademoiselle kimondottan jól ír. Nem csoda, ha figyelembe vesszük a foglalkozását. A többi blogja is figyelemreméltó, van mit rajta böngészni. Apropó, miért nem olvastam én annak idején több lányregényt? Csak egy-két csíkos/pöttyös könyvre emlékszem. Be kellene hozni a lemaradást ... (és kigúglizni a csíkos ill. pöttyös kategória közti különbségek mibenlétét)

_ az emberek hülyesége totál ki tud borítani. Ettől már csak a saját magam hülyesége rosszabb.

_ finom esőillat

_ miért bírom én annyira az apró szép képeket, képeslapokat? Hogy nem vagyok képes kidobni még egy flyert se, mert olyan jól mutat, szép, színes, szemetgyönyörködtető? Mindent összeszedek, gyűjtögetem őket, emlékbe, majdcsak jó lesz valamire. Mire? A blogon is rendre halmozódnak az illusztrációk és ide vonatkozó linkek. És most jött egy újabb ötlet vagy mánia (majd külön bejegyzésben részletezem), ami újabb kis otthoni papírgyűjtéshez vezet majd. Ha összeszedném a falon lógó vagy fiókok mélyén bújó apró fecniket és képecskéket, rendes kis máglyarakás lenne belőle.

_ ha hazamegyek, keresek a könyvespolcon anyumtól egy pöttyöskönyvet. A "Nyakigláb apó" megvan biztos, de volt valami középkori boszorkányos is. Milyen jó lesz ebben a borús, villámlós időben. Ettől már csak egy jobbat tudok ebben a viharos időben elképzelni, ölelgetést meg hozzábújást.

_ a hideg kávé jót tesz az arcbőrnek. Hitegetem önmagam.

_ ha ma küldenek nekem húsvéti üdvözletet, annak örüljek, hogy mégiscsak, vagy szomorú legyek, mert elfelejtettek? A viccesnek szánt képecskékkel meg az a bajom, hogy legtöbbször egyáltalán nem viccesek. Meg a paverpojntos prezentációk ... Ha kapok emailen még egy összeállítást az Alpok szépségességéről, falnak megyek. (Eszedbe ne jusson küldeni!) A fentebbiek kiegészítéseképpen, nem teljes paradoxon, hogy ezt utálom, míg egy évekkel ezelőtt magammal hozott kávéházi röplaptól nem bírok megválni. Egyszerűen mégse teljes őrület a képgyűjtésem. Van amit még én sem bírok elviselni.

Tüzes

Tegnap majdnem leégett a hajam. Drámai in medias res kezdése ez egy bejegyzésnek, de tényleg lángra lobbant egy gyertyától a hajam. Tudni illik hosszú, úgymond lányos haj, ami nagyon gyúlékonynak bizonyult, amint egy aprócska gyertya közelébe került. A kis kék hálátlan gyertya, pedig Sacherba ültettem, kényeztettem. A helyzet egyszerre volt ijesztö, veszélyes és komikus. Szerencsére csak picit égett meg a lobonc, nagy kár nem történt. Viszont könny futott a szemembe, egyrészt az ijedtségtöl, másrészt, mert az estének semmiképp nem ilyen kimenetelét vártam. Az efféle poroltós hangulat nem hiányzott. Mindenesetre minden "hátráltató körülmény" ill. önmagam hátráltatása ellenére jó alakult az este. Azt hiszem jó úton vagyok affelé, hogy megtaláljam a helyem. Csak nyitott szemmel és szívvel kell járni-kelni a világban.

Tegnap

Ha egy bizonyos pozsonyi könyvesboltban idegen nyelvű könyvet keresel, ne kérdezd feleslegesen a boltost, kapható-e épp a kiszemelt könyv, mert csak hülyének fog nézni. Mert neked kell tudnod, ő mire gondol, nem neki, hogy te mit szeretnél. Der Kunde ist König, de egyszerűbb, ha magam nézem végig a polcokon roskadozó könyveket. Végülis mindegy, ne általánosítsunk, van ahol jobb a helyzet. Van ahol kedvesebbek és hozzáértőbbek az emberek.
Véletlenül aztán rossz buszra szállok fel. Könyvet olvasva észre sem veszem merre visz a szekér. Csak arra leszek figyelmes, hogy a sofőr hangosbemondón keresztül érthetetlen szavakkal leordítja a gyerekkocsival útban lévő anyukát. Csak az egyik idősebb hölgy szól kedvesen a fiatal anyukához, hogy szelídítse a feszült csendet. Valamit lágy hangon magyaráz.
Át kell szállnom egy másik buszra, a megállóban szóba elegyedik velem egy másik hölgy. Két bunkóra két kedves ember jut. Úgy látszik mégsem olyan szörnyű a helyzet, próbálom a dolgok jobbik oldalát nézni.

Illusztráció

© Agócs Irisz

Nem füzök ehhez sokat, a képek magukról beszélnek, annyira szépek. Agócs Irisz egy Budapesten elö illusztrátor, aki rajzairól és rajzaival blogol. Tessék megnézni, szivetmelengetö, aranyos és szép munkák. Bótba' béka kedvenc, már csak a neve miatt is. Na meg persze a kávés ...

Oposszum

I know he stole my coffee ...

Ábránd

Kávé az asztalon. Formás bögre, a pillanat tiszteletére kiválasztott csésze. Izzó fekete a pohár alján, egy kis tej és sűrű tejhab szelídíti a fekete erős mérget, tompítja a folyadék vágyát a fülledt forróság és a messzi otthon után. A meleg ital kényezteti a lelkemet, amíg ülök az asztalnál és bámulok magam elé. Minden alkalommal, mikor a dolgomra indulok, de eltévelyegve pihengetek a kávéval együtt, elkalandoznak a gondolataim. Rég nem látott helyeken járunk, ismeretlen és ismerős ízeket, hangulatokat és arcokat idézünk fel. Bambulva mosolygok tavalyi vicceken és tegnapi ébredésen. 

Vonalkód

Ez lennék én, leegyszerűsítve, kódolva. 
A fogyasztói társadalom aktív részeseiként személyre szabott vonalkódot csinálhatunk magunknak, csak néhány adatot kell megadni és már kész is. Nyomtathatóak, letölthetőek leszünk. Az áramat kilóra egyelőre még nem tudták kiszámolni, de szerintem ez is lesz előbb-utóbb. 
Az oldalon találhatunk még sokféle érdekes dolgot, órát és rajzokat, rendelhetünk partedlit, kávésbögrét és pólót, persze mindezt vonalkódosítva. Mondhatnám, hogy vicces, de már-már szomorú. 

Tábortűz

Egypt meets Csallóköz. What a nice evening. 

Mindennapi giccs!?

Érdekes porcelánfigurák ezek, simán felveszik a versenyt nagyanyám "Táncoló szerelmespár"-jával. Barnaby Barford porcelán társadalomkritikái persze nem mutatnának jól bármely nappali vitrinjében, de akkor is naggyon jók. Lenne ötletem, kinek ajándékoznék ilyet. Aki keres, az talál itt. Ha van kedvetek, szakítsatok időt a blog régebbi bejegyzéseinek átböngészésére, tényleg megéri. Találhattok ott még olyan különlegességeket, mint Chuck Norris akciós farmerja, a hiperrealista szobrok, meg a következő szülinapi ajándékomat is itt találtam meg. Valaki majd gondoljon rám, léééégysziiii!

Szerencse

A Medikus-kertben épphogy találni egy zsebkendőnyi helyet a sok frizbiző, finom füvön vízipipát füstölgető, olvasgató, gyereket sétáltató és napon hasát süttető vagy épp szerelmi drámát átélő városlakó között. Aztán végre megpihensz a kellemesen hideg füvön, csiklandozza a tenyered, ha végigsimítasz rajta. Kísérted a szerencséd, keressünk négylevelű lóherét a fűben. Hiába turkálod a kissé nyirkos zöldet, nem talál meg a szerencse. A melletted fekvő emberke teljes természetességgel odanyúl, szinte oda se pillant és elsőre … négy levél. Tessék, a tiéd lehet. A filmekben ilyenek a hősök, akik előtt minden nő térdre borul. 

Főzés

Van valami a főzésben, ami megnyugtat és pihentet. Bár igazából néha eléggé megerőltető lehet ez a tevékenység, de az kellemes fáradtság. Persze, csak ha nem egy hat fős családra kell megfőzni egy vasárnapi teljes menüt. Minden tiszteletem az anyáké és háziasszonyoké.

Az egész dolog már ott érdekessé válik, amikor kitalálja az ember, mi is kerüljön a serpenyőbe. Először kinyitod a hűtőszekrényt, aztán a pénztárcádat, mert kiderül a hűtő üres. Ez utóbbi a rosszabbik eset, amikor felkészületlenül ér a főzéskényszer és utána kell járni a dolognak. Maga a bevásárlás ténye is formálja a menüt, minden a kínálat és anyagi ráfordítás kérdése.
De ha ezt letudtuk, bóklásztunk vagy fél órát a bolt polcai közt szerecsendiót keresve, nehéz szatyrokat cipeltünk a villamoson hazafelé, akkor jön a java.

Az étel, mint olyan, nemcsak maga az evés miatt érdekes. Persze az a végkifejlet, az egész macerás főzőcskézés végső célja, de az előkészületek és a főzés folyamata legalább annyira lenyűgöző lehet. Az alapanyagok, azok kombinációja, a különböző halmazállapotú anyagok találkozása, az ízek és illatok keveredése, tiszta kémia. És varázslat egyszerre. Nem kell félni dolgozni a hozzávalókkal. Ismertem valakit, aki nem mert hozzányúlni a nyers húshoz. Megenni a kész sülthúst, azt bezzeg igen. A pizzatésztát is kanállal gyúrta, ha azt a furcsa mozgolódást egyáltalán gyúrásnak lehet nevezni. Én szeretem érezni az alapanyagot, amivel dolgozom. Kézzel szétválasztani a tojás sárgáját a fehérjétől. Érezni, a kelt tészta elég puha és levegős e. Az ember szeletel, keverget, kavargat, kóstol és próbál, miközben a hús sistereg a forró serpenyőben. Lépésről lépésre alakul valami, formát ölt. Ha esetleg nem úgy végződik az egész művelet, ahogy képzeltük, az se baj. Tanulunk a hibáinkból. Aztán lehet együtt élvezni a munkánk gyümölcsét, élvezni az ízek kavalkádját és gondolkodni, a következő alkalommal mi is kerüljön az asztalra.

a kép innen :)

Kísértetházak

Mi készteti az embert arra,  hogy elhagyatott épületeket, rombolásra ítélt házakat keressen fel, hogy azokat aztán lefényképezze? Ezeket a gyönyörű, de szomorú képeket aztán közzétegye egy fotóblogon, hogy mindenki kedvére gyönyörködhessen bennük és elgondolkodhasson az elmúlás kikerülhetetlenségén. 

Ebéd

Ebédelni voltam egy közeli büfében. A velem szemben ülő kedves ebédtárs sült csigát evett. Néztem, ahogy az erre szolgáló tálka szimmetrikusan elrendezett kis mélyedéseiből előhalássza egy kiskanállal a vajban uszó összesült fekete csigákat, majd egy kenyérdarabkával kitörölgeti a vajas löttyöt. Ennek ellenére jót ebédeltem.

Ápriliselsejevan

Április elseje van, készültem, nehogy valakinek sikerüljön megtréfálni. Bezzeg ma nem próbálkozott senki :) Ma semmi átverés nincs, süt a nap, finom tavaszillat vagy olyasféle terjeng a levegőben. Mindenki kedves a másikkal, a kollégák és a bolti eladók is. A náthám végre elmenőben van, abbamaradt végre a kíméletlen fejfájás. Eddig szinte minden zökkenőmentesen működött ma, azt hiszem semmit nem felejtettem el megtenni, elvégezni stb. Holnap csendes várakozás, de most kivételesen a várakozás is jó. Olyan jó kis nap ez, semmi különös, de pon ezért jó. Nyugalom van. Biztosan készülődik valami rossz a háttérben, ez a vihar előtti csend.

Nincscím

Nyári időszámítás van, hurrá. Ennek köszönhetően csak este nyolc körül sötétedik, jópont oda. Az utóbbi időben a nap is előbújik két havazás közt a felhők közül. Van frontátvonulás okozta fejfájás, kora tavaszi átlagos nátha, de mindez a vége felé közeledik, úgyhogy örülök. Úgy éreztem nagyon hiányzik ez már, ébredező természet meg ilyenek, most mégis testileg kiütött a tavasz közeledte. Macht nichts, macht nichts, hauptsache man ist am Leben.
Most épp a kávésbögrém tartalmát vizsgálgatva ignorálom a munkát meg a főnököt, dolgozom amennyit muszáj, a többi ... Nem megy ez már úgy, mint rég. Kellene a változás, de válságos időkben fél az ember, hogy lesz ez még rosszabb. Úgyhogy az ember marad a seggén és egy eszmecsere után képzeletben legyilkolja a főnököt, majd demonstratívan elvonul ebédszünetre. Azzal biztatom magam, hogy sokkal rosszabbul is állhatnának a dolgok, maradok, mert nincs más. Pedig hiányzik valami tevékeny munkaféleség, bár hogy mi lenne az, nem tudom. Irni se tudok nagyon miről, nem jut eszembe semmi papírravetnivaló. Hiányzik valami értelmesnek mondható elfoglaltság, pótcselekvésekből már elég volt. Mivel magam sem tudom, mihez kezdjek, annak sem tudok igazán tanácsot adni, akinek szüksége lenne rá. Talán nem is tanácsra van szüksége, épphogycsak egy kis beszélgetésre. Bánt, ha azt érzi, nincs türelmem vagy időm.
Na basszus, szétszórtságom bizonyítékaként közzéteszek mentés helyett. Nem számít, csak legyen már este, ki akarom pihenni, aludni a betegség utolsó fázisát, hogy aztán tiszta fejjel rohanhassak neki a holnapnak.

Függőség

Kotolňa

Náthásan beülni egy füstös kocsmába talán nem a legjobb ötlet. Nem tesz jót a légcsöveknek. Törvény által előírt elkülönített dohányzó és nem dohányzó rész ide vagy oda, úgyis oda ülsz le, ahol hely van. A kiszolgálás nemcsak lassú és közönyös, de hülyének is néz, ha szólsz, elfelejtett valamit kihozni. Na mindegy, a csajok közti dumálgatás mindenért kárpótol. Már csak fel kell készülni a holnapra, begyógyszerezve befeküdni az ágyba és nézni, ahogy a használt papírzsebkendők halmaza hófödte hegyormot formáz az ágy tövében.    

Krank

Lebetegedtem. Nátha. Mégcsak kezdetleges stádium, de hasogat a fejem, fázom. Gyengének érzem magam és fáradtnak. Emberundor, munkaundor, mindentőlundor.

Gondolat

Annyi minden pörög néha az agyamban, hogy az már fáj. Szinte fizikai fájdalmat okoz. Szavakba önteni, mondatokká formálni mégsem tudom ezeket a dolgokat. Az érzéseket pedig még ennél is nehezebb papírra vetni. Mondjuk, azért próbálkozom rendesen, hiszen itt állandóan irogatok valami szertelenséget. Viszont néhány napja gondolkodtam azon, mit, hogyan, mennyire nyíltan, és egyáltalán minek. Lehet, szabad, kevés vagy sok? Ezt a bejegyzést is elkezdtem írni, aztán mégsem sikerült a gondolatokat úgy sorba rendezni, ahogy szerettem volna. Ma újabb próbálkozást indítok. Szóval hogyis van ez? Olyan ez, mint szeretném? Vagy minden túlozva, deformálva van, esetleg túl esetlen vagy érthetetlen?  
Persze mondhatná az ember azt, olyat és annyit írsz, amilyet és amennyit akarsz. Rajtad múlik. 
De pont ez az, magamnak sose tettem fel konkrétan ilyen kérdéseket. Hogy mit akarok megmutatni, mennyire teszem közzé magam. Ez a közlési valami, rossz kifejezés, de maradjunk annyiban, hogy kényszer, mennyire fed fel valamit az igazságból (ha van ilyen), mi az amit eltorzít, és mennyire tudatosan torzírtok én. Kérdések, kérdések, amiket talán hamarabb fel kellett volna tenni. 
Nem mintha megbántam volna bármit is, amit ide leírtam. Nem erről van szó. És egyébként is, egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akik ezt olvassák :) De ugyebár a kimondott, leírt szó felelősséget is von maga után. (Erről máskor, más kontextusban még írni szeretnék.) A szó elindul és önálló életet él, de mégis tőlünk származik, ezért ha rombol vagy épít, a mi felelőssségünk is, bármit is tegyen. Én látok valamit ebben, ami ide kerül, mások is saját maguk szerint értelmezik. És így alakítanak ki rólam egy képet, vagy formálják a már meglévőt. Nem kívánom ezt a folyamatot szándékosan befolyásolni, írom ami jön, ahogy jön, néha hülyeség, de nem baj. Nem szeretnék irányítani másokat, nézd ilyen vagyok, nem olyan, pedig igazából, ha tudnád … De tudatában kell lennem annak, hogy minden, ami egyszer elindul, mozgásba hoz egy csomó más folyamatot, gondolatot. Tehát irányítani ezt nem tudom, nem is akarom. Veszélyforrás ez, ha úgy vesszük, de megértettem. Kockázattal jár, mint oly sok minden más. De tudja-e az „olvasó”, hogy az írottak recepciója egyértelműen tőle is függ? Mint minden más szövegbe, ebbe is belelát magából valamit. Lehet ezt a kettőt, az én közlési vágyamat és az olvasó pillanatnyi hangulatából és alkatából fakadó befogadási képességét, ennek milyenségét külön kezelni? Kell egyáltalán? Vagy pont ez adja meg a dolog lényegét? Az is lehet, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a néhány felesleges szösszenetnek itt.
Ezek csak olyan teoretikus zagyvaságok, de gondolkodóba estem miattuk. Mert mégiscsak itt hagyok egy darabot magamból. Gondolkodás és egészséges kritika nélkül talán mégsem kellene elsuhanni a dolog komolytalansága fölött.

ábécé

Értelmeset és tartalmasat nincs kedvem írni. Marad ez. Egy kis játék, ne tessék neki túlzott fontosságot tulajdonítani. :)


A: akarat, legtöbbször kevés van belőle, pedig sokszor csak ezen múlik minden

Á: ákombákom

B: blog, más nem jut az eszembe, a búvalbélelt most nem tetszik

C: cica, nagyon utálom, ha véletlenül így hívnak a szlovák barátaim

CS: csók, mert kellemes, érzelmes, érzéki és egyszerűen csak jó

D: dióskalács

E: a legjobb barátnőm neve jut eszembe

É: étel, nemcsak az evés miatt, hanem a színek, ízek és illatok keveredése miatt, a főzés rituáléja miatt bírom

F: fű, az igazi, gyep, ne tessék rosszra gondolni :) jó lenne mezítláb sétálgatni a nedves füvön

G: google :)

GY: Gyere, gyere velem tavasz jár már! vagy gyöngyvirág, anyukám hívott így kiskoromban és imádom az illatát is

H: hóesés, bár már jólesik, hogy jön a tavasz, készülődik nagyon, de a hóesést akkor is szeretem nézni

I: izé, olyan tartalmatlan ez a szó, mint amikor azt mondod valamire, hogy szar. igazából semmit se fejezel ki vele. vagy úgy mindent egyszerre akarsz

Í: ív, mint forma, nem a halakra gondolok

J: jaj, ide nem jut eszembe semmi

K: kávézó, nem azért mert függő lennék, hanem mert szeretek üldögélni hangulatos helyeken és kávé mellett elmélkedni, beszélgetni számomra kedves emberekkel, olvasni, nézelődni

L: lehetőség

M: miért, minek jöttünk mi egyáltalán a világra?

N: nő, sok elmélet, sok kérdés, válasz itt-ott

NY: nyűg

O: olvasás

Ó: óra, kaptam, új, szép, pont olyan, mint amilyet szerettem volna

Ö: önismeret

Ő: ...

P: pillanatnyi elmezavar

R: egy visszatérő rémálmomban egy függőhídon kellett átkelnem egy mocsaras folyón. roskadozó híd, félelem, szorongás

S: soha ne mondd, hogy soha, mert akkor úgyis úgy lesz

SZ: szabály, melyiket kell betartani és melyiket áthágni?

T: tündérek nincsenek :P

U: ugyanmár, ujjgyakorlat, újhold

V: valami van ott, de mi?

X: ?

Z: zene, hangulatfüggő

Kollázs

Nagy butaság ez a polyvore, mégis hosszú ideig el lehet vele bíbelődni, ha az ember nem vigyáz. Bár ha valamit egyébként butaságnak tartok, azért van hogy sok időt fecsérlek rá :) A polyvore-t nem arra találták ki, hogy nagy művészi alkotások szülessenek általa, de mégiscsak szeretem az ilyen kollázsos dolgokat. Mindig szerettem ilyesmivel pepecselni és eléggé vizuális típus vagyok. Tetszik a kollázsban, hogy minden részletben találni valami újat, felfedezhetőt. Szeretem a részletekben fellelni az egészt és fordítva. Bár mozgalmas volt ez a mai nap, de írni nincs kedvem róla. Inkább eljátszadoztam kicsit, íme a mai napom képekben. 

Szavazóhelyiség

Egy kis útmutató, hogy ne felejtsük el, hogyan kell. Mert kell, az egyértelmü.

Műanyag

Én innen loptam,de az eredeti képeket Vincent Bousserez készítette. 

K.V.

Coffee for Mister Klimt

Diploma

Diploma a szatyorban. Most végre szó szerint.

Hangulatingadozás

Tegnap nőttem néhány centit. Nem mitha agyba-főbe dícsértek volna és az önbizalmam dagadna egyre nagyobbra. Van új cipő, szokásosnal magasabb sarok. Innen a magasságbeli növekedés. És nem azért van új lábbeli, mert elkapott volna a nőknel általánosnak ítélt soppingolós hangulat. Pechemből fakadó kényszerhelyzet, azért van új cipő. De mindegy, nem érdekes. Csak írnek valamit, ez jutott az eszembe először.

Semmi új és érdekes nem történik. De szerencsére süt a nap, reggel már ébredéskor ágyban fekve melegítette a napsütés a lábamat. Ha lenne teraszom, kinn üldögéltem volna reggeli teával és bágyadt vigyorral az arcomon. Tuti elkéstem volna a munkából. Így viszont nem késtem. Pedig a terasz jobb lenne, mint a pontosság.
Hiányzott ez már, hátha a tavasztól új erőre kapok. Egy kis energia és jókedv kellene, ami cselekvésre ösztönöz. Magamtól valahogy most nem megy. Hogy mit cselekednék, azt nem tudom, de ha megvan az ösztönző impulzus, talán felbukkan valahonnan egy picike cél is. Nem baj ha csak öklömnyi és erőtlen, de legalább lenne. Nincs kedvem már ahhoz, hogy csak úgy sodródjam az árral. Vagyis mostanság inkább csak állok egy sodródó folyó közepén, mint egy kő, amit odadobtak, önálló cselekvésre képtelenül. A víz megtörik rajta és hangosan zúg, de ennyi. Tovább nem löki, csak kikerüli. Na, még egy megfelelő gyámoltalan hasonlatot se tudok erre a helyzetre találni.

Minden, amit csinálok, halálra van ítélve. Leginkább meg úgyse csinálok semmit. És nem tudom mi a baj. Mivel nem tudom, mi a baj, nem tudom megtalálni a megoldást sem. Csak hangulatváltozások vannak, hol így, hol úgy. Reggel még jókedv a napsütéstől, most meg a tejeskávéba merülve mélabúzok. Pedig igazából nincs olyan nagy gondom, amit ne lehetne kibírni. Van munkám, megélek, van hol laknom, nem éhezem. Fizikailag nem vagyok a toppon, már régóta érzem, hogy valami nincs teljesen rendben, de még megvan kezem, lábam, élek. Barátaim bár fogyatkoznak, de akik vannak, azok nagyon sokat jelentenek. A nemlétező partnerkapcsolat idegesít, de ettől még nem dől össze a világ. Mégse férek a bőrömbe. Valami kéne, valami hiányzik. Vagy csak simán engem kéne kicserélni.
Nem tudom. De változásnak jönnie kell előbb-utóbb, mert a helyzet egy idő után tarthatatlanná válik. Válság következik nálam is. Jobban kell figyelni a részletekre, az apró örömökre, amik melengetik az ember lelkét. Ki kell mutatni másoknak az érzéseket, hogy fontosak és értékesek. Nem tudok mást tenni, csak kis lépésekkel haladni valamerre. Nem vagyok képes nagy változásra, teljes megújulásra. De tudom terasz helyett ablakból kifele bámulni a napsütést. Biztatni a barátnőt, hogy nem baj, menni fog, megoldódik minden és lesz boldogság és jó közérzet. Lehet a parkban ülni és illatos kávéval a kézben nézni a járókelőket. Hallgathatom szombat reggel az ágyból, hogy a szomszéd zongorázik. Most csak ennyire futja, de talán ettől is lehet majd elégedett és boldog az ember. Remélem.

Tavasz

Egy kis deviáns álmodozás, mert már minden porcikám hívja a tavaszt.

my spring by ~please-turn-over on deviantART

Lemaradás

Be kellene hozni a lemaradást. Megint rámtelepedett a lustaság, nem minthogyha nagyon tiltakoztam volna ellene. Annyi mindent kellene végre elolvasni, elvégezni, leírni, amire nem volt idö vagy kedv. Nem beszélve arról, amit már hosszú idö óta tologatok magam elött, meg sem akarok tenni, de muszáj.
Lenne már igazi tavasz, sütne a nap, meg csicseregnének a madarak, hogy legyen kedvem élni és tenni-venni. Legyen eröm lépni, csinálni, amit kell.

Marat halála

Marat by David Revisited by *djailledie on deviantART

Hétvégi summázás

Az év 10. hete, wassernixe összegez önmagának:

Kisebb hétvégi buli után hétfőn új munkahét. Kulturált vitázással egybekötött pizzázás, hosszú idő után láttja a Malomvölgyet megint. Új kedvenc a padlizsános pizza, ismerkedés egy új emberrel. Ha Brúder állja a szavát, jövőre irány Kína. Vagy Japán. Vagy mégiscsak Norvégia?

Kedd, éjjel fura dolgokra gondol, sajnos bénán le is írja azokat. Huss ki az éterbe, alig alszik. Minek ír az olyan, aki nem tud. Később üveget tör, nem eszik. Anyu névnapjára elfelejt sms-t írni.

Szerdán elküldi az sms-t, hosszú séta munkából hazafelé, kis beszélgetésféle. Igazából csak lógás a neten, meg lustaság. A világot megváltani így nem fogja.

Próbatétel csütörtökön, sose végy tervbe semmit, mert úgyse tartod be. Új szavat tanít valakinek. Pocó. Többi cenzúrázva.

Pénteken szerencsére alig van munkája. Távirogat Brüsszellel és Kicsihuszár megmondja neki a frankót. Este cuccostul haza, aznap utálja a tömegközlekedést, 40 perc fagyoskodás a hideg, szeles buszállomáson. 

Szombat. Volt szombat?

A vasárnap mindig a hétfőről szól. Pakolni kell a kofferba, kötelező látogatás a mamánál, este vissza Pozsonyba, mert hétfőn még jobban utálja a tömegközlekedést, mint pénteken. Folyt. köv., amikoris kiderül, hogy a jövőhét nagyobb szívás lesz-e, mint az előző. 

borító

Játsszunk egy kicsit ilyet. Nem sikerült túlságosan a borító, de első próbálkozásra talán elmegy. Amúgy is szeretem az ilyen véletlenszerűségre alapozó dolgokat. Már csak ki kellene találni a zenei stílust, a zenekar tagjainak karaktereit, keresni valakit, aki írna egy-két jó számot és jöhet a világsiker.